Hatékony UV-védelem – fontos a gyermekek edukációja is a bőrrák megelőzése érdekében
Minden leégés egy életre szól!
A Magyar Dermatológiai Társulat (MDT) a Melanoma Nap alkalmából az Euromelanoma nemzetközi kampányához csatlakozva a gyermekkori bőrvédelem és edukáció fontosságát hangsúlyozza. Bár a bőrrák, melanóma nagyon ritkán fordul elő gyermekeknél, a későbbi életkorban kialakuló egészségkárosodás szempontjából meghatározó UV-terhelés markáns része ebben az életszakaszban éri a bőrt. Nemzetközi és hazai kutatások is alátámasztják, hogy a helyes UV-védelmi szokások korai kialakítása nemcsak a gyerekek bőrvédelmében játszhat kulcsszerepet, hanem a megelőzés fontosságának generációkon átívelő továbbadásában is. A bőrrák elleni hatékony fellépés jegyében az MDT egy letölthető, bizonyítékokon alapuló információs csomagot tesz elérhetővé pedagógusok és diákok számára a skindex.hu oldalon.
Sok a melanómás beteg
A melanoma – a bőr pigmentsejtjeiből kiinduló rosszindulatú daganat – mára komoly népegészségügyi kihívássá vált. Az elmúlt húsz évben világszerte, így Magyarországon is megduplázódott a betegek száma: míg a 2000-es évek elején évente 1200–1400 új melanomás esetet regisztráltak hazánkban, napjainkra ez a szám megközelíti a 3000-et. Bár a korszerű terápiás lehetőségeknek és a prevenciós aktivitásnak köszönhetően a halálozási arány lassú csökkenése észlelhető, a betegség még mindig évi 300–400 magyar életét követeli.
Mivel a bőrrákos megbetegedések jelentős részében az UV-sugárzás a legfontosabb környezeti tényező, a betegség megelőzésében kiemelten szerepe van a primer prevenciónak, azaz az fényvédelem helyes gyakorlatának. A veszélyes elváltozások korai felismerése érdekében - szekunder prevencióként - ugyancsak elengedhetetlen a havonta elvégzett önvizsgálat, a gyanújelek ismerete és a rendszeres bőrgyógyászati ellenőrzés. Fontos, hogy bármilyen gyanús bőrelváltozással forduljunk mielőbb bőrgyógyászhoz, hiszen a késlekedés komoly következményekkel járhat. Egy hazai felmérés szerint Magyarországon a melanomás betegek harmada még mindig több mint egy évig vár, hogy a gyanús bőrelváltozással orvoshoz forduljon, ami jelentősen rontja a gyógyulás esélyeit.
Európai előrejelzések szerint, ha nem történnek hatékony megelőző lépések, a bőrrák előfordulása a következő évtizedekben akár 40 százalékkal is nőhet.
Mindez még jobban felértékeli a megelőzés szerepét. Az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztést már gyermekkorban érdemes elkezdeni. A megfelelő edukáció, a szabadban/napon tartózkodás során az optimális fényvédelmi szokások kialakítása és a bőr rendszeres ellenőrzésére nevelés hosszú távon ugyanis jelentősen csökkentheti a melanoma kockázatát.
Nem lehet elég korán kezdeni!
Bár a melanoma, vagy egyéb bőrrák gyermekkorban csak ritkán fordul elő, ám a teljes élet során elszenvedett UV-terhelés 50–80 százaléka már 18 éves kor előtt bekövetkezhet. Tudományos adatok szerint már egyetlen gyermekkori, súlyos, hólyagos napégés is jelentősen növelheti a későbbi melanoma kialakulásának kockázatát.
Nem megfelelő fényvédelem
Egy kelet-magyarországi településen elvégzett kutatás azt állapította meg, hogy az általános és középiskolás tanulók körében gyakori a napégés és a fényvédelem nem megfelelő.
A 2015-ös vizsgálatban 6-12, 12–19 éves diák napvédelemmel kapcsolatos szokásait mérték fel. Az eredmények aggasztóak: a tanulók 74%-a élt már át súlyos napégést, 10%-a egyáltalán nem alkalmazott semmilyen fényvédelmet, míg 6,9%-a rendszeresen szoláriumozott. Mindezek hosszú távon jelentősen növelhetik a melanoma kialakulásának kockázatát.
A kutatás egyértelműen rámutat arra, hogy elengedhetetlen a gyerekek és szüleik célzott, életkorra adaptált napvédelmi edukációja. Az UV-védelemmel kapcsolatos ismereteket már kisgyermekkorban érdemes beépíteni a nevelési-oktatási programokba, annak érdekében, hogy a napvédelmi szokások minél előbb rögzüljenek.
Pozitív minta
A korai ismeretterjesztés másik, igen jelentős hozadéka, hogy a gyermekek által elsajátított tudatos napvédelem közvetve a család többi tagjára is pozitív hatást gyakorolhat.
Ausztrália negyven éve indította el a világ egyik legsikeresebb, gyermekeket megcélzó bőrrák-megelőzési kampányát, a „Slip! Slop! Slap!” programot, amely máig a melanoma prevenció nemzetközi etalonja.
A hosszútávú adatok igazolják, hogy azoknál, akik gyerekkortól kezdve következetesen védekeznek az UV-sugárzás ellen, akár 30%-al csökken felnőttkorban a melanoma kialakulásának az esélye.
A kampány hatására az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a bőrrák előfordulása a fiatalabb korosztályban. A kutatás hangsúlyozza, hogy a gyermekkori edukáció, a fényvédelem mint társadalmi norma és az állami szerepvállalás kulcsszerepet játszanak abban, hogy a jövő generációi kisebb eséllyel legyenek érintettek ebben a betegségben, amelynek kialakulása csökkenthető a megfelelő óvintézkedésekkel.
Kampányok hatása
Egy a közelmúltban publikált dél-magyarországi kutatás szintén rávilágított arra, hogy a kisgyermekeket célzó bőrrák-megelőzési kampányok nemcsak a gyerekekre, hanem a szülők és gondozók szemléletére is kedvező hatást gyakorolnak. A vizsgálat során az óvodai és bölcsődei dolgozók napvédelmi ismereteit és gyakorlatát mérték fel, valamint azt, hogy milyen hatással van ezekre egy rövid oktatási program.
Kiderült, hogy bár a napvédelmi intézkedések – kalap vagy ruházat viselése, naptej használata vagy árnyék keresése – elsősorban a bölcsődékben voltak elterjedtek, ám erre vonatkozó hivatalos szabályzat egyik intézményben sem létezett.
Pozitívum, hogy a gondozók nagy része beépítette a munkájába és továbbította az új ismereteket a szülők felé, ugyanakkor a kutatás rámutatott: a tartós szemléletformáláshoz elengedhetetlen a korán elkezdett edukáció és az intézményi szintű szabályozás.
A fent idézett kutatások alátámasztják, hogy a gyermekeken keresztül a családtagok szemlélete is formálható, ami hatékony eszköze lehet a felnőttek körében gyakori napozással kapcsolatos tévhitek felszámolásának. Ilyen például az „egészséges barnulás” céljából történő, szándékos napozás vagy szoláriumozás, amely felnőttkorban sem jár egészségügyi előnnyel – éppen ellenkezőleg!
A bőrrák-megelőzési kampányok kiemelik, hogy a napozás és a szoláriumozás egyaránt a bőrsejtek DNS-ének károsodását idézhetik elő, amely melanomához vezethet.
Prof. Dr. Wikonkál Norbert, az MDT elnöke így fogalmazott:
- Nem létezik egészséges barnaság, hiszen az UV-sugárzás a melanoma kialakulásának elsődleges kockázati tényezője. A szándékos napozás kerülése és a tudatos napvédelmi szokások betartása gyermekkorban és felnőttkorban egyaránt elengedhetetlen.
Másodlagos megelőzés: önvizsgálat és korai felismerés
A bőr rendszeres önellenőrzése kulcsfontosságú a már kialakult melanoma korai felismerésében. Pigmentált bőrelváltozások esetén az úgynevezett ABCDE kritériumok –aszimmetria, a határvonal szabálytalansága, több szín vagy kiemelkedő részlet megjelenése, az átmérő növekedése – valamint a „rút kiskacsa"- jel – azaz a többitől jelentősen különböző anyajegy – felismerésére építő edukációs programok hatékonyan ösztönözhetik az embereket arra, hogy időben forduljanak bőrgyógyászhoz.
Dr. Baltás Eszter, az MDT elnökségi tagja, bőrgyógyász-dermatoonkológus hangsúlyozta: „A korai felismerés döntő jelentőségű. Ha világos és gyakorlatias útmutatást adunk arra vonatkozóan, hogy milyen bőrelváltozások igényelnek szakorvosi vizsgálatot, jelentősen csökkenthetjük a késői diagnózist. A statisztikai adatok szerint, ha a melanomát időben (az áttétek kialakulása előtt) felismerik, az ötéves túlélési arány akár a 98 százalékot is elérheti."
Áttörés a melanoma kezelésében
Az elmúlt évtizedben jelentős előrelépések történtek a melanoma terápiájában, különös tekintettel az immunterápiás eljárásokra és a molekulárisan célzott kezelésekre, amelyek számottevően javították a betegek túlélési esélyét.
Azonban ezek a korszerű kezelések is akkor a leghatékonyabbak, ha a betegséget még korai stádiumban felismerik. A szakirodalmi adatok egyértelműen alátámasztják, hogy a korai stádiumban diagnosztizált betegek túlélési aránya lényegesen jobb, mint az áttétes betegeké. Mindez aláhúzza a Magyar Dermatológiai Társulat megelőzésre épülő, átfogó szemléletének fontosságát.
Tegye - ne tegye
A melanoma megelőzésében az elsődleges stratégia a bőrt érő UV-sugárzás csökkentése. Az MDT szakértői ennek kapcsán a következőket javasolják:
- 11 és 16 óra között illetve magas UV-index esetén ne tartózkodjon közvetlen napsütésben, keressen árnyékos helyet.
- Használjon a bőrtípusának megfelelő, magas faktorszámú napvédő készítményt, és kétóránként vagy fürdőzés/úszás után ismét kenje be a bőrét.
- A naptejet 15-30 perccel azelőtt vigye fel a bőrére, hogy napra megy, és ne hagyja ki a lábfejét, a kézfejét, a fülét és az orrát sem.
- Ha tartósan a szabadban tartózkodik, viseljen arcot árnyékoló kalapot vagy sapkát, illetve a teljes testet takaró, jól szellőző (esetleg UV-szűrős) ruházatot.
- A tűző napsütés ellen mindig – nemcsak a strandon, de a kertben, sportolás és szabadtéri munka közben is – védekezzen.
- Mutasson jó példát a gyermekeinek: vigyázzon rájuk, tanítsa őket is a fényvédelemre, hogy minél korábban kialakuljanak náluk a helyes prevenciós szokások.
- Ismerje meg a bőrtípusából adódó lehetséges kockázatokat, és tartsa szem előtt azokat, amikor szabadba megy.
- Ne járjon szoláriumba, mert már egy alkalom is növelheti a bőrrák kialakulásának kockázatát.
- A D-vitamin-készletek pótlása céljából nem kell napoznia. Tavasszal elegendő napi 15 perc napfürdő, télen D-vitamin szedése javasolt.
- Viseljen UV-szűrős napszemüveget.
Összegezve
- A Melanoma Nap alkalmából az MDT hangsúlyozza a gyermekkori bőrvédelem fontosságát.
- Az MDT letölthető információs csomagot tesz elérhetővé pedagógusok és diákok számára.
- Drasztikusan nőtt a melanomás betegek száma az elmúlt húsz évben.
- Az UV-sugárzás fontos szerepet játszik a bőrrákos megbetegedések kialakulásában.
- A korai ismeretterjesztés segíthet csökkenteni a melanoma kockázatát a gyerekeknél.
Ezek a melanóma első jelei! Megelőzheti az áttéteket, ha időben észreveszi
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!