Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található! Igen Nem

Ezeket látta már?

Hogyan ismerjük fel a halál előtti órákat? Ilyen foltok jelennek meg a lábon és a kézen

Jelek a halál előtti órákban foltok lábon kézen

Így változik meg a bőr színe és tapintása, amikor valaki a földi életének a végéhez közeledik.

Bár a jelek érzékelése mentálisan és érzelmileg is nehéz a családtagok, barátok számára, ha tudjuk, mire kell figyelni, akkor - bár felkészülni teljes mértékben nem lehet -, de talán egy kicsit könnyebbé tehetjük a szerettünk számára a távozást.

Jelek néhány héttel a halál előtt

Bizonyos jelek utalhatnak arra, hogy közeleg a halál órája. Ezek közül több nem meglepő, hiszen, a fáradékonyságról a legtöbben hallottunk már, a bőrtünetekről azonban kevesebbet hallani.

  • 1-2 héttel a halál előtt rendszeres fáradtság jelentkezhet, és a szerettünk kimerültnek érezheti magát, akár olyan mértékben is, hogy fel sem kel az ágyból - akkor sem, ha tudna.
  • Ilyenkor sokan elveszítik az érdeklődésüket olyan dolgok iránt, amiket korábban szerettek.
  • A kevesebb étel és folyadék fogyasztása is jellemző, valamint az idősek esetében a társas interakciók is visszaszorulnak, azaz kevesebbet beszélnek.
  • Az egyéb változások közé tartozhat a fájdalom fokozódása, valamint a vérnyomás , a légzés és a pulzus megváltozása.
  • A mentális változások terén a zavartság lesz a jellemző, továbbá az, hogy a szerettünk kábultnak tűnik, és hallucinálhat is.
  • Bár, minden ember másként élheti meg a halált, fontos, hogy egy (vagy több) szeretett személy a közelben legyen, függetlenül a tünetektől.

Marie Curie, az Egyesült Királyság legnagyobb hospice szervezete szerint előfordulhat, hogy a szerettünk nem reagál, ha beszélnek hozzá, és arra sem, ha megérintik. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy annak ellenére, hogy nem reagál, a jelenlétünk megnyugtató lehet.

A szakértő hozzátette: "Van olyan, hogy a vártnál gyorsabban romlik a szerettünk állapota, ezért, ha valamit el szeretnénk mondani neki, akkor fontos, hogy ne halogassuk."

Jelek a halál előtti órákban

Azt is kiemeli az orvos, hogy a barátok, családtagok búcsúját is jó, ha megszervezzük, persze, ahhoz alkalmazkodva, amit a szerettünk szeretne. Van, akiknek Időre van szüksége, pihennie kell a látogatók között, míg másokat az nyugtat meg, ha folyamatosan vannak körülöttük.

  • A halál előtti utolsó órákban már a bőrön is látszanak a jelek: amikor az emberek az utolsó órájukhoz közelednek, testükön lila foltok jelennek meg a romló vérkeringés és az alacsony vérnyomás miatt.
  • Csökken a testhőmérséklet, a romló vérkeringés miatt a végtagok egyre hidegebbé válnak és elkékülhetnek.
  • Légzési nehézségei lehetnek.
  • Ezen a ponton leállhat a vizelés, valamint a székletürítés is.
  • Gyakori tünet a szájszárazság, az émelygés, hányinger és hányás, az étvágytalanság, a székrekedés és a bélelzáródás is.
  • Felfekvés (decubitus) alakulhat ki.
  • A beteg aluszékonnyá, esetleg zavarttá válhat. A zavart tudatú haldokló betegek általában nincsenek tisztában a halál közelségével, azonban előfordul, hogy rövidebb időszakokra a gondolkodás meglepő módon kitisztul.
  • Közvetlenül a halál előtt az agyi oxigénhiány miatt tovább romolhat a beteg tudati állapota.

Az eszméletlenség állapotában az egyén elveszti tudatos kapcsolatát a külvilággal, viszont van légzése és keringése.

Melyek az eszméletlenség fokozatai?

  • aluszékonyság: a beteg enyhe ingerekkel felébreszthető,
  • mély kábultság: a beteg csak fájdalmas ingerekre (például injekció) reagál,
  • mély eszméletlenség: az eszméletlenség legsúlyosabb foka, amiből a beteg fájdalomingerrel sem ébreszthető, a pupilla tág, fényre sem reagál.

A halál bekövetkeztekor izomösszehúzódások történhetnek, a mellkas megemelkedhet, ami lélegzetvételnek tűnhet. A légzés leállása után a szív még néhány percig dobbanhat, és rövid görcsroham is előfordulhat.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Elárulta az ápolónő - ezeket bánják legjobban az emberek a halálos ágyukon

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

szívmegállás

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához