Ezeket látta már?

Fáj a füle, mert belement a víz az uszodában? Ezt próbálja ki ellene

víz kerül fülbe fülfájás úszás füldugó fülzsír

Úszás során, de akár egy hajmosás alatt is megeshet, hogy víz kerül a fülbe, és a hallójáratban rekedve fertőzéseket okoz.

Szerencsés esetben a hallójáratba került víz gyorsan távozik, ám előfordulhat, hogy bent reked a fülben, feláztatja a hallójáratot, és ezzel szövődményeket okoz. Nem érdemes sokáig kísérletezni otthoni praktikákkal, fül-orr-gégészeti rendelésen gyorsan kezelhető a probléma.

Fülbe került víz: hallójárat-gyulladást is okozhat

A fülbe került víz nem csak átmeneti kellemetlenséget okozhat. Ha a fül érzékeny bőre felázik, akkor könnyebben átjutnak rajta a kórokozók. A tartósan nedves környezet miatt gyakran jelentkezik hallójárat-gyulladás, amit úszófülnek is neveznek, hiszen elsődlegesen azoknál fordul elő, akik sok időt töltenek vízben, víz alatt. Ez erős fájdalommal jár, mely gyakran az éjszakai alvást is nehezíti. Sok esetben a fül környéke is igen érzékeny lehet, ezen kívül fülfolyás, halláscsökkenés, hőemelkedés, láz is jelentkezhet.

Így szabadulhat meg a fülbe jutott víztől

A fülbe jutott víztől úgy szabadulhatunk meg a legegyszerűbben, ha a fejünket először hátra majd az érintett oldal felé hajtva próbáljuk a vizet kicsorgatni, esetleg a másik oldalon a fejünket óvatosan ütögethetjük a tenyerünkkel. Ha ez nem válik be, akkor az érintett fülre nyomjuk a tenyerünket, a fejet enyhén oldalra billentve, majd egy hirtelen mozdulattal vegyük el a kezünket. Ilyenkor a nyomás és a gravitáció együtt segíthet megoldani a problémát.

5 módszer, amellyel eltávolíthatjuk a vizet a fülünkből!

  1. Feküdjünk le az oldalunkra! A legegyszerűbb módszer, hogy néhány percre lefekszünk, úgy, hogy a fülünk alá törülközőt teszünk.
  2. Rázogassuk meg a fülcimpát! Vicces tanácsnak tűnik, pedig meglepően hatékony: így ugyanis egyszerűen kirázzuk a fülből a belekerült vizet! Döntsük oldalra a fejünket a vállunkhoz, így még a gravitáció is segíthet, és gyengéden húzogassuk vagy rázogassuk meg a fülcimpánkat! Ismételjük meg a másik fülünkkel is.
  3. Használjunk hajszárítót! A hajszárítóból áramló hő hatására a fülben lévő víz is elpárolog. Ez a módszer különösen egyszerű és könnyű, ha egyébként is megszárítjuk a hajunkat úszás, strandolás után. Állítsuk a hajszárítót a legalacsonyabb fokozatra, tartsuk nagyjából 25-30 cm-re a fülünktől, és mozgassuk előre hátra rövid ideig.
  4. Tegyünk meleg borogatást a fülünkre! Melegítsünk fel meggymagpárnát (ne legyen forró!), és helyezzük a fülünkre 30 másodpercre, majd tartsunk egy perc szünetet, és újra tegyük rá a meleg borogatást. Ismételjük meg 3-4 alkalommal. Ezután feküdjünk le rövid időre az oldalunkra, hogy a víz távozhasson.
  5. Rágógumizzunk! A rágás folyamata, az állkapocs mozgása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a hallójáratok „megtisztuljanak”, például a felesleges, összegyűlt fülzsír is ezen folyamat során távozik a fülünkből. Ha úszás után eszünk valamit (amit rágni is kell, tehát a fagylalt nem a legpraktikusabb erre a célra), akkor a hallójáratok megnyílhatnak, és könnyebben távozik a bennük található víz.

Nem minden praktikát érdemes kipróbálni

Az interneten böngészve számos más praktikát is találhatunk a fülbe szorult víz eltávolítására. A tanácsok száma gyakorlatilag végtelen, a fülgyertyától kezdve a hajszárítóval való „kiszárításon” át az ecetes-alkoholos keverékig egészen a hidrogén-peroxiddal, vagy olíva olajjal történő fülbe cseppentésig kaphatunk ötleteket. Dr. Holpert Valéria azonban azt tanácsolja, hogy böngészés és kísérletezés helyett forduljunk inkább szakemberhez, ha ilyen problémánk van. Így egy egyszerű, gyors művelettel szabadulhatunk meg a kellemetlen tünetektől és a már esetleg kialakult szövődményekre is kaphatunk kezelést.

„Sokan a füldugulás megszüntetésére jól bevált, ún. Valsalva-manővert alkalmazzák ilyen esetben is, ám még ezzel az egyszerű művelettel is árthatunk néha. Ha befogott orr és csukott száj mellett túl gyorsan, vagy erősen fújjuk ki a levegőt, akár a dobhártya sérülését is okozhatjuk, ha a dobhártyánk nem teljes értékű.”

Mi történik a fülmosás során?

A rendelőben végzett fülmosás során az orvos testhőmérsékletű vizet fecskendez a fülbe, mely a fülzsír mögé jutva kisodorja azt. Szükség szerint a fülmosás előtti 1-2 napban paraffinolajos csepegtetést ír fel, mely oldja a fülzsírt, így megkönnyíti az eltávolítását a fülmosás során. A fülmosás után ellenőrzi a dobhártya és a hallójárat épségét, állapotát. Bizonyos esetekben - például lyukas dobhártya, éppen zajló gyulladás – a fülmosás nem végezhető el, ilyenkor szívóval lehet eltávolítani a fülzsírt.

Halláscsökkenés, fülfájás és teltségérzés

Nyáron még gyakrabban találkozunk ilyen jellegű panaszokkal – mondja dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter, a Fül-orr-gége Központ orvosa. A meleg miatt a fülben található verejték- és faggyúmirigyek intenzívebben dolgoznak, több fülzsír termelődik, mely ha valamilyen oknál fogva nem képes kiürülni a fülből, akkor fülzsírdugót képezve halláscsökkenést, fülfájást, fülzúgást is okozhat.

Az is lehet, hogy a betegnél a fülzsírdugó még nem okoz panaszt, ám az úszás után azt veszi észre, hogy a fülébe jutott víz sehogyan sem akar távozni. Ilyenkor ugyanis azt történik, hogy a felgyülemlett fülzsír, a fülben lévő fülzsírdugasz a bejutott víztől megduzzad, így kitölti a hallójáratot, ezáltal halláscsökkenést, feszítő fülfájdalmat és teltségérzetet okoz.

Megelőzés: így kerülheti el, hogy víz menjen a fülébe

Ha sok időt töltünk uszodában, vízben, célszerű elejét venni a hallójárat-gyulladás kialakulásának. A legegyszerűbb megoldás, ha csak a víz felszínén úszunk vagy a felvett úszósapkát ráhúzzuk a fülünkre is. Használhatunk azonban külön erre a célra kialakított termékeket is. Az úszóknak ajánlott füldugó megakadályozza a víz befolyását, azonban az alváshoz használt füldugóval ellentétben nem csökkenti a hallást, és a körülöttünk lévők beszédét is értjük. A strandon alkalmazható fülcsepp egy vékony bevonatot képez a fül külső részén, ami megóvja a bőrfelületet a kórokozók okozta fertőzésekről.

Hogyan segítenek az úszáshoz való füldugók?

Az úszáshoz használható füldugókat kifejezetten úgy tervezték, hogy megakadályozzák a víz bejutását a hallójáratba, ami gyakran fertőzéshez vagy gyulladáshoz vezethet miközben úszunk vagy fürdőzünk. Az úszó füldugókat úszáshoz, fürdéshez vagy zuhanyzáshoz használják, és lehetnek szabványosak vagy személyre szabottak. A szokásos füldugók, amelyek könnyen megvásárolhatók a gyógyszertárban, a leggyakoribbak, és alakjukat mindenki külső hallójáratához igazítják. Puha műanyagból készültek, csökkentett vízzárósággal és rossz zajszűrő képességgel rendelkeznek. Az úszó füldugókat jellemzően a sportoláshoz sportolók használják, de nyugodtan használhatják azok is, akiknek perforált a dobhártyájuk, vagy akik hajlamosak a fül fertőzésekre.

Mit tehetek fülfájás ellen?

A fülfájás az esetek többségében néhány nap alatt spontán gyógyul. Száraz, meleg borogatás, illetve olyan fejfedő használata ajánlott, amely óvja a fület a hidegtől és a széltől. Fájdalom esetén használható gyógyszeres fájdalomcsillapítás is.

Mikor forduljon orvoshoz?

Ha a fülfájáshoz az alábbi tünetek valamelyike társul, minél hamarabb forduljon háziorvoshoz, gyerekek esetében gyermekorvoshoz:

  • a fájdalom nem múlik vagy fokozódik;
  • csillapíthatatlan magas láz;
  • fülfolyás;
  • fejfájás;
  • a fül bedagadása;
  • az arcizmok bénulása.

Kétévesnél fiatalabb gyermeknél jelentkező magas láz, éjszakai nyugtalanság és etetési nehézség együttes fennállásakor haladéktalanul javasolt a gyermekorvosi vizsgálat!

Amennyiben a heveny, gennyes középfülgyulladás a bevezetett kezelés ellenére nem javul, valamint a fülfolyás, a láz és a fülfájdalom visszatér, haladéktalanul jelentkezzen a lakhelye szerint illetékes fül-orr-gégészeti szakrendelésen.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Mi a megoldás fülzsír ellen? Így ne pucolhatja ki soha a fülét otthon!

Mi a tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

fülbetegség

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához