Ezeket látta már?

Száraz a szeme, mert sokat ül a képernyő előtt? Ezt trükköt érdemes kipróbálnia

száraz szem, képernyő, monitor, szembetegség

A kutatók szerint a 20-20-20 szabály enyhítheti a szem túlterhelésével járó panaszokat.

A munkájuk során számítógépet használó emberek mintegy fele küzd valamilyen, a szem túlterhelésével kapcsolatos problémával, például szemszárazsággal, irritációval, fejfájással vagy homályos látással. Ennek az az oka, hogy normális esetben percenként körülbelül 15-ször pislogunk, Azonban ha a képernyőt nézzük, ez a szám körülbelül a felére vagy még kevesebbre csökken, ami növelheti a száraz, irritált szemek esélyét.

Az Aston Egyetem kutatói azt javasolták, hogy azok, akik sokat ülnek a számítógép, laptop előtt, tartsák be a 20-20-20-as szabályt. Ez az jelenti minden képernyő előtt 20 perc után, próbáljanak meg 20 másodpercig elnézni valamire, ami 20 méternyi távolságra van tőlük. Közben pedig figyeljenek arra, hogy rendszeresen pislogjanak.

A kutatásban 29 résztvevő tekintetét követték speciális szoftverrel két héten keresztül, és a 20-20-20-as szabály kipróbálása előtt és után is mérték a tüneteket. (Minden vizsgálatban résztvevő valamilyen képernyővel összefüggésben lévő szemproblémával küzdött.)

A speciális szoftvert mindenki laptopjára letöltötték, és a számítógép kamerájával ellenőrizték, hogy a résztvevők a képernyő előtt ülnek-e, és néhány másodpercenként figyelték a tekintetük irányát. Minden 20 perc után egy üzenet jelent meg a képernyőjükön, amely felszólította őket, hogy 20 másodpercig pihentessék a szemüket - ezt a felugró ablakot nem lehetett bezárni, amíg a pihenési idő le nem telt.

A kutatók a 20-20-20 módszer használata előtt és után két héttel, valamint egy héttel a vizsgálat befejezése után is mérték a szem túlterhelésével járó tüneteket. A Contact Lens and Anterior Eye című szaklapban közzétett eredmények szerint a szem túlterhelésének tünetei, köztük a szemszárazság és az érzékenység, csökkentek.

Ez is érdekelheti:

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: Mirror