Ezeket látta már?

Veszélyes az MR pacemakerrel

2009.12.22. Módosítva: 2015.11.04.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) kutatói szerint veszélyes lehet a pacemakerrel élő betegek számára az MR vizsgálat.

Vizsgálatuk során pacemakereket helyeztek az MR-nek megfelelő mágneses mezőbe, majd mérték a szív belsejével érintkező részen, az eszköz hegyén keletkező elektromos feszültséget. Egyes pacemakerek a mágneses mező hatására drasztikusan megváltoztatták a kibocsátott jelet, ami a szív nem megfelelő stimulálásához, ezáltal a betegek számára súlyos szövődményekhez vezetne. A vizsgálat részleteiről a BioMedical Engineering OnLine decemberi számában jelent meg tudományos cikk.

Az MR készülék szélsőségesen intenzív mágneses mezőt hozhat létre, mely komoly következményekkel járhat a pacemakerrel élő betegek számára, hangsúlyozta a közlemény szerzője, Howard Bassen. Az MR-t választó kardiológusoknak fel kell mérni a vizsgálat előnyeit és kockázatait, mielőtt pacemakeres betegeiket kiteszik a kockázatnak.

Csak az Egyesült Államokban évente körülbelül negyvenmillió MR vizsgálatot készítenek, és tízmillióan viselnek pacemakert. A pacemakert és MR-t gyártó cégek felhívják az orvosok figyelmét arra, hogy a mágnesesség tönkre teheti a ritmusszabályozó eszköz elektronikus rendszerét, és akár a szív szövetének égéséhez is vezethet. Ennek ellenére azonban vannak kardiológusok, akik speciálisan készített MR vizsgálatnak vetik alá betegeiket, mivel szerintük az MR diagnosztikus előnyei felülmúlják a veszélyeket.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához