Ezeket látta már?

Alvástechnikák: nordic walking és jövőkép

Nordic walking és jövőkép technika - esetismertetés 2. A kliens 56 éves tanárnő, élettársával él rendezett körülmények között, mindkettőjük gyerekei már felnőttek.

Szerényen élnek, beosztva, de fontos dolgokban nem szenvednek hiányt. A kliens 9 éve dolgozik ebben a középiskolában, ahol 2 évvel ezelőttig viszonylag jól érezte magát, de 2 éve igazgatóváltás történt és azóta előfordulnak konfliktusok a tanári karon belül, ezt az előző igazgató nagyon jól kézben tudta tartani. Ráadásul az egyik kolléganője, akivel nagyon jó barátságban volt, a régi igazgatóval együtt ment el az iskolától.

Alvástechnikák: nordic walking és jövőkép

2 gyermeke és 4 unokája van, jó a kapcsolatuk, minden héten találkoznak. Nagyon szereti az unokákat, szeret velük foglalkozni, szívesen csinál velük külön programot, pl. összedi őket és elmegy velük az állatkertbe stb.

Alvásproblémája fél éve tart, semmi konkrét kiváltó okát nem látja.

Napközben nagyon fáradt, ezért este már 9-kor ágybaszédül, viszonylag gyorsan elalszik, de többször felébred éjszaka, nagyon nehezen alszik vissza és van, hogy a korahajnali kb. fél3-3 körüli ébredés után már nem is tud visszaaludni. Próbált altatót szedni, amit az első ébredésnél vett be, de ettől meg úgy érezte magát egész délelőtt, mint akit "kiütöttek", így azt abba is hagyta. Nem tudja, hogy vajon az álmatlansággal összefügg-e, de néhány hónapja már a háta is nagyon fáj, mikor éjszaka felébred. Szinte alig bír kimászni az ágyból. Annyira fáradt, hogy fél attól, hogy a következő tanévnek így nem is fog tudni nekikezdeni.

Az alváscoaching menete a szokásos kezdettel indult:

- a klienst először megtanítottam a legelemibb alvásfiziológiai ismeretekre

- alvási naplót kezdett vezetni a megadott szempontok alapján

- megtanulta felismerni a cirkadián ritmusnak a jelzéseit és az alvásprogramját ennek megfelelően állítottuk be

- megtanulta felismerni az elalváskapuk jelentkezését - és az esti lefekvésének időpontját ehhez igazítja

- megtanulta az elalvást és visszaalvást segítő speciális gyakorlatsort

- alvási rituálét alakítottunk ki nála

- beépítettünk napi min.3/4 óra testmozgást a szabad levegőn: csatlakozott egy nordic walking csoporthoz, nagyon lelkes tagjuk lett, van több társuk is, aki szereti a kora reggeli edzést a közeli erdőben, szinte minden reggel valakivel együtt tud menni.

- ágyban töltött idejét redukáltuk az alvásidőre és egy ésszerűbb lefekvési időpontot határoztunk meg a bioritmusainak megfelelően

- megállapodtunk az alvásprogramjában, a napirendjét ennek megfelelően osztja be.

- megtanult egy speciális gyógytornát a hátfájásra, és támasztópárnák használatával találta meg a kényelmes, gerince számára stabil, de ellazulásra lehetőséget adó alvási pozíciót és ezáltal fájdalmai megszűntek.

- beszélgettünk munkahelyi problémáiról és kiderült, hogy maga számára is titkoltan, de attól félt, hogy elvesztheti állását, mivel ő a legidősebb a tanári karban, az új igazgató a fiatalabbakat preferálja, és akitől akar, attól úgy szabadul meg, hogy addig szekálja, amíg az illető jobbnak látja magától elmenni. Bár ennek kicsi a valószínűsége, de végiggondoltattunk vele olyan jövőképeket, amik ebben az esetben elképzelhetőek lennének. Kiderült, hogy sikeres nyelvtanár, olasz, spanyol, angol szakos, jelenleg el kell utasítania a magántanítványokat, de ha elvesztené az állását, akkor még tán többet is keresne ha magánórákat adna, ráadásul sokkal többet tudna segíteni a gyerekeinek főleg az unokákkal kapcsolatban. Magától jött rá, hogy nem is lenne olyan ijesztő a "kirúgás", mint jövőkép.

8 coaching alkalom után a kliens alvásproblémái rendeződtek: este 10-kor feküdt le, fél 11-kor már mindig aludt, éjjel 3 óra felé sokszor megébred, de gondtalanul vissza tud aludni, reggel kb.3/4 6-ig alszik, magától ébred és mivel most nyári szünet van 6 órakor már indul is a nordic walkingra.

Néhány napja ezt az emailt kaptam tőle: "Még mindig tökéletesen alszom és kipihenten ébredek, 2 hónappal ezelőtt ezt el se tudtam volna képzelni... Köszönöm Önnek, és külön köszönöm a nordic walking élményét és a jövőkép technikát, amit azóta is alkalmazok, ha kisebb-nagyobb gondom felmerül, sőt már megtanítottam másoknak is."

Az eredet cikk itt olvasható:

Szerző: Dr. Hermánné Fogarassy Éva

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához