Hirdetés

Emlékszünk még? A chilei bányászok drámai története

#általános egészségügyi téma #életmód #poszttraumás stressz #pszichés betegségek
2011.11.03. Módosítva: 2015.11.04.
Hirdetés

Jimmy Sánchez - miután tavaly drámai körülmények között kimenekítették beomlott bányájából - beutazta a világot, járt a görög szigeteken, Nagy-Britanniában, Izraelben, Los Angelesben, a Disney Worldben, és mindezt azok fizették, akiket megindított a bátor és kitartó chilei bányászok története. Ma azonban Sánchez munkanélküli és tanácstalan, mint még sokan a 700 méter mélyen 69 napot eltöltő 33 bányász közül. Havonta kétszer elbuszozik a fővárosba - oda és vissza 11-11 órát tölt buszon -, hogy rövid látogatást tegyen egy pszichiáternél. Egyike ő annak a kilenc bányásznak, akit elhúzódó poszttraumás stressz miatt kezelnek és táppénzt kap. A többiek közül néhányan magánterapeutához járnak.

Hirdetés

"A legtöbbünknek ugyanazok az érzelmi és pszichológiai problémái - fedte fel a húsz éves bányász a The New York Timesnak adott interjújában. - A mélyben rettegtünk, hogy sosem látjuk viszont a családunkat, hogy meg fogunk halni. Most pedig egyszerűen képtelenek vagyunk szabadulni ezektől az emlékektől."

Egy évvel a televíziók által világszerte közvetített mentés után, a nemzetközi figyelem elültével a bányászok azt mondják, hogy a többségük munkanélküli, és sokan közülük szegényebbek, mint a bányaszerencsétlenség előtt. Csak néhányuknak van biztos állása: négyen dolgoznak bányában, ketten pedig - Víctor Zamora és Darío Segovia - zöldséget és gyümölcsöt árulnak, az egyik egy standról, a másik a teherautójáról.

"Elhitették velünk, hogy hősök vagyunk, és a végén földimogyorót árulunk. Vicces, nem?" - kérdezte keserűen az amerikai lapban Edison Pena, akit jelenleg egy pszichiátriai klinikán kezelnek.

Néhány bányász pénzért interjúkat adott vagy előadásokat tartott arról, hogyan élte túl a katasztrófát, ám ezek a lehetőségek átmenetinek bizonyultak. Most sokan arra számítanak, hogy Hollywoodban filmet készítenek róluk - amelynek még nincs meg a forgatókönyve -, és akkor talán javulhat az anyagi helyzetük.

Vietnám-szindróma

Pena olyan traumával küszködik, amelyet nemcsak a föld alatt eltöltött idő idézett elő, hanem a kimentése utáni időszak is, amikor hírességként kezelték, és mindenhová hívták. A következmény kábítószer- és túlzott alkoholfogyasztás.

Három bányász, köztük Sánchez és Segovia, nemrég újból pszichiátriai kezelésre jelentkezett, mert visszatértek a rémálmaik, és újból álmatlanságban szenvednek. Az orvosok arra számítanak, hogy többüknél kiújulnak a korábbi bajok, ismét nyugtatókat és antidepresszánsokat kell szedniük.

"Ami velük történik, nagyon hasonlít a vietnámi veteránok szenvedéseihez - vélekedett Rodrigo Gillibrand, annak a kilenc embernek a pszichiátere, akinek a kezelését a betegbiztosító fizeti, bár a bányát bezárták. - Poszttraumatikus tüneteik vannak, amelyek krónikussá válhatnak."

A mentés után óriási volt az együttérzés a bányászokkal, akik bőkezű támogatást kaptak. A (magyar származású) chilei bányatulajdonos, Leonardo Farkas fejenként több mint 15 ezer dollárt adott nekik, hogy segítse pihenésüket és felépülésüket. Kettőjüknek, akik nősülni akartak, otthont is biztosított, és megígérte, hogy az egyiket hozzásegíti a pszichiátriai kezeléshez, miután az illető rajtakapta a menyasszonyát egy másik férfival.

José Ojeda februárban megpróbált visszatérni a bányába, de mikor egy fúrójárműben már több mint 300 méter mélyen járt, megszűnt az eszköz vízellátása. A társa visszafordult, hogy megnézze, mi történt, és egyedül hagyta Ojedát, aki pánikrohamot kapott.

"Hideg verejték borított el. Arra se emlékszem, hogyan hoztak ki. Elájultam" - idézte fel most a történteket Ojeda.

Több bányász elpanaszolta, hogy a potenciális copiapói munkaadók nem voltak hajlandók alkalmazni a balesetet túlélt bányászokat, mert attól féltek, hogy pszichológiai károsodás érte őket.

Néhányan megkérdőjelezik, hogy a bányászok valóban dolgozni akartak. Leonardo Farkas szerint egyetlen bányász sem fogadta el a munkát, amelyet ajánlott nekik, de folyamatosan pénzt kértek tőle.

Úgy érzi, hogy Claudio Yánez, akinek 63 500 dollárnak megfelelő összegért házat vett (kétszer annyiért, mint amennyit általában egy dolgozója házáért fizet), csúnyán kihasználja.

Bevallotta, hogy olcsóbb házat akart venni neki, olyat, mint a saját alkalmazottainak, de Yánez egy televíziós stábot segítségül híva nyomást gyakorolt rá azért, hogy a drágábbat vegye meg.

"Sokat tettem a bányászokért. Most már a saját lábukra kell állniuk" - fogalmazott Farkas.

A 35 éves azonban Yánez tagadja, hogy visszaélné Farkas jóindulatával, aki szerinte szabad akaratából, nagylelkűségből adta neki az ingatlant. A kapott pénzt arra fordította, hogy "teljesen berendezze" az emeletes házat, igaz - mint bevallotta - a mentés óta valóban nem dolgozik. "Igazán rossz a helyzetünk. Nincs munkánk, senki sem akar alkalmazni minket" - állította.

Most rajtam a sor...

Sok változás történt Chilében 2010 augusztusa óta, amikor egy arany- és rézbánya beomlása miatt a bányászok a mélyben rekedtek, és csupán 17 nap elteltével derült ki, hogy életben vannak. A túlélésért vívott lélekemelő küzdelmük alkalmat teremtett a tavaly megválasztott Sebastián Pinera elnöknek arra, hogy a világ tudomására hozza: a chileiek egyszerre együtt érzők és kiváló képességekkel megáldottak.

A több millió dolláros mentőakció eredményeként október 13-ra mind a 33 bányászt kimentették. Pinera kormányzatának népszerűsége az egekbe szökött, amit az államfő ki is használt. Az idén azonban hónapokig tartó tüntetések robbantak ki az országban a kormány oktatási és környezetvédelmi politikája miatt, és Pinera népszerűsége a hivatalba lépése óta legalacsonyabb szintre zuhant.

Bár a politikusok többsége és néhány bányász is bírálta Pinerát, hogy nem tett eleget a bányászokért, a kormány nemrég tizennégyüknek (a legidősebbeknek és a súlyos betegséggel bajlódóknak) biztosított nyugdíjat. A havi 250 ezer chilei pesós - vagyis alig több mint százezer forintnak megfelelő összegű - havi ellátmány azonban kevesebb, mint a fele annak, amit az illetők bányászként kerestek.

Október közepén Copiapóban egy 12 méter magas, Kína által adományozott szobor leleplezésével ünnepelték meg a mentés évfordulóját. A bányászok állítják, hogy jobban megbecsülik őket külföldön, mint odahaza. "Egy kicsit elhanyagoltnak érezzük magunkat" - érzékeltette helyzetüket a 35 éves Pena, aki igazi hírességgé vált, miután kijött a bányából. Hamarosan meghívták az Egyesült Államokba, hogy látogassa meg kedvence, Elvis Presley sírját. Részt vett a New York-i maratoni futáson, és szerepelt David Letterman késő esti showműsorában is.

A rá vetülő reflektorfény azonban iránytévesztést okozott. A korábban visszahúzódó, szerény Pena inni kezdett, és kábítószerekhez folyamodott. Szeptemberben aztán bevonult egy magánklinikára, amely együttérzésből ingyenes kezelést ajánlott fel neki. Ma festéssel, kezelésekkel telnek a napjai.

Akad azonban olyan bányász is, aki továbbra is képes profitálni megszerzett hívnevéből. Mario Sepúlveda például motivációs beszédeket tart otthon és külföldön, és bízik benne, hogy ha kitartó lesz, egy napon milliomossá válik. Ezzel együtt a 41 éves férfi továbbra is betegszabadságon van poszttraumás stressz miatt.

A 47 éves Pablo Rojas egy kis, négy alkalmazottat foglalkozó bányászati vállalkozás társtulajdonosa, a 26 éves Pedro Cortez pedig elektronikát tanul. Christian Ferrari, egy Zürichben élő chilei származású férfi, miután értesült arról, hogy tovább tanul, kifizette félévi tandíjának 70 százalékát, és további támogatást is ígért.

Köszönetképpen Cortez átadta neki azt a chilei zászlót, amelyre az összes kimentett bányász ráírta a nevét. "Hetven napig küzdöttek értem. Most rajtam a sor" - húzta alá.

Forrás: MTI
Hirdetés