Új irányelvek a szívroham kezelésére: az új rendszer gyorsabb és pontosabb kezelést hozhat

Szívinfarktus esetén minden elvesztegetett perc növelheti a maradandó szívizom-károsodás veszélyét. Az ellátás gyorsasága azonban önmagában még nem elegendő: legalább ennyire fontos, hogy az orvosok mielőbb felismerjék, miért került oxigénhiányos állapotba a szív. Nem ugyanazt a kezelést igényli ugyanis egy elzáródott koszorúér, mint egy súlyos vérszegénység, fertőzés vagy hipertóniás krízis miatt kialakult keringési zavar.

Az Európai Kardiológiai Társaság 2026-os müncheni kongresszusán ismertetett új meghatározás ezt a döntést teheti egyszerűbbé. A korábbi, öt típusból álló felosztás helyett három nagy csoportot különböztet meg, miközben élesebb határvonalat húz a szívinfarktus és a más eredetű szívizom-károsodás közé.

Agata Bielecka-Dąbrowa kardiológus professzor szerint az új rendszer nem pusztán az orvosi megnevezéseket alakítja át. A változtatás célja, hogy a diagnózis gyorsabban elvezessen a megfelelő terápiához, valamint a betegek is könnyebben megértsék, mi történt velük.

Mi történik valójában egy szívinfarktus során?

A szív megállás nélkül dolgozó izom, ezért folyamatos oxigénellátásra van szüksége. Az oxigént a vér szállítja a szívizomhoz a koszorúereken keresztül. Ha ez az utánpótlás valamilyen okból nem fedezi a szív szükségletét, az érintett sejtek működése romlani kezd, tartós oxigénhiány esetén pedig elpusztulhatnak.

- Szívroham akkor következik be, amikor a szívizomsejtek nem kapnak elegendő oxigént. Ez a szív egy részének elhalásához vezethet. Ez visszafordíthatatlan állapot; ezek a területek soha nem fognak regenerálódni – hangsúlyozza Agata Bielecka-Dąbrowa professzor.

Az elhalt szívizomszövet helyét hegszövet foglalhatja el, amely már nem képes úgy összehúzódni, mint az egészséges izom. A károsodás következménye attól függ, hogy a szív melyik része érintett, mekkora terület maradt oxigén nélkül, és milyen gyorsan sikerült megkezdeni a kezelést.

Súlyos esetben akut szívelégtelenség, veszélyes szívritmuszavar vagy kardiogén sokk alakulhat ki. Az infarktus a szív falát is meggyengítheti, szélsőséges esetben annak megrepedéséhez vezethet. A túlélők egy részénél később krónikus szívelégtelenség maradhat vissza, mert a károsodott szív már nem képes korábbi teljesítményével pumpálni a vért.

Miért kellett átalakítani a régi besorolást?

A korábbi rendszer öt különböző infarktustípust határozott meg. A részletes kategorizálás szakmai szempontból használható volt, a gyakorlatban azonban nem minden helyzetben segítette egyértelműen a gyors döntést. A betegek számára még kevésbé volt átlátható, mit jelent, ha például négyes vagy ötös típusú infarktust állapítottak meg náluk.

A probléma nem kizárólag az elnevezések bonyolultságából fakadt. Az azonos laboratóriumi eltérés mögött egészen különböző kórfolyamatok állhatnak. A szívizom sejtjei károsodhatnak egy koszorúér hirtelen elzáródása miatt, de akkor is, ha a vér oxigénszállító képessége csökken, a szervezet súlyos fertőzéssel küzd, vagy a szívnek rendkívüli terhelés mellett kell működnie.

Az új besorolás ezért azt helyezi a középpontba, hogyan alakult ki a szívizom oxigénhiánya. Ez azért döntő, mert a kiváltó mechanizmus határozza meg, milyen beavatkozással lehet a beteget a legeredményesebben kezelni.

Három fő csoport váltja fel az öt infarktustípust

Az átalakított rendszer elsődleges és másodlagos szívinfarktust, valamint koszorúér-beavatkozáshoz kapcsolódó infarktust különböztet meg. A három kategória egyszerűbbnek tűnik, valójában azonban pontosabban köti össze a diagnózist a szükséges kezeléssel.

Elsődleges infarktus esetén magában a koszorúérben kell keresni az oxigénhiány okát. Másodlagos infarktusnál az ér akár átjárható is lehet, a szervezet mégsem képes elegendő oxigént eljuttatni a szívhez. A harmadik típus olyan szívizomelhalást foglal magában, amely angioplasztika vagy bypassműtét szövődményeként következik be.

A korábbi rendszer harmadik kategóriája megszűnt. Ebbe azok az esetek tartoztak, amelyekben a beteg feltételezett infarktus következtében, még a szükséges vérvizsgálatok elvégzése előtt hirtelen meghalt. Ezt a meghatározást a gyakorlatban nem tartották kellően alkalmazhatónak.

Elsődleges infarktus: amikor akadály kerül a vér útjába

Az elsődleges szívinfarktus a betegség legismertebb formája. Többnyire akkor alakul ki, amikor a koszorúér falában található ateroszklerotikus plakk megreped. A sérült felszínen vérrög keletkezhet, amely beszűkíti vagy teljesen elzárja az eret, így a mögötte elhelyezkedő szívizomterület nem jut elegendő vérhez.

Az elzáródást nem minden esetben vérrög okozza. A koszorúér tartós görcse szintén jelentősen csökkentheti a véráramlást, az érfal rétegeinek szétválása pedig ugyancsak veszélyeztetheti az ér átjárhatóságát. A különböző kiváltó okokban közös, hogy a vér útja közvetlenül a szív saját ereiben válik akadályozottá.

Ennek a típusnak a kockázatát növeli többek között a magas vérnyomás, a dohányzás és a cukorbetegség. Ha az orvosok elsődleges infarktust állapítanak meg, a cél a szívizom vérellátásának mielőbbi helyreállítása. A beteget ezért gyorsan koszorúér-festésre szállíthatják, majd szükség esetén angioplasztikával és stent behelyezésével nyithatják meg az eret. Bizonyos helyzetekben bypassműtét is szóba kerülhet.

Másodlagos infarktus: nincs érelzáródás, mégis veszélyben a szív

Másodlagos szívinfarktusnál nem feltétlenül található elzáródás a koszorúerekben. A szívizom azért kerül veszélybe, mert az oxigénigénye és a rendelkezésére álló oxigén mennyisége között súlyos egyensúlyzavar jön létre.

Ez bekövetkezhet például jelentős vérszegénység során. Ilyenkor hiába áramlik a vér az átjárható ereken keresztül, nem képes elegendő oxigént szállítani. Súlyos tüdőgyulladás ugyancsak ronthatja a vér oxigénellátását, míg szepszisben az egész szervezet keringése felborulhat.

A másodlagos infarktus hátterében nagyon gyors szívverés, veseelégtelenség, rendkívül magas vérnyomás vagy hipertóniás krízis is állhat. Ezekben az állapotokban a szív oxigénigénye megnőhet, miközben az utánpótlás nem tud lépést tartani a terheléssel.

Ilyenkor nem feltétlenül az érkatéteres beavatkozás jelenti a megoldást. Az ellátásnak arra az alapbetegségre kell irányulnia, amely az oxigénhiányt előidézte. Szepszis esetén a súlyos fertőzést és a keringési zavart, vérszegénységnél az oxigénszállítás elégtelenségét, hipertóniás krízisben pedig a veszélyesen magas vérnyomást kell kezelni.

Az új osztályozás éppen ebben hozhat számottevő változást. Ha korábban a megemelkedett szívizom-károsodási értékek miatt mindenekelőtt koszorúér-betegségre gyanakodtak, előfordulhatott, hogy a beteg hemodinamikai laborba került, miközben az állapotának valódi okát egy másik súlyos betegség jelentette. Az ok gyorsabb azonosításával időt lehet nyerni, és hamarabb megkezdődhet a célzott terápia.

A beavatkozás után kialakuló infarktus külön kategória lett

A harmadik csoportba azok az infarktusok kerülnek, amelyek koszorúér-beavatkozással vagy szívműtéttel összefüggésben következnek be. Ide tartozhat az angioplasztika, illetve a bypassműtét szövődményeként fellépő szívizomelhalás.

Az új rendszer egyetlen kategóriába vonja össze a korábbi negyedik és ötödik típust. A beavatkozás után mért magas laborérték azonban önmagában nem elegendő az infarktus kimondásához. A diagnózist szigorú, objektív feltételek alapján kell felállítani, mert a szívizomsejtek bizonyos mértékű sérülése nem minden esetben jelent tényleges szívinfarktust.

Ez a különbségtétel megakadályozhatja, hogy egy laboratóriumi eltérés alapján súlyosabb diagnózis szülessen annál, mint amit a beteg valós állapota indokol.

A troponin fontos jelzés, de nem maga a diagnózis

A troponin olyan fehérje, amely a szívizomsejtek károsodásakor kerül a vérbe. Mérése ezért alapvető szerepet játszik az infarktus kivizsgálásában. Emelkedett szintje azonban csak azt mutatja meg, hogy a szívizom valamilyen sérülést szenvedett; azt nem árulja el automatikusan, hogy mi okozta a károsodást.

- A vérben lévő troponin egy kicsit úgy működik, mint egy füstérzékelő – szemlélteti a különbséget a kardiológus.

A jelző megszólalása arra figyelmeztet, hogy valamit meg kell vizsgálni, de a riasztás alapján még nem dönthető el, hogy kiterjedt tűz ütött ki, vagy csak odaégett valami. Ugyanez igaz a troponinra: az érték megemelkedhet valódi infarktusban, de más súlyos betegségekben, például tüdőgyulladásban is.

A szívinfarktus diagnózisához ezért a troponin emelkedése mellett az oxigénhiány bizonyítékait is keresni kell. Ilyen lehet a jellegzetes mellkasi fájdalom, az EKG-n megjelenő eltérés, valamint a szívultrahang- vagy MR-vizsgálattal kimutatható kóros elváltozás.

Ha a troponin tartósan magas, de nincs bizonyíték a szívizom vérellátási zavarára, akkor inkább szívizom-károsodásról lehet szó. Ez továbbra is figyelmet és kivizsgálást igényel, de nem feltétlenül ugyanazt a sürgős, invazív ellátást, amelyre egy elzáródott koszorúér esetén van szükség.

Kevesebb felesleges beavatkozás, célzottabb ellátás

A szívinfarktus és a más eredetű szívizom-károsodás elkülönítésével csökkenthető a szükségtelen koszorúér-vizsgálatok száma. Ha például a troponinszint súlyos tüdőfertőzés következtében emelkedett meg, az orvosok az alapbetegség kezelésére összpontosíthatnak ahelyett, hogy automatikusan invazív érsebészeti beavatkozást végeznének.

Ezzel a beteg elkerülheti a beavatkozáshoz kapcsolódó kockázatok egy részét, valamint azokat az erős véralvadásgátló gyógyszereket, amelyekre valódi koszorúér-elzáródás hiányában nem feltétlenül van szüksége. Az új megközelítés ugyanakkor az elsődleges infarktusban szenvedőknél felgyorsíthatja az ér megnyitásához vezető ellátási utat.

A változás tehát két irányban is védheti a betegeket: a valódi koszorúér-elzáródás esetén csökkentheti a késlekedést, más eredetű szívizom-károsodásnál pedig segíthet elkerülni az indokolatlan kezelést.

A betegek is jobban érthetik, mi történt velük

Egy súlyos szívbetegség diagnózisa önmagában is félelmet kelthet. A bizonytalanságot tovább növeli, ha a beteg nem érti, mit jelent az orvosi dokumentációban szereplő számozott kategória, és milyen folyamat vezetett az állapotához.

Az új, háromrészes rendszer közérthetőbb magyarázatot adhat. Világosabban elkülönülhet, hogy a koszorúér elzáródása, a szervezet egészét érintő oxigénellátási zavar vagy egy beavatkozás szövődménye okozta-e a szívizom elhalását.

Ha a beteg pontosabban érti a diagnózisát, könnyebben átláthatja a kezelés célját is. Ez növelheti az együttműködést, javíthatja a gyógyszerszedési fegyelmet, és csökkentheti a felépülést kísérő bizonytalanságot.

Az új meghatározás jelentősége tehát messze túlmutat a szakkifejezések átrendezésén. A valódi cél az, hogy az orvosok minél hamarabb felismerjék, mitől szenved a szív, a beteg pedig késlekedés nélkül a kiváltó oknak megfelelő segítséget kapja.

Figyelmébe ajánljuk

A szívrohamnak ezt a tünetét igen sokan félreértik - pedig fontos lenne komolyan venni

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!