Ezeket látta már?

Szinte mindent fel kell, hogy írjon, másként elfelejti? Vashiánya is lehet

feledékenység, vashiány, memóriazavar, memória

Mit lehet tenni, ha egyre több mindent nem tudunk megjegyezni?

A vas létfontosságú nyomelem a szervezet számára, a hiánya vashiányos vérszegénységhez is vezethet, amely súlyos, akár a szervezet összeomlásával is járó betegség. Ismerjük fel időben a vashiányt, és tegyünk ellene!

Hogyan alakulhat ki észrevétlenül a vashiány?

Magyarországon és a fejlett országokban is a leggyakoribb hiánybetegségnek számít a vashiány, ami különösen a nőket érinti: 75-80 százalékuk élete során legalább egyszer megtapasztalja a kellemetlen tüneteket. A vas központi alkotóeleme a vörösvértestben található, az oxigént szállító hemoglobinnak. Ha nincs elegendő mennyiségű vas a szervezetünkben, akkor egyre kevesebb hemoglobin termelődik, a vörösvértestek halványabbá válnak, méretük kisebb lesz, a sejtjeink és a szerveink oxigénellátása pedig gyengül.

A vasraktárak kimerülésével idővel jelentkeznek a vashiány kellemetlen tünetei, és a folyamat végén vashiányos vérszegénység alakul ki, ami már orvosi kezelést igényel. Kezdetben gyakran nem is gondolunk arra, hogy vashiányunk lehet, mivel a tünetek egyáltalán nem specifikusak. Csak azt vesszük észre, hogy egyre gyakrabban fáj a fejünk, állandóan fáradtak vagyunk, hamarabb „felkapjuk a vizet”, vagy kevésbé emlékszünk dolgokra. Ezeket eleinte ráfogjuk a frontokra, az évszakváltásra vagy a munkahelyi problémákra, ám ha a tünetek tartósan fennállnak, érdemes vashiányra gyanakodnunk.

Ezek a vashiány tipikus tünetei

Ahogy csökken a vas mennyisége a szervezetünkben, úgy jelentkeznek egymás után a tünetek. Rendszeresen fáj a fejünk, állandóan gyengének, levertnek érezzük magunkat, meg-megszédülünk, és ha a tükörbe nézünk, azt vesszük észre, hogy egyre sápadtabbá válik az arcunk. Már a napi szokásos lépcsőzéstől is kifulladunk: levegő után kapkodunk, lihegünk és gyorsabban verhet a szívünk is. Tipikus tünet lehet még a torokszorítás érzése, vagy jelentkezhetnek nyelési panaszok is.

A vashiány meglehetősen jellemző tünetei lehetnek a különböző körömproblémák, illetve a hajhullás jelentkezése, ezért ha azt vennénk észre, hogy egyre nagyobb hajcsomók maradnak a fésűben, mindenképpen gyanakodjunk vashiányra. A fizikai teljesítőképességünk romlása mellett mentálisan is adódhatnak problémáink: előfordulhat memóriazavar, koncentrációs problémák, ingerlékenység, levertség vagy általános rosszkedv. Az immunrendszerünk is legyengül, így egyre könnyebben betegszünk meg. Ha nem pótoljuk időben és megfelelően a vasat, akár vashiányos vérszegénység is kialakulhat, amely súlyos, az életet is veszélyeztető betegség.

Nem mindegy, hogyan pótoljuk a vasat

Fontos, hogy észrevegyük a figyelmeztető jeleket és gondoskodjunk a vas pótlásáról, a szervezetünk ugyanis ezt a nyomelemet nem tudja előállítani. Válasszunk hatásos és egyben biztonságos, gyógyszerminőségű készítményt, amely elegendő vasat tartalmaz, de nem lehet túladagolni.

Fontos tudni: a vashiány TÜNET, NEM BETEGSÉG!

A gyökérok megtalálása nélkül a vaspótlás olyan, mintha egy lyukas vödörbe próbálnánk nagy elánnal vizet tölteni. Orvosi útmutatást, közérthető összefoglalót a témában itt olvashat >>>

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Az egészségünk érdekében mennyit kellene naponta sétálni? Itt a tudományos válasz!

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#fáradtság

Forrás: Phytotec Hungária
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához