Ezeket látta már?

Jó program a hétvégére: családi nap a budai várban!

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szombaton családi napot tart a budai Várban az Országos Széchenyi Könyvtárban, a felnőtteket előadásokkal, a gyerekeket játszóházzal, kézműves programokkal várják.

Előadást tart például Túry Ferenc és Hada Zsuzsanna pszichiáter, valamint Dobó Márta gyermekgyógyász. A programokon szó esik majd a párkapcsolatok megóvásáról, a konfliktuskezelésről és a kommunikációról. Az érdeklődők kaphatnak munkaügyi, munkajogi vagy karriertervezési, illetve életvezetési tanácsokat is.

Jó program a hétvégére: családi nap a budai várban!

A gyerekeket 14 éves korig várják, a kisebbek felügyeletét játszóházakban vállalják, míg az idősebbek számára könyvtári kalandtúrát szerveznek.

A családi napra a www.haromkiralyfi.hu oldalon lehet jelentkezni.

A mozgalom már eddig is több rendezvényt, programot és szolgáltatást - köztük társkeresőt, teaklubot - indított társkeresőknek, házasoknak, illetve párkapcsolatban élőknek, valamint gyermeket vállalóknak.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elindítója a 2012-ben elhunyt Kopp Mária orvos-pszichológus, aki a Népesedési Kerekasztal szervezőjeként is dolgozott a magyar családpolitikáért.

A mozgalmat 2009-ben azért hívták életre, mert Magyarországon a fiatalok átlagosan 2,4 gyermeket terveznek, mégis csak 1,3 születik meg. A mozgalom abban kíván szerepet vállalni, hogy a kormányoknak tett javaslataival, illetve saját programjaival olyan feltételeket teremtsen, amelyek elősegítik a családteremtést, a gyerekvállalást.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához