Ezeket látta már?

A piros tányértól a hatékony fogyásig

2012.01.19. Módosítva: 2015.11.04.

Azok, akik piros színű tányérból esznek, egy felmérés szerint akár 40 százalékkal is kevesebb ételt fogyasztanak. Sőt ez trükk az alkoholos italok esetében is működhet: csak használjunk piros poharat és máris kevesebbet iszunk.

Egy német és svájci tudósokból álló kutatócsoport szerint ugyanis a piros szín veszélyt jelez, ami az étkezések vagy az alkohol fogyasztás során megálljt parancsolhat az agynak. A kutatók szerint ezért a piros szín alkalmazása sokat segíthet a fogyókúrázóknak, vagy az alkoholproblémákkal küzdőknek.

A piros tányértól a hatékony fogyásig

A kutatás során 41 férfi hallgatót kértek meg arra, hogy piros vagy kék csészékből igyanak teát. Érdekes módon az önkéntesek 44 százalékkal kevesebbet fogyasztottak a piros csészékből. Hasonló eredményeket hozott a második kísérlet is, amikor 109 embert kértek fel, hogy fehér, kék vagy piros tányérból egyenek.

A kutatók szerint az eredmények alapján a kormány több piros színt használhatna: az egészségtelen ételeket például piros csomagolással árulhatnák a boltok polcain. Sőt, a kocsmákban is használhatnának több piros színt a túlzott alkoholfogyasztás elkerülése érdekében.

A szerkesztő hozzászól

Persze egyszerű lenne minden problémát színdinamikai alapon megoldani... de az kétségtelen, hogy bizonyos színek és bizonyos élethelyzetek összefüggése egészen nyilvánvaló (gondoljunk a tűzoltókra, a kórházi műtőkre, vagy pl. a ravatalozókra, vagy akár a rosszlányos negyedek színeire).

Egy lakás kellemes vagy kellemetlen hangulatát, érzetét is nagyban befolyásolhatják a bútorok, berendezési tárgyak színei és azok összhangja.

Lehet, hogy a piros szín ilyen tekintetben riasztó, de ezt azért alaposabban meg kellene vizsgálni, sokféle típusú kontroll mellett, nagyszámú egyeden is.

"A piros szín valamilyen ősi riasztáshoz köthető" -jegyezte meg Ursula Arens, a Brit Dietetikusok Szövetségének szóvivője. A tanulmány az Appetite folyóiratban jelent meg.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához