Ezeket látta már?

Miért NE erőltessük a mosolygást a munkahelyünkön?

Ha munkahelyünkön megpróbálunk mosolyt erőltetni az arcunkra, csak még nyomorultabbul fogjuk érezni magunkat. A legújabb kutatások szerint a kényszeredett mosolygás csak tovább rontja a kedélyállapotot és még a munkaképességre is hatással lehet.

Azok a dolgozók azonban, akik őszintén boldogok és mosolyognak (például a közelgő szabadság vagy családi ünnep kapcsán) jobban érzik magukat munkahelyükön és munkaképességük is jobb. "Sok cégnél azt hiszik, hogy a dolgozóknak mindig jókedvűnek és boldognak kell látszaniuk, hogy így javítsák a vásárlók és ügyfelek hangulatát - nyilatkozta Brent Scott, a Michigan Állami Egyetem segédprofesszora, a mostani kutatás vezetője - Ennek azonban komoly hátulütői lehetnek, a kényszeredett mosolygás ugyanis érzelmi kimerültséghez és depresszióhoz vezethet, ami mindenképp rosszat tesz a dolgozóknak."

Miért NE erőltessük a mosolygást a munkahelyünkön?

Scott professzor és kollegája, Christopher Barnes egy csoport buszvezető viselkedését és érzelmi állapotát figyelték meg két héten keresztül. Az eredmények nem csak az őszinte-színlelt érzelmek terén mutattak eltéréseket, de a nemek közti különbségeket is felfedték.

"A nőket sokkal inkább megviseli, ha színlelniük kell érzelmeiket, vagyis sokkal inkább hajlamosak a depressziós tünetek kialakulására. Az őszinte érzelmek azonban esetükben sokkal inkább segítenek a lelkiállapot normalizálásában, mint a férfiaknál.

Világosan látszik, hogy a színlelt érzelmek hosszú távon nagyon károsak lehetnek, hiszen nemcsak elősegítik a depressziós tünetek kialakulását, de az önképpel kapcsolatos zavarokat is okozhatnak. Hiszen lehetséges, hogy egész nap képesek leszünk a mosolygásra, de este a tükörbe nézve nem fogjuk tudni, kik is vagyunk valójában." - nyilatkozta Scott professzor.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához