Ezeket látta már?

Ha ezt megtudja, még jobban utálja majd a hétfői napokat

hétfő, szívinfarktus gyakoriság

Ha ürügyet szeretne a hétfői napra a főnökénél, akkor lehet, hogy megtaláltuk.

További bizonyítékot találtak arra, hogy a „Kemény munka soha nem ölt meg senkit” közmondás csaló munkáltatói propaganda, egy kutatásban megállapították, hogy a szívinfarktusok leghalálosabb formája hétfőn a leggyakoribb, legalábbis Írországban.

Aligha új hír, hogy a legtöbb ember nem szereti a hétfőket

Bár a hétfő, mint a legveszélyesebb nap, megerősíti azt, amit sokan sejtettünk, az adatok egy csavarral járnak, mivel a vasárnapok is felülreprezentáltak. Talán még a munkába való visszatérés gondolata is egészségügyi kockázatot jelent.

A British Cardiovascular Society éves konferenciáján a résztvevők arról értesültek, hogy mind az Ír Köztársaságban, mind Észak-Írországban több mint 10 000-en kerültek kórházba ST-elevációs szívinfarktus (STEMI) miatt hétfőnként.

A gyilkos stressz

A vizsgálat vezetője, Dr. Jack Laffan, a Belfasti Egészségügyi és Szociális Care Trust munkatársa azonban nyilatkozatában elmondta:

"Erős statisztikai összefüggést találtunk a munkahét kezdete és a STEMI előfordulása között. Az ok valószínűleg többtényezős, de korábbi tanulmányokból ismertek alapján, ésszerű cirkadián ciklus lehet a kiváltó ok."

Mint Laffan megjegyezte, már korábban is beszámoltak bizonyos összefüggésekről, de a kapcsolat pontos jellege bizonytalan. Ha csupán a munkahelyi stresszről van szó, akkor más munkanapok is ugyanolyan veszélyesek lehetnek.

Lehetséges, hogy a jelenség összefüggésben áll az évről évre nyári időszámításkor regisztrált szívrohamok megnövekedésével. A hétvégi alvások egyesek számára kicsit olyan lehet, mintha egy másik időzónába költözött volna, majd sokkszerűen kellene visszaállnia a megszokottba.

Amint azt a vasárnapi kiugró számok is sugallják, mindez inkább pszichológiai eredetű, fejben dől el, és az előttünk álló hét keltette rossz előérzet, szorongás az indikátora. Ugyanakkor néhány korábbi tanulmány olyan eredményeket talált, amelyek ellentmondanak a legújabb eredményeknek.

Mikor jelentkezik a szívroham?

Az Egyesült Királyságban ötpercenként kerül valaki kórházba egy életveszélyes szívroham miatt, ezért létfontosságú, hogy a kutatás továbbra is fényt derítsen arra, hogyan és miért fordulnak elő szívrohamok - mondta Nilesh Samani professzor, a British Heart Foundation munkatársa.

A szívinfarktus tünetei

  • mellkasi fájdalom, amely a bal karba, a vállba, nyakba, állba, hátba vagy hasba sugárzik;
  • légszomj, nehézlégzés, fulladás;
  • émelygés, hányinger, hányás;
  • heves szívdobogásérzet, magas pulzusszám;
  • szédülés, esetleg ájulás;
  • gyomorfájdalom;
  • hirtelen kialakuló, mással nem magyarázható gyengeségérzet;
  • pánikrohamhoz hasonló szorongásérzet.

A fenti panaszok bármilyen kombinációban jelentkezhetnek, azonban a szívinfarktus tünetszegényes is lehet. Egyes betegeknél (pl. nők, idősebbek, cukorbetegek) a mellkasi fájdalom enyhe, vagy nem is jelentkezik.

Mikor forduljon orvoshoz?

Szívinfarktus tünetei esetén azonnal hívja a 112-t, és kérjen mentőt! A mentők kiérkezéséig lehetőleg félig ülő helyzetben, teljes fizikai nyugalomban várjon, kerülve a felesleges megterhelést.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Heves, élénk szívverésre ébred fel éjjel? Nem csak szívbetegség lehet az oka

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

szívritmuszavar

Forrás: IFLScience
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához