Ezért jobb nyáron a memóriánk, mint a hideg évszakokban
Német kutatók rájöttek, hogy ha melegebb az időjárás, jobban működik az agyunk.
Az agyunk sokkal jobban működik nyáron és még kora ősszel is, mint a télen, sőt, vannak olyan agyi funkciók, amik különösen gyengébbek a hideg hónapokban.
Egy friss német kutatás szerint - habár az agy működését sok minden befolyásolja, mint például a fáradtság, az életkor, a fizikai aktivitás, stb. -, jelentős befolyása lehet az évszakoknak is az agy működésében. A fiatal korosztályban már ezt korábban is megfigyelték, most azonban az idős korosztályt vizsgálva is megállapították. Sőt, az is kiderült, hogy az idősek kevésbé tudnak alkalmazkodni a hideg időjárási viszonyokhoz, ami a memória működését illeti.
Andrew Lim és a Torontói Egyetem munkatársai összesen 3353 idős embert vizsgáltak - többek között biológiai tényezőket, az agy károsodásának mértékét, és a különböző kognitív teljesítményeket monitoroztak a kutatás során. Az eredmények egyértelműen arra mutattak, hogy télen gyengébb az agy teljesítménye. Sőt, még kora tavasszal is rosszabbak voltak az eredmények, mint például ősszel. Olyannyira csökkentek a képességek ebben az időszakban, mintha a résztvevők átlagosan 4,8 évet öregedtek volna az évszakok között. Csökkent a koncentrációs képesség, a rövid és a hosszú távú memória kapacitása, továbbá a munkaképesség is.
A téli és a kora tavaszi időszakban a demencia előjeleit is gyakrabban mutatták ki, és az Alzheimer-kór kialakulásában szerepet játszó fehérjéket is nagyobb mennyiségben találtak a téli időszakban az agy-gerincvelő folyadékban.
Olvasson tovább! Ez az Alzheimer-kór 10 tipikus tünete
Mindebben a fény és a hőmérséklet is szerepet játszott, de ahhoz, hogy ezt egyértelműen kijelentsék a kutatók, még további vizsgálatok kellenek. Ha ez beigazolódik, akkor a fényterápia például az egyik lehetséges megoldás lehet a memória javítására.