Ezeket látta már?

Alvás - bajaink (Az Alvás Világnap nyomában)

A fejlett országokban a lakosság mintegy harminc százalékát érinthetik különböző alvásbetegségek – erősítették meg a március 18-ai Alvás Világnapja alkalmából rendezett budapesti sajtótájékoztatón a szakemberek- adta hírül a napidoktor.hu. Magyarországon a helyzet ennél is rosszabb lehet, legalábbis az elmúlt években végzett hazai országos alvásfelmérés adatai alapján. A legfontosabb feladat a gyógyítás mellett a megelőzés. Fel kell hívni a lakosság figyelmét a stressz, a túlzott munkaterhelés, az egészségtelen életmód veszélyeire, amelynek következménye nemcsak a várható életkor rövidülése, hanem számos betegség, és – mint erre néhány hete szomorú példa volt a fővárosban – tragikus közlekedési balesetek előidézője is lehet.

Magyarországon immár harmadik alkalommal került sor a World Sleep Day – az Alvás Világnapja központi rendezvényére, amelyet Egyesült Államok-beli alvásorvosok és –gyógyítók kezdeményeztek. Az ismert egészségügyi portál, a napidoktor.hu szervezésében létrehozott alvás szimpóziumon hangsúlyozták: az alvás minősége kiemelkedő szerepet játszik a közérzetünkben, a munkavégzésünkben, számos betegség oka a rossz alvásban keresendő, a megelőzés, a gyógyítás nemcsak személyes, hanem gazdasági érdek is.

Alvás - bajaink (Az Alvás Világnap nyomában)

Figyelmeztető tény: a súlyos, gyakran halálos kimenetelű közlekedési balesetekben is szerepet játszhat az alvászavar. Kívánatos lenne a hivatásos gépjárművezetők és a kiemelten nagy koncentrációt igénylő munkát végzők körében a folyamatos alvásminőség szűrés bevezetése. Néhány hazai vállalatnál, így a Paksi Atomerőműnél és a MOL egyes munkaköreiben példamutató módon elkezdték az alvásszűréseket, amelyek eredményeit felhasználják a dolgozók egészséges munkakörülményeinek a kialakításában.

A két éve indult, és több évre tervezett országos alvásfelmérés eredményei megerősítik, hogy egyre több ember szenved valamilyen alvászavarban, esetleg alvásbeteg, sokan nem is tudnak erről. Hosszabb ideje fennálló alvási gondjairól a megkérdezett közel ezer fős minta 44%-a számolt be, de az alvási problémáiról közvetlenül nem panaszkodók dolgozók fele sem tünetmentes. Annak ellenére, hogy a megkérdezettek 92%-a keres megoldást alvásproblémáira, alvás szakorvoshoz 79% soha nem fordult.

Holott az alvásdiagnosztizálással és alvásterápiával foglalkozó gyógyítás Magyarországon magas színvonalú. A kevés számú, de nemzetközileg is elismert szakemberek jelenleg alvásközpontok köré szerveződnek, tevékenységük nemzetközi összehasonlításban is példamutató. Többségük akkreditált alváslaboratórium, megfelel az Európai Alvástársaságok magas színvonalú követelményeinek.

Az alvás és az életmód összefüggéseiről a WSD idei üzenete megerősíti: a pihentető éjszakai alvás minden életkorban elengedhetetlen feltétele az egészségnek. A nemzetközi szervezet a gyerekek megfelelő alvására is felhívja a figyelmet : az elhízás, a zaklatott idegállapot, a hiperaktivitás, a figyelemzavar következménye és előidézője is lehet a gyermekek rosszabbodó alvásminőségének. A magyarországi WSD-én szó volt az egészséges alvás ortopédiai szempontjairól.

A WSD Hungary 2011-ben alvásgyógyítók és alvásszakemberek közreműködésével programokat indít a minőségi alvás feltételeinek megismertetése céljából. Ennek keretében kerül sor az Alvásbarát Hotel program meghirdetésére, amely a hazai szálláshelyek alvásminősítésével a megfelelő alváskörülmények kialakítására hívja fel a figyelmet az egészség jegyében.

Forrás: Napidoktor
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához