Ezeket látta már?

A kakaót közel 70 éve gyógyszerként is nyilvántartjuk Magyarországon

kakaó

Eredetileg Koráni Zoltán javaslatára vezették be az V. Magyar Gyógyszerkönyvbe 1954-ben.

Dobson Szabolcs, gyógyszerengedélyeztetési szakértő írt a kakaóról, mint gyógyszerről:

A kakaószirupot a VI. Magyar Gyógyszerkönyv tette hivatalossá 1968-tól (a VII. kiadásba már nem került bele). Amint a receptjéből láthatjuk, lényegében véve egyfajta csokoládészörpről van szó, amely túl erősen hasonlít az Amerikai Gyógyszerkönyvekben már jóval régebb óta szereplő Cocoa syrup-hoz, mintsem, hogy tagadni lehessen az átvételét.

Ámde van a receptben egy kelet-európai csavarás, nevezetesen az amylum liquefactum, azaz az elfolyósított keményítő avagy keményítőszörp. Ez az amerikai receptben nem szerepel és lényegében egy más cukrokkal kissé szennyezett glükózszirup, amit az élelmiszeripar már régóta használt. Eredetileg Koráni Zoltán (1890-1967) javaslatára vezették be az V. Magyar Gyógyszerkönyvbe 1954-ben, majd az 1958-ban kiadott FoNo (Szabványos Vényminták) IV-be pilula kötőanyagként, mert olcsó volt és import terméket váltott ki.

Koráni Zoltán egyébként a mai is működő budapesti Lehel téri gyógyszertár (akkoriban Lehel Gyógyszertár) tulajdonosa volt az államosításig. Azután, bár még az 1967-es FoNo V.-ben is szerepelt, már menet közben, 1976-ban kivonták és a FoNo VI. 1987-től sirupus sorbiti-val helyettesítette."

Forrás: Koronavírus vakcináció - szakirodalmi tallózó FB-csoport
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához