Ezeket látta már?

5 szűrővizsgálat gyerekeknek, ami megnyugtathatja az anyukákat iskolakezdés előtt

szűrővizsgálat, gyerekeknek, iskolakezdés előtt

Ceruza, toll, füzet, gyermekorvos.

Az anyukáknak is jár a pihenés, és szerencsés, aki ezt megtehette a nyáron, hiszen augusztus végén megszaporodnak a feladatok az iskolakezdés miatt. A családi kiadások kezelése, az iskolai élettel való foglalkozás nagyban az anyákra hárul: az RMC Clinics kutatása szerint pedig az édesanyák hozzák a család egészségügyeit érintő döntések jelentős részét is.

A kifejezetten iskolásoknak, korosztály szerinti szűrőcsomagok a látás és hallás mellett sok egyéb más diszfunkciót és rendellenességet is vizsgálnak. Kevesen gondolnák, de egy gyermeknek akár egy szomnológus segítségére is szüksége lehet. Bemutatunk öt fontos, ám talán kevésbé ismert gyermekorvosi vizsgálatot az iskolakezdés előtt, melyek elérhetőek szűrőcsomagokban.

A felelős iskolakezdés nem ér véget az otthoni tanulósarok kialakításával és a felszerelés beszerzésével

Egy gyermek iskolai teljesítménye és beilleszkedése attól is függ, hogy milyen az egészségi állapota. Lehetséges, hogy nem tapasztalunk semmit, ami orvosi látogatást igényelne, mégis lappang valami a felszín alatt. Épp ezért rendkívül hasznosak a szűrővizsgálatok, hiszen még azelőtt képesek kimutatni a kórmegelőző állapotokat, betegségeket vagy rendellenességeket, mielőtt tünet formájában jelentkeznének, így lehetővé teszik az azonnali reakciót.

Anya csak egy van

Az éves, teljes körű szűrővizsgálat nagy szerepet játszik az egészségmegőrzésben, hiszen a megelőzés kulcsfontosságú. A gyermekekről, akik egészségtudatosság szempontjából még nem képesek felelős döntéseket hozni, elsősorban az édesanyák gondoskodnak.

Az RMC Clinics és a BeHive Consulting reprezentatív[1] kutatásából az derül ki, hogy elsősorban a nők foglalkoznak a családtagok testi-lelki szükségleteivel. Amikor gyermekükről van szó,

  • az édesanyák 87,5 százalékánál a kezelés vagy vizsgálat kiválasztásakor a szakértelem játssza a döntő szerepet,
  • ezen felül pedig azokat az intézményeket részesítik előnyben, ahol végig követik a páciensek útját, és lehetőség szerint házon belül irányítják tovább a betegeket.

Hogy megkönnyítsük a dolgukat, bemutatunk öt olyan szűrővizsgálatot, amelyeket érdemes elvégeztetni iskolakezdés előtt.

1. Családi- és egyéni anamnézis

Az anamnézis során az orvos összesíti a gyermek addigi kórtörténetét, valamint meglévő panaszait - feltéve persze, ha van ilyen –, továbbá kitér a közvetlen családtagok betegségeire is, hiszen például az ételintolerancia, egyéb allergiák vagy a cukorbetegség örökölhető. A rizikófaktorok ismeretében könnyebben diagnosztizálhatóak az aktuális vagy későbbi tünetek mögött rejlő kórképek, így ez egyfajta alapvizsgálat.

2. Szemészeti vizsgálat

Látási problémák is eredményezhetnek iskolai kudarcot, lemaradást, amely nem csupán a teljes tanulmányi időszakra lehet negatív hatással, de a gyermek önbizalmát, önértékelését és magabiztosságát is rombolhatja. Akár elsős, akár tapasztalt iskolás gyermekről van szó, az iskolai vizuális terhelésre érdemes felkészíteni. A vizsgálat során finom dioptriahibák mellett a rejtett kancsalság szűrése is megtörténik.

3. Gerincferdülés vizsgálat, mozgásszervi alapszűrés

A talp és a boka ortopédiai elváltozásai mellett iskoláskorban könnyen előfordulhat növekedési csontfájdalom, gerincferdülés, funkcionális gerincdeformitás vagy ínszalag- és izomkötöttség, amelyek egy része a kezdeti szakaszban nem is okoz panaszt. Ezek észlelése és kezelése rendkívül fontos, hiszen az állapoton ronthat a nehéz iskolatáska cipelése vagy a testnevelés órák általános gyakorlatai. Bárminemű mozgásszervi rendellenesség, eltérés esetén, a szűrést követő beutalóval gyermekortopédus dönt a személyre szabott kezelésről.

4. Alvászavarok, rendellenességek szűrése

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás döntő jelentőségű az iskola kihívásokkal teli időszakában. Mivel a hosszú távú alvási rendellenesség több fiziológiai probléma mellett szorongást, hangulatingadozást, csökkent koncentrációt és memóriazavart is okozhat, rendkívül fontos már a kezdeti időszakban kideríteni, hogy mi okozza. Amennyiben a szűrővizsgálat során fény derül valamilyen alvási zavarra, ajánlott felkeresni egy szomnológus szakembert, a lehető leghatásosabb kezelés érdekében.

5. Fogászati szűrővizsgálat

A kisiskolások fogazata különösen nagy odafigyelést igényel, mivel vegyesen vannak tej- és csontfogaik. A szűrés során sor kerül egy fogszuvasodás és nyálkahártya kontrollra, szájhigiénés tanácsadásra, az alsó metszőfogak növekedésének, valamint a fogazati eltérések ellenőrzésére. Ezekre nem csupán esztétikai szempontból van szükség, a fogak ugyanis a hangképzésben is szerepet játszanak. Amennyiben indokolt, a vizsgálatba fogszabályozási tanácsadás is beletartozhat.

[1] A BeHive Consulting 2022-ben az RMC Clinics megbízásából végzett kvantitatív kutatása reprezentatív a magánegészségügyi szolgáltatást már igénybe vett, budapesti, felnőtt lakosságra.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Hogyan mossa meg helyesen a gyerek a fogát?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!





EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

gyerekek

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához