Ezeket látta már?

Tudomány: új gének a skizofrénia hátterében

2014.07.23. Módosítva: 2015.11.04.

Kutatók nemzetközi csoportja felfedezett 83 eddig ismeretlen gént, amely a skizofrénia kockázatával függhet össze - olvasható a Nature tudományos lapban megjelent tanulmányban.

A tanulmányt jegyző kutatócsoport szerint a betegség valaha készült legnagyobb genetikai vizsgálata megmutatta, hogy a skizofréniának biológiai okai lehetnek. Úgy vélik, eredményeik alapján új terápiák fejleszthetők ki - írta a BBC News.

Tudomány: új gének a skizofrénia hátterében

A kutatók éveken át vitatták a gének szerepét a világon több mint 24 millió embert sújtó kór kialakulásában. A Cardiffi Egyetem vezetésével zajló vizsgálat 35 ország több mint 37 ezer, skizofréniával élő betegének génjeit elemezte, és összevetette őket mintegy 110 ezer nem skizofréniás emberével.

A nemzetközi kutatócsoport több mint száz gént talált, amelyek hajlamosabbá teszik az embert a betegségre. A százból 83 gén korábban ismeretlen volt. Közülük több is szerepet játszik az agyban folyó kémiai üzenetváltásokban, mások a szervezet immunrendszerével kapcsolatosak.

"Éveken át keveset tudtunk a betegségről, ezért nehéz volt új terápiás utakat kidolgozni... A genetikai összefüggések felfedezése segít megérteni a kór biológiáját, és reméljük, végül új gyógymódokhoz is vezet" - mondta Michael O'Donovan, a kutatás vezetője.

"A tanulmány a pszichiátriát azonos kategóriába helyezi az orvostudomány más területeivel, korábban ugyanis meg kellett küzdenünk azzal a vélekedéssel, hogy a pszichiátriai kórképek nem 'valódi' betegségek.

Az első genetikai vizsgálatok kevés sikerrel jártak. Most teljes bizonyossággal megmutathattuk, hogy biológiai folyamatok zajlanak a háttérben, ezek hibái okozhatják a betegséget" - magyarázta David Curtis, a Londoni Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

"Úgy gondolom, forradalmi az új felfedezés: a skizofrénia gyógyszeres kezelése ugyanis nem változott jelentősen az 1970-es évek óta" - vélte Gerome Breen, a londoni King's College munkatársa.

(http://www.bbc.com/news/health-28401693)

Forrás: MTI