Ezeket látta már?

A fiatal felnőttekre is veszélyes a magas vérnyomás

2016.12.02. Módosítva: 2016.12.09.
arm-with-blue-blood-pressure-cuff-and-women-hands_2

A legtöbb ember, amikor magas vérnyomásra gondol, azt hiszi, hogy ez csakis az idősek betegsége. Pedig valójában a fiatalabb korosztály tagjait is veszélyezteti, ráadásul nem is akárhogy! A problémáról dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája beszélt.

Egy friss amerikai tanulmányban 4700 embert követtek nyomon, melyben kiderült, hogy a pre-hipertóniával küzdő fiatal felnőttek esetében is érvényes az, hogy a tartósan fennálló magasabb vérnyomás az ér belső felszínének mikroszkóppal látható sérülését idézi elő. Ez pedig oda vezet, hogy fokozódik az ér-összehúzódást eredményező anyagok termelődése, és az ér belső felszínén egyenetlenség jön létre.

A fiatal felnőttekre is veszélyes a magas vérnyomás

Emiatt apró vérrögök képződhetnek, illetve az érfalban meszesedés következik be. Ilyen módon, az évek során pedig kialakul a számtalan szövődményt okozó arteriosclerosis.

Norrina Allen, a Northwestern University Feinberg School of Medicine munkatársa és a tanulmány vezetője szerint nagy hiba lenne megvárni a középkorúságot, hogy az illető foglalkozni kezdjen a hipertóniával. Ez az üzenete azonban nem csak a betegeknek, hanem az orvosoknak is szól, ugyanis gyakran ők sem fordítanak kellő figyelmet arra, ha egy fiatalnak van mérsékelten magas vérnyomása.

Jó hír azonban az, hogy enyhe emelkedés esetén terápiaként még sokszor elegendő a helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás, viszont súlyosabb problémaesetén már gyógyszeres kezelés is indokolt.

Így csökkentheti a vérnyomását:

csökkentse a só fogyasztását

mozogjon rendszeresen (séta, futás)

DASH diéta

ne dohányozzon

adja le a súlyfeleslegét

próbálja meg csökkenteni a stresszt

A szakemberek azt javasolják, hogy mindenkinek érdemes időközönként megmérnie otthon a vérnyomását – főleg, ha a családjában már többször előfordult hipertónia -, hogy még időben közbe lehessen avatkozni, mert ha a 40-es, 50-es éveiben kezd el az illető törődni a betegségével, akkor könnyen lehet, hogy az évek alatt olyan nagy károkat okozott már a probléma, amit már lényegesen nehezebb kezelni.

"Mivel a hipertóniának leggyakrabban nincsenek tünetei, nem szabad figyelmeztető jelekre (fejfájás, szédülés) várnia. A legcélszerűbb, ha olykor megméri a vérnyomását, és ha a normálistól eltérő értéket kap, akkor érdemes szakemberhez fordulnia és 24 órás vérnyomásmérést kérnie"- tanácsolja dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája.

Forrás: Trombózisközpont

Forrás: Sajtóközlemény