Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található! Igen Nem

Ezeket látta már?

Így befolyásolja a szexuális aktivitást a reggeli ébredés

ébredés, reggeli, szexuális aktivitás, kutatás

A legerősebb nemi szerv az agy, most már bizonyíték is van rá.

„Túl ingerlékeny volt az agy szexuális aktivitása a vizsgált hím egereknél, ez megnövelte az energiájukat is.” - állapították meg a Rockefeller Egyetem kutatói. Nemcsak bebizonyították az agy központi mechanizmusának létezését, amely felelős az említett jelenségekért, hanem az összes motivációs és érzelmi állapot hátterét is felfedték.

Kutatásokat végeztek a tenyésztett egereknél, amelynek keretében az ébredés alacsony és magas szintjeit vizsgálták.

Megmagyarázzák az összes emlős viselkedését a központi idegrendszer alapvető erői.

- derült ki a Neurobiológiai és Viselkedési Laboratóriumban végzett kísérletből, amelyet Donald W. Pfaff az intézmény vezetője és kollégái végeztek.

Megfigyelték, hogy a magas szintű általános ébredéskor az egerek nagyon izgatottak voltak, felmásztak nőnemű társaikra, azonban nagyon gyorsan és ügyetlenül végeztek.

"Ezek a genetikailag magas ébredési szinttel kiválasztott egerek olyanok voltak, mint a tinédzser fiúk." – mondta el Pfaff, majd hozzátette:

Izgalomba jöttek az ellenkező nem iránt, de nem tudták pontosan mit csináljanak. Körbe-körbe rohangáltak, felmásztak nőnemű társaikra, mindenféle pozíciókat vettek fel, de természetesen ezek nem voltak hatásosak. Sokáig tartott, míg be tudtak hatolni. De, ha egyszer sikerült, akkor gyorsan ejakuláltak is.

Okozhat a covid, poszt covid erekciós gondot? Vakcinainfó - Az orvos válaszol

Tovább válogatták az egereket a kutatók az általános ébredési pontszámaik alapján, és figyelték az ideges viselkedési formáikat is. Azok az állatok, amelyek szüleinek alacsony volt az ébredési pontszáma, ritkábban merészkedtek ki, vagy mentek be olyan helyekre, amelyeket megvilágítottak. A feltételezések szerint azért, mert attól tartathattak, elkaphatja őket egy ragadozó. Magasan reagáltak a semleges szagokra, ami arra utal, hogy az érzékelő rendszerük riasztási szintje magas.

A felfedezés megmagyarázhatja, hogy a magas energiaszint vezetett a sikerhez, még akkor is, ha kellemetlen szexuális élmény volt. Ez azonban evolúciós szempontból mindenképpen fontos.

"Ugyanakkor őrületbe is kergethet, szexuális izgatottságot okoz, és azt hiszem, szorongáshoz is vezethet. Evolúciós szempontból a magas energiaszintű általános ébredések rendkívül hasznosak." – magyarázta a kutatás vezetője. "Az ébredési mechanizmusok ellenőrzése számos betegségre magyarázatot adhat, beleértve a depressziót, a figyelmetlenséget és a hiperaktivitást is."

A depresszió gyakran úgy nyilvánul meg, hogy az ember képtelen kezdeményezni, ki sem kel az ágyból, vagy egyszerűen csak a házimunkára figyel. Másrészről az ADHD a mechanizmus túlműködéséből is eredhet, amit el kell fojtani. "Ez a kutatás próbál a végére járni annak, hogy mi aktiválja ezt a viselkedést. Megpróbáljuk kibogozni, mi adja a sebességet." – közölte végül Pfaff.

Forrás: Medipress