Ezeket látta már?

Egészséges százévesek?

Azok a szerencsések, akik elérik a százéves kort, gyakran szembetalálják magukat a szokásos kérdéssel: Mi a hosszú és egészséges élet titka?

Valószínűleg ezek az idős emberek nem csak Fortuna asszony kegyeltjei, hanem kemény munka és szerető társ áll mögöttük. Egy velük foglalkozó kutatás kimutatta, hogy a száz év felettiek azon kevesek közé tartoznak, akiket elkerülnek a gyakori betegségek, például a rák.

Egészséges százévesek?

Sokuk jobb egészségnek örvend, mint a tőlük fiatalabb nyugdíjasok. Egész halálukig fittek és fiatalosak. Fiatalabb korukban ők általában jobban oda is figyeltek az életmódjukra.

Az Age UK által finanszírozott kutatást a Nemzetközi Hosszú Élet Központ végezte el az Egyesült Királyságban. David Sinclair, igazgatóhelyettes elmondta: "Bár sokan szeretnének száz évig élni, csak keveseknek sikerül.

Jelentősen növekszik azok száma, akik megérik ezt a szép kort, ezért nagyon fontos, hogy megértsük, miként támogathatjuk a legidősebbeket, hogyan javíthatunk az életminőségükön. A kormánynak és a törvényhozásnak jobban kellene alkalmazkodnia az előttünk levő óriási demográfiai változáshoz."

Becslések szerint tavaly 12 640 száz év feletti polgára volt Nagy Britanniának, de néhány évtizeden belül számuk elérheti a félmilliót is. A szépkorúak azonban esélyesebbek a degeneratív betegségekre, mint például az elbutulásra és a vakságra, sok esetben magukra is maradnak, mert túlélik rokonaikat és barátaikat.

A szakértők szerint a mai gyerekek negyede várhatóan eléri a százéves kort, ami az elmúlt 30 évhez képest tizenkétszeres növekedést jelent.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához