Ezeket látta már?

"Alkoholmérgezés" már az anyaméhben?

A terhesség alatti alkoholfogyasztásnak a magzatra gyakorolt rendkívüli veszélyeire hívta fel a figyelmet egy kedden Berlinben nyilvánosságra hozott jelentés.

A berlini Charité egészségügyi központ orvosai, illetve szakértői által készített beszámolóból kitűnt, hogy azok a csecsemők, akiknek édesanyja a terhesség alatt a megengedettnek vélt minimális mennyiségnél több alkoholt fogyaszt, nagy valószínűséggel agyi károsodással jönnek a világra. Eszerint az alkoholmérgezés már az anyaméhben megkezdődik, vagyis az anya által fogyasztott alkohol a magzat agyát is károsítja. A betegséget az orvosok magzati alkoholszindrómának nevezték el, utalva arra, hogy a legsúlyosabb esetekben az említett károsodás szívbetegséggel is párosul.

A jelentés szerint Németországban évente átlagban több mint 4000, az édesanya alkoholfogyasztása miatt károsodást szenvedett csecsemőt, illetve gyermeket regisztrálnak. A szakértők azonban úgy vélik, hogy az érintettek száma valójában ennél jóval magasabb, több gyermek esetében ugyanis jóval később derül ki, hogy például a különböző magatartási problémák vagy épp a tanulási nehézségek legfőbb oka minden valószínűség szerint az anya által a terhesség idején fogyasztott alkohol.

A Charité orvosai ebből kiindulva a zéró tolerancia, azaz amellett foglaltak állást, hogy a terhesség idején a nők egyetlen korty alkoholt se fogyasszanak. A vizsgálatok során kiderült az is, hogy a legtöbb édesanya egyáltalán nem volt tisztában az alkoholfogyasztásnak a magzatra való káros hatásaival, sokan pedig tagadni igyekeztek, hogy a terhesség alatt - is - alkoholproblémákkal küszködtek.

Egy felmérés rávilágított arra is, hogy több esetben előfordult: miközben az illetékes hatóságok az anya alkoholfogyasztása miatt a gyermek gyámügyi felügyelete mellett döntöttek, a problémával később a nevelőszülők szembesültek. Így például a nevelőanya találta magát szembe az örökbe fogadott gyermek túlzott agresszivitásával, ami a magzatot ért, a terhesség idején az anya általi alkoholfogyasztás okozta károsodás leggyakoribb formája.

A jelentés hangsúlyozza, hogy a terhesség idején történő alkoholfogyasztással kapcsolatos zéró tolerancia mellett az általános tájékoztatás javítására van szükség.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához