Ezeket látta már?

Ha így éli az életét, a stroke és a szívinfarktus esélyét is csökkentheti

boldogság, stressz, stroke, agyvérzés

Egy egészségügyi tanulmány rávilágított, hogy az, aki így él, jelentősen csökkentheti a szív- és érrendszeri események miatt bekövetkező korai halálozás kockázatát.

A stroke valamilyen vérkeringési zavar következtében hirtelen kialakuló agyi esemény, melynek hatására az agy egy részének vérellátása megszűnik. Két fő típusát különböztetjük meg, az iszkémiás és a vérzéses stroke-ot. Előbbit érelzáródás, utóbbit az ér megrepedése következtében kiömlő vér okozza. Magyarországon mintegy 45-50 ezer ember kap stroke-ot évente, közülük kb. 15 ezren nem élik túl a szélütést.[i]

Stroke és az optimizmus

A JAMA orvosi folyóiratban megjelent, közel 300 000 személyt vizsgáló metaanalízis szerint azonban a stroke tulajdonképpen már gondolkodásmódunk formálásával, átalakításával is megelőzhető, egy optimista életszemléletű ember esetében ugyanis, körülbelül 35%-kal alacsonyabb a súlyos szívkomplikációk így például szívinfarktus, vagy szélütés kialakulásának kockázata, mint egy pesszimista gondolkodású esetében. Tulajdonképpen minél optimistább valaki, annál inkább védve van a szívet és érrendszert érintő rendellenességekkel, és – számos korábbi tanulmány alapján - lényegében minden más, egészségügyi problémához köthető hirtelen halálokkal szemben.[ii]

A boldogság, az optimizmus azonban nem olyasvalami, ami csak úgy megtörténik velünk, vagy amit folyamatosan magunkra tudunk erőltetni anélkül, hogy közben olykor szomorúak, csalódottak, dühösek lennénk, de a viselkedésünkben, gondolkodásmódunkban, környezetünkben, rutinunkban eszközölt kisebb módosításokkal már jelentős lépéseket tehetünk egy boldogabb, optimistább, ezáltal pedig egészségesebb élet irányába.

A rendszeres testmozgás például már önmagában is jelentős szerepet játszhat ebben, hiszen amellett, hogy boldogsághormonokat, azaz endorfint szabadít fel az agyban, növeli az önbecsülést, csökkenti a stresszszintet, valamint a magány és az elszigeteltség érzését és segít a szorongás és a depresszió enyhítésében.[iii] Nem tanácsos azonban a kiegyensúlyozott étrend és a megfelelő mennyiségű, minőségű alvás fontosságát sem félvállról venni, ugyanis ennek hiánya is a stressz, ingerültség egyik fő forrása lehet, ráadásul az álmatlanság, az alvás hiánya közvetlenül is mintegy 54%-kal növeli a stroke kialakulásának kockázatát.[iv]

A tudatosság is fontos

A stroke megelőzésében és rehabilitációjában egyaránt kiemelt szerepet játszik a tudatos életmód kialakítása. Próbáljunk olyan fenntartható rutint vinni a mindennapjainkba, amiben a kötelező teendők mellett kellő időt tudunk fordítani saját magunkra is mind mentális, mind fizikális egészségünket tekintve.

Törekedjünk az optimista, pozitív életszemléletre, de ne feledjük, hogy már a legjelentéktelenebbnek gondolt tünetek jelentkezésekor keressük fel kezelőorvosunkat, hiszen a rendszeres konzultációkkal és szűrővizsgálatokkal a stroke kialakulását, vagy kiújulását és annak maradandó következményeit egyaránt megelőzhetjük!

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ezek a szívelégtelenség korai jelei - a duzzadt boka az egyik

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Stressz

Források:

[i] https://www.doki.net/tarsasag/stroke/info.aspx?sp=55&web_id=

[ii] https://edition.cnn.com/2019/09/27/health/optimism-heart-attack-stroke-wellness/index.html

[iii] https://thesportjournal.org/article/effects-of-early-sport-participation-on-self-esteem-and-happiness/

[iv] https://www.neurokc.com/sleep-article/individuals-with-insomnia-are-at-a-much-higher-risk-of-stroke/

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához