Ezeket látta már?

... és beköszöntött hozzánk a Szomorúság

Szépségápolás
2010. november 02. 14:13
Módosítva: 2017. október 30. 17:34
gyasz

A gyász kultúrája nálunk és más népeknél. Európában Mindenszentekkor, majd halottak napján megtelnek a temetők, összejönnek a családtagok, hogy eltávozott szeretteikre emlékezzenek. Koszorúkat, virágokat visznek a sírokra, gyertyát gyújtanak az elhunytakért.

A Mindenszentek ünnepe már a nyolcadik században is létezett, de a szokások, hagyományok kultúránként változók.

Az ünnepek

Mindenszentek ünnepét III. Gergely pápa vezette be – az ő kezdeményezése nyomán alakult ki a szokás, hogy – a kereszténység elismerése után - a vértanúk mellett emlékezzenek meg az emberek a szentté avatottakról is. 732-ben mindenszenteknek, azaz az egyház szentjeinek ajánlotta a Szent Péter-bazilika egyik mellékkápolnáját. Mindenszentek ünnepe nem a vértanúk ünnepének újra értelmezése volt, hanem független attól. Annyi bizonyos, hogy a 8. századtól említik november elsejét mindenszentek dátumaként.

A halottak napja önálló ünnep – az elhunytakról zsolozsmákkal illetve szentmise-áldozatokkal való megemlékezést 998-ban rendelte el Szent Odilio chunyi apát. Nyugat-Európában már a 12-13. században elterjedt mindenhol a szokás, nem maradt ki Magyarország sem. Kevés olyan hagyomány van, mely napjainkig megmaradt - de ez igen. Ma is ekkor emlékezünk halottainkra. Nemcsak a katolikusok, minden vallás ünnepe ez – igaz, a reformátusok csak a szokásjog alapján emlékeznek meg róla, és nem a templomban.

gyasz

Forrás: Napidoktor


Legyünk tisztában a szokásokkal, segítsük a gyászolót

Gyász nálunk és más kultúrákban A gyász illemtana és fajtái

A gyász tetőtől talpig átjárja az embert – van illemtana és fajtái is. Nem lehet például akárhogyan közölni a halálhírt a hozzátartozókkal. Természetesen ez a világ egyik legnehezebb feladata – a hírt hozónak vagy azt telefonon közlőnek fel kell készülnie a kétségbeesésre, a szélsőséges érzelmi megnyilvánulásokra. Más kérdés, ha levélben, táviratban értesül a hozzátartozó a tragédiáról. Egy biztos, a kenetteljes modortól tartózkodjunk, amikor részvétet nyilvánítunk: mély együttérzés érződjön a hangunkon. Ajánljuk fel segítségünket, részvételünket az ügyintézésben – javasoljunk a hozzátartozónak a temetés utánra valamilyen programot, amellyel támogatjuk őt. Majd eldönti, hogy él-e a lehetőséggel, vagy sem.

A részvét

Legyünk tisztában azzal, mik a szokások, hogyan jelenjünk meg egy temetésen, mit illik mondani, tenni, és mit nem. Több féle módja van annak, hogy értesítsünk másokat a halálhírről. Közölhető az elhalálozás ténye a temetés, a hamvasztás, az istentisztelet helye és időpontja szerint. Az értesítésen általában áll egy, alkalomhoz illő vers. Mindig tekintettel kell lenni etéren a hozzátartozókra, figyelembe kell venni az ő kérésüket, kívánságukat is.

A részvétlevelekre illik válaszolni, köszönetet mondani.

Gyász nálunk és más kultúrákban

A temetésre koszorút szokás küldeni, a rendelést leadónak ilyenkor jeleznie kell, kinek a nevében készüljön a koszorú. Hamvasztásnál általában egy szál fehér virágot illik vinni, csomagolás nélkül. Gyakori, hogy a hozzátartozók azt kérik, a virágra szánt pénzt inkább adományozzák valamilyen jótékony célra. A temetésen, gyászmisén való jelenlétünkkel jelezzük, hogy egy közösségbe tartozunk, melynek fájdalmát szeretnénk enyhíteni. Öltözködésünk legyen visszafogott, egyszerű szabású, fekete vagy sötét árnyalatú ruhában jelenjünk meg, ne hivalkodjunk lehetőleg semmilyen kiegészítővel.

A gyászt más és más módon élik meg a különböző kultúrákban. A magyar népi hagyományban azt vallják, a halál beálltakor rögtön ki kell nyitni az ablakot, mert akkor szabad utat engedünk a távozó léleknek. Vannak népek, ahol siratják a halottakat, hangosan jajveszékelnek, másutt viszont tánccal és énekkel búcsúznak tőlük. Egyesek böjtölnek, ha szerettük elhalálozik, más kultúrákban éppen lakomát ülnek egy halálesetet követően. Dél-Amerikában november elején az elhunytakkal való újra találkozást ünneplik, mégpedig zenés-táncos mulatsággal és tequilával. A caiapo indiánok a gyász ideje alatt nem nyírják le hajukat és szakállukat.

Nem mindegy, mikor és hogyan távozik a lélek

A különböző kultúrákban más és más a felfogás arról, mikor is távozik valójában a lélek, ha a test már halott. Sok helyen hiszik, hogy a halál után is van élet, de más formában. A kereszténység és az iszlám azt hirdeti, hogy a lélek vagy mennyországba, vagy pokolra jut, tettei és életvitele alapján. A lélekvándorlásban hívők szerint új testben éled újjá az, aki meghalt. Több kultúra van, ahol a halottakat ellátják tárgyakkal, mert azok segítik őket a haláluk után. A görögök például pénzt raknak halottaik szemére, mert a hiedelmeik szerint a lelküket Charon révész vitte át a Styx folyón az alvilágba, pénzért.

A gyász bonyolult leki folyamat. Olvasson tovább erről!

Különféle módszerek vannak arra is, hogy megakadályozzák a lélek visszajárását. Egyes kultúrákban azt vallják, a lélek nem távozik azonnal, ezért arról addig is gondoskodni kell. Az orosznál szokás volt a halált követő kilencedik napig minden nap kenyeret, sót és vodkát kihelyezni az ablakpárkányra. Hiedelmeik szerint csak a 40. napon távozik valóban a halott lelke, ezt nagy lakoma követi. Európa több részén a gyász idején szokás volt megállítani az órákat és eltakarni a tükröket.

India egyes területein és a Fidzsi-szigeteken a halottat egy külön erre a célra vágott nyíláson át vitték ki a házból, kunyhóból, és a lyukat utána újra befedték, hogy ezzel akadályozzák meg a lelkek visszajárását.

A halottak birodalmába egy, folyón keresztül húzott kötéllel segítették át elhunytakat a panamai cuna indiánok. A kötél a halottasháztól indult. A legközelebb folyón közlekedő kenus dolga volt a kötelet elvágni. Úgy hitték, a halott így nem talál vissza és biztosan nem lesz szellemjárás.

A Dél-Borneóban élő ingadju-dayakiak kétszer rendeznek temetést, mivel az ő hiedelmeik szerint a lélek még egy évig biztosan velük van. A kameruni bamilekek azonban nem temetik a házuk közelébe azokat, akik öngyilkosság, italozás, boszorkányság vagy netán villámlás áldozati lettek, mert fertőzőnek tekintik a halálukat. Aki természetes módon halt meg, az a család körében maradhat.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: Napidoktor
# általános egészségügyi téma # életmód # pszichológia

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés