Ezeket látta már?

Folytatódik a Stroke - Ne késlekedj! kampány

2013.04.22. Módosítva: 2015.11.04.

Folytatódik a Stroke - Ne késlekedj! elnevezésű kampány, amellyel arra hívják fel a figyelmet, hogy a stroke (szélütés) sportos, egészséges életmóddal, rendszeres szűréssel megelőzhető, de ha bekövetkezik, fontos felismerni és azonnal mentőt hívni.

A kampányról, amely a Magyar Stroke Társaság kezdeményezésére, többek között a kormányzat, a főváros, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és színházak közreműködésével két évvel ezelőtt indult,

Folytatódik a Stroke - Ne késlekedj! kampány

a napokban tartottak sajtótájékoztatót a fővárosi Madách Színházban.

A társaság elnöke, Bereczki Dániel egyetemi tanár közölte: a szélütés, az agyi érkatasztrófa nemcsak világszerte, hanem Magyarországon is az egyik leggyakoribb halálok. Hozzátette, hogy Magyarországon évente 40-50 ezren kapnak stroke-ot, és 13 ezren halnak meg annak következtében.

Kiemelte: fontos a megelőzés, a kockázati tényezők - magas vérnyomás, elhízás, dohányzás, cukorbetegség, szívritmuszavar - kezelése, ám ha mégis szélütést kap valaki, tudni kell felismerni a tüneteket. A leggyakoribb tünetek közé tartozik az egyik oldali végtag gyengesége, zsibbadása, a száj félrehúzódása, a beszéd elakadása, zavara, az egyensúly- és látászavar - sorolta Bereczki Dániel.

A társaság elnöke elmondta: a tünetek észlelésekor azonnal mentőt kell hívni, hiszen minél hamarabb kezdik el a beteg kezelését az orvosok, annál nagyobb a gyógyulás esélye. Hangsúlyozta, mindössze három-négy óra áll rendelkezésre az eredményes beavatkozásra, ha ennél több idő telik el a kezelésig, a szélütés maradandó károsodást okozhat.

Temesvári Péter, az OMSZ orvos igazgatója közölte: nemrég olyan európai uniós projektek indultak a mentőszolgálatnál, amelyek az OMSZ teljes szervezetének működését fogják hatékonyabbá tenni. Így olyan, a stroke szempontjából is fontos területeken javulhat a teljesítményük, mint a mentésirányítás, illetve a mentők gyors kiérkezése.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője hozzáfűzte, hiába ér ki hamar a mentő, ha a szélütés napokkal korábban lezajlott. A szóvivő beszámolt arról, hogy hétfő délelőttönként mindig több stroke-gyanús esetük van, mert az emberek, bár a hétvégén észlelik a tüneteket, megvárják, míg rendel a háziorvosuk. Hangsúlyozta: ha felmerül a szélütés gyanúja, a háziorvos helyett a mentőket kell hívni.

Huszár András, a fővárosi önkormányzat egészségügyi főosztályának vezetője elmondta: a tavaly elindított fővárosi népegészségügyi program a lakosság egészségének megőrzésére, a betegségek megelőzésére koncentrál, és ebben számítanak a kerületek együttműködésére is. Hozzátette, a főváros nemcsak az itt, hanem az agglomerációban élők állapotáért is felelős.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához