Ezeket látta már?

Nagyobb az autizmus kockázata koraszülötteknél!

2011.10.20. Módosítva: 2015.11.04.

Az autizmus kialakulásának kockázata ötször nagyobb a kis súllyal született koraszülötteknél a teljes időre világra jött babákhoz képest - állapították meg amerikai kutatók.

A Pediatrics című szakfolyóiratban megjelent tanulmányhoz 862 New Jerseyben világra jött gyerek egészségét követték nyomon 21 éves koráig.

Nagyobb az autizmus kockázata koraszülötteknél!

Az 1,8 kilogrammnál kisebb súllyal született gyerekek 5 százalékánál diagnosztizáltak autizmust, miközben az átlagnépesség körében 1 százalékos az előfordulása. A kis születési súly és a motoros, valamint kognitív problémák felbukkanása közötti kapcsolatot már számos korábbi tanulmány igazolta.

A követéses vizsgálatban szereplő gyerekek 1984 szeptembere és 1987 júliusa között jöttek világra, születési súlyuk 0,5 és 2 kilogramm közé esett. A gyerekek közül 623-at szűrtek autizmusra 16 éves korukban, közülük 117-nél állapították meg a spektrumzavar jellegű állapot kockázatát. Utóbbiak közül hetvenet 21 éves korukban újra teszteltek. Az így kapott adatokból számították ki az autizmus 5 százalékos előfordulási arányát a csoportban.

Forrás: MTI