Ezeket látta már?

A némaságba zárt világ megnyílik...

Csodák márpedig vannak. És nemcsak a mesékben, hanem a való életben is. A rászorultaknak ilyen csoda a fülbe ültethető, beoperálható cochleáris implantátum, rövid megjelöléssel: Cl. Egy olyan készülékről van szó, melynek segítségével a siketek és súlyosan halláskárosultak számára kinyílhat a némaságba zárt világ, a csend nyomasztó korszaka helyett eljutnak hozzájuk az élet hangjai. És képesek lesznek a beszédre, a kommunikációra is.

- A teljes valósághoz hozzátartozik, hogy nem minden hallássérült és siket számára működő csoda ez, és nem is merőben új megoldásról van szó - mondja Pálfi Zoltán, a Magyar Cochleáris Implantátum Egyesület, a MACIE elnöke. A témát egészen pontosan és közelről ismeri, hiszen kisfia is ezzel az implantátummal nyerte vissza, illetve nyerte el hallását, mivel születése óta siket volt. - Nem úri passzióból hoztam létre az egyesületet, hanem éppen azért, hogy a sorstársaknak segítsek, ne kelljen végigjárniuk sok felesleges utat, amíg eljutnak a célig. Az információ fontos része az érdekvédelemnek, és ezen túl bizony néha küzdelem, harc a siker ára.

A némaságba zárt világ megnyílik...

Így történt a közelmúltban is, amikor a Cl implantátumok elfogytak, és a várólistán lévők helyzete veszélybe került. A külföldről érkező, meglehetősen drága, hat és fél millióba kerülő implantátum, amelynek árát az OEP teljes mértékben fedezi, útja elakadt, új tender kiírása és a hosszadalmas közbeszerzési eljárás pedig nem tette volna lehetővé, hogy a legsürgősebb esetek időben hozzájussanak az implantátumhoz.

Tárgyalások révén, kormányzati segítséggel sikerült a szövetségnek elérnie, hogy 30 implantátumot soron kívül beszerezzenek, és azokat meg is kaphatták a "sorban állók."

- Hogy lehet erről lekésni, mit jelent a nyomatékosan hangoztatott "ideális időben" ezekben az esetekben?

- Egyszerű a válasz: csak ép hallóidegű egyénnél alkalmazható a beültetés, ez a sikeres műtét záloga, ha kicsúszunk az időből, akkor a lehetőség végleg megszűnik.

Ahogy az elnök elmondja, most 30 implantátum került beültetésre, általában 60-ra van szükség évente, a legsürgősebb esetekben tehát tudtak segíteni.

Fantasztikus lehetőség

A Cl implantátum története egyébként két és fél évtizeddel ezelőtt kezdődött, ma már 78 országban alkalmazzák, közben állandó fejlesztésen ment keresztül. Hogy orvosi szempontból mit is jelent ez a fantasztikus lehetőség, arról Küstel Mariannát, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika audiológus főorvosát kérdezem.

- Egy elektronikus segédeszközről van szó, amely életre szóló megoldást jelent a súlyosan halláskárosult és siket gyermekeknek, illetve felnőtteknek bizonyos esetekben - magyarázza. - Mindig szakorvosi indikáció alapján történik a beültetés. Az ideális az, ha minél előbb. Sajnos nálunk az újszülöttek fülészeti szűrése nem kötelező, bár orvosilag és technikailag lehetséges, és van is néhány szülészet, ahol elvégzik. Akár már hat hónapos korban is végezhető beültetés, de másfél-két éves korban is ideális még, felnőtteknél pedig a hallásvesztés idején. A műtét mindenképpen a hallóidegpályák épségéhez kötött.

A fül meglehetősen bonyolult "szerkezet", és hogy ez a műtét mennyire bonyolult, arról a következőket mondja a főorvosnő:

- Lényegében a belső fülbe kell egy elektródát beültetni, ehhez kapcsolódik egy jelfogó/dekoder egység, ennyi a készülék szerkezete. A belső fül egyik szerve a csiga, melyben szőrsejtek találhatók, ezek alakítják a hangokat elektromos impulzusokká az ép hallású embereknél. Ezeket az impulzusokat a hallóidegek veszik fel, és továbbítják az agy felé. A siketeknél és nagyothallóknál nem működnek a szőrsejtek, ezek funkcióját veszi át az implantátum. A műtét narkózisban történik, ha megfelelő gondossággal előkészített és elvégzett a beavatkozás, akkor különösebb kockázat nélkül, sikeresen történhet.

Azt is megtudom, hogy műtét után hosszabb rehabilitáció következik szakorvos és szakpedagógus segítségével. Az implantálás után létrejövő hangi impulzusok eltérnek a normálistól, mert a már említett szőrsejtek sokkal differenciáltabb hangérzetet produkálnak, de megfelelő tréninggel a Cl hallás megtanulható, és az ezzel párhuzamosan történő beszédtréning után a beszéd is. Persze mindehhez - a szakemberek segítségén kívül - szükség van az érintett személy motiváltságára is.

Pálfi Zoltán közlése szerint bár a készüléknek nincs hivatalosan "kihordási ideje", külső része, amely a fül mögött helyezkedik el, bizony idővel megkopik, és 5-7 évenként szükség lenne a cseréjére. Talán ez a későbbiekben megvalósítható lesz.

Hazánkban a jelenlegi felmérések alapján a jövőben is egyre több Cl beültetés várható. Akik eddig megkapták az implantátumot, a hallók társadalmába integrálódva sikeresen élik mindennapi életüket a modern tudomány csodálatos segítő eszközének köszönhetően.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához