Ezeket látta már?

Zacher Gábor figyelmeztet, ez a gyógyszer könnyen függőséget okozhat

gyógyszer

Egyre többen használják az okosdrogokat, hogy minél hatékonyabban tudjanak dolgozni, tanulni.

Egyre népszerűbbek az ún. okosdrogok a fiatalok között, amelyeknek az a céljuk, hogy az elme minél hatékonyan működjön, szélsőséges körülmények, akár alvásmegvonás mellett is. Ezek a szerek az Egyesült Államokban annyira elterjedtek, hogy a Netflix egy dokumentumfilmet is készített a használókról. Ezek a szerek nem a mostani modern korunk termékei, hiszen a hadászatban például már a második világháború alatt használtak stimulánsokat, sőt, mivel csökkentik az étvágyat, gyakran fogyasztószerként is árulták őket, Magyarországon egészen a 60-as évekig forgalomban voltak - írja a Pénzcentrum.

"Alapvetően stimuláns hatású vegyületről van szó, melynek hatására felmegy a vérnyomás, élénkebbé válik, aki beszedi, megemelkedik a pulzusa, a pupillája kitágul, és úgy érzi, hogy energetizálódott – amivel szoktunk találkozni a szokásos hétvégi amfetaminbulikon"

- mondta Zacher Gábor, ismert toxikológus, aki hozzátette, hogy az okosdrogok hatására az illető jobban tud koncentrálni, megszűnhetnek számára a zavaró tényezők. Ez utóbbi azonban függ a dózis nagyságától.

A szakember szerint nagy veszélyt jelent, hogy nem lehet előre tudni, hogyan fejti ki a szer a hatását, és akár az is előfordulhat az illető belehal a túladagolásba. Ez a fajta gyógyszer itthon Ritalin néven kapható. Csak javaslat és receptre lehet kapni szigorú orvosi felügyelet mellett. Azonban ez nem azt jelenti, hogy a pirula ne lenne jelen a feketepiacon.

A Netflix dokumentumfilmjében amerikai egyetemisták mondják el, mennyit segít nekik ez a gyógyszer:

  • sokkal fókuszáltabbak
  • könnyebben tudnak tanulni.

Zacher Gábor szerint rövid távon egyértelműen pozitív hatásai vannak a gyógyszernek, de hosszú távon azonban függőség alakulhat ki. Ráadásul a dózist folyamatosan emelni kell, mert a szervezet hozzászokik. Egy idő után pedig nélküle a használók nem tudnak dolgozni, tanulni. A szakember szerint sok esetben elég nagy árat fizet a szerhasználó.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Képtelen nemet mondani a sokadik ruhára, cipőre? Erről ismerheti fel a mániás depressziót

Forrás: Pénzcentrum
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához