Ezeket látta már?

Fehérje a szívbetegség ellen

2013.10.08. Módosítva: 2015.11.04.

Szívbetegségek ellen védhet egy vérben található fehérje? Egy természetesen előforduló fehérje védelmet nyújthat a szívbetegségekkel szemben - idézte brit kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása (www.telegraph.co.uk).

Vizsgálataikból kiderült, hogy a PXR jelű receptor molekula segít aktiválni azt a mechanizmust, amely az ereket rugalmasan és lerakódásoktól mentesen tartja.

Fehérje a szívbetegség ellen

A PXR vérbeli szintjét bizonyos szerekkel növelni lehet, így el lehetne érni, hogy a szervezet maga védekezzen a szívbetegségek ellen - vélik a Surreyi Egyetem kutatói.

Karen Swales kutatásvezető elmondta, hogy régóta ismerték a szóban forgó fehérje fontos szerepét a májban, ahol a káros melléktermékek kiválogatásában segédkezik. "Most úgy gondoljuk, hogy fontos szerepe lehet abban is, hogy megvédje a szervezetet a kardiovaszkuláris betegségektől" - tette hozzá.

Mint megállapították, a PXR emeli az antioxidáns enzimek szintjét, amelyek képesek csökkenteni az érfal gyulladását, ezzel együtt pedig csökkentik az érelzáródások esélyét is.

A tanulmányt a Cardiovascular Research című szakfolyóiratban ismertették részletesen.

Mi ez a PXR?

A pregnán X receptor (PXR), a máj metabolizmus (gyógyszer- és egyéb idegen anyag lebontó tevékenység) fontos szabályozó eleme, egyben védőhatást gyakorol az erekre, érfalra egyfajta védekező génprogram aktiválása révén.

forrás: Cardiovascular Research

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához