Ezeket látta már?

Égő érzés a szájban: ez az állapot is okozhatja

égő száj szindróma ellen oka tünet

​Érezte már úgy, mintha megégette volna a száját, pedig nem ivott és evett semmi forrót? Ez az állapot is okozhatja.

Az égő száj szindróma egy ritka, az idegeket érintő tünetegyüttes, melynek tüneti között találhatjuk az ajkak, a nyelv, a szájpadlás vagy a száj más részeinek bizsergését, égő fájdalmát, érzéketlenségét. A betegség meglehetősen ritka, a népesség mindössze egy-két százalékát érinti (ez megnehezítheti a diagnózist és a kezelést is, hiszen az orvosok is keveset tudnak róla). A nők körében jóval gyakoribb, és általában a menopauzán már túlesett nőket érinti.

Az égő fájdalom szindróma típusai és tünetei

Az égő fájdalom az érintettek beszámolói szerint ahhoz lehet hasonló, mint mikor valaki egy forró étellel vagy itallal megégeti a száját, és az rövid időre érzéketlenné válik. A tünetek súlyossága egyénenként nagyon eltérő lehet, mint ahogyan az is, hogy mennyi ideig jelentkeznek a tünetek (van, akinél csak egy-két óráig tartanak, mások viszont napokig is szenvedhetnek). A kellemetlen érzéseket kísérheti szájszárazság, fokozott szomjúságérzet, az ízérzékelés megváltozása vagy étvágytalanság is.

Az égő száj szindróma három típusát különböztethetjük meg, az alapján, hogy mikor jelentkeznek a tünetek. Az első típus esetében az érintett tünetek nélkül ébred, de a fájdalmai a nap folyamán fokozatosan erősödhetnek. A második típusnál a tünetek folyamatosan jelen vannak nap közben, de éjjel nem tapasztalhatóak. A harmadik típus esetében a tünetek hullámokban jelentkezhetnek, gyakran teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor kezdi rosszul érezni magát a beteg.

Mi okozza az égő száj szindrómát?

Az égő száj szindróma a szakemberek szerint lehet elsődleges vagy idiopátiás (ilyenkor nem lehet megállapítani, hogy mi is okozza a betegséget), illetve másodlagos, mely esetben valamilyen egyéb betegség mellé kapcsolódik az égő száj szindróma. Ezek között találhatjuk például a hormonzavarokat, a refluxot, a fertőző betegségeket, a diabéteszt, az allergiát, de a szorongást is. Az égő száj szindróma kialakulhat gyógyszer mellékhatásaként, és tápanyaghiányos állapot következtében is. A kiváltó ok általában azt is befolyásolja, milyen gyakorisággal, milyen intenzitással tapasztalhatja meg az érintett a tüneteket: a cukorbetegekre inkább a betegség I-es típusa (vagyis a nap folyamán egyre elviselhetetlenebbé váló fájdalom), míg az ételallergiásokra a hullámokban jelentkező, II-es típus lehet a jellemző. Sajnos, még a szakemberek sem tudják pontosan meghatározni, miért is alakul ki a szindróma. Valószínűleg valamilyen idegsérülés, vagy az idegek rendellenes működése állhat a háttérben.

Mitől lesz jobban a beteg?

Amennyiben megállapítható, hogy milyen alapbetegség áll az égő száj szindróma hátterében, akkor annak kezelése általában a tünetek enyhülésével, teljes megszűnésével is együtt jár. Más esetekben tüneti terápia vezethet eredményre.

Egyénenként eltérő lehet, hogy milyen tényezők, körülmények javítanak vagy éppen rontanak a beteg állapotán. Előfordulhat például, hogy a feszültség, az idegeskedés, a fáradtság, a beszéd, a savas vagy csípős ételek tovább fokozzák a fájdalmakat. Ezzel szemben a pihenés, a hűvös italok, az evés vagy ivás, vagy a figyelem elterelése enyhíthetik a tüneteket. Javasolt emellett leszokni a dohányzásról, lecserélni a fogkrémet és az alkoholfogyasztást is mérsékelni.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Szájszárazság: kiváltó oka, tünetei és kezelési lehetőségei

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Cukorbetegség

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához