Tudósok tesztelték a testen kívüli élményeket – a rejtett képet senki sem látta, mégis történt valami különös

Egy szigorúan ellenőrzött kísérletben a testen kívüli élményeket átélőknek egy másik helyiségben elrejtett képet kellett volna felismerniük: a feladatot egyikük sem teljesítette, két résztvevő beszámolója azonban váratlanul pontos részleteket tartalmazott a kutatókról.

A testen kívüli élményről beszámoló emberek úgy érzik, hogy tudatuk átmenetileg elszakad fizikai testüktől, és egy másik helyről szemlélik önmagukat vagy környezetüket. A jelenség számos spirituális és ezoterikus hagyományban megjelenik, tudományos igazolása azonban mindmáig várat magára.

A kutatók régóta próbálják ellenőrzött körülmények között megvizsgálni, történik-e ilyenkor valódi, a megszokott érzékszervektől független észlelés. A kérdés ugyanis egyszerűen hangzik: ha valaki valóban képes a testén kívülről körülnézni, fel tud-e ismerni egy olyan tárgyat vagy képet, amelyet a szemével nem láthat?

A Virginiai Egyetem idegtudósa, Marina Weiler és munkatársai most 21 olyan ember bevonásával keresték a választ, akiknek már volt tapasztalatuk testen kívüli élmények előidézésében. Bár a rejtett célpontot egyikük sem tudta azonosítani, a vizsgálat mégsem zárult teljesen eseménytelenül.

Három helyiségben zajlott a kísérlet

A vizsgálatot úgy tervezték meg, hogy a résztvevők ne juthassanak hozzá hagyományos érzékeléssel a keresett információhoz. A kísérleti személyek az első szobában helyezkedtek el, miközben EEG-vel rögzítették az agyi aktivitásukat. Egyébként viszonylag szabad körülményeket biztosítottak számukra: választhattak ágyat vagy karosszéket, és a fényt, valamint a hőmérsékletet is saját igényeikhez igazíthatták.

A második, csukott ajtajú helyiségben a kutatók tartózkodtak. A tényleges célpontot csak a harmadik szobában helyezték el, mintegy hét méterre a résztvevőtől. Ott egy fal felé fordított laptop képernyőjén jelent meg egy véletlenszerűen kiválasztott kép.

A program száz különböző tárgy képe közül sorsolta ki az adott alkalommal használt célpontot. A kísérletet végző szakemberek sem tudhatták, mi látható a kijelzőn: egyikük még a kép megjelenése előtt elindította a programot, a gépet a fal felé fordította, majd elhagyta a helyiséget. A kiválasztott ábra kiléte egészen a hónapokkal később végzett elemzésig ismeretlen maradt.

A résztvevők 60–90 percet kaptak arra, hogy megpróbálják érzékelni a zárt szobában látható képet.

Nem mindenki élte át úgy, hogy elhagyta a testét

A 21 résztvevő közül 13 számolt be olyan benyomásokról, amelyeket kapcsolatba hozott a rejtett célponttal. Közülük azonban csak nyolcan mondták azt, hogy valóban testen kívüli élményük volt.

A másik öt ember nem érezte úgy, hogy eltávolodott volna a fizikai testétől. Ők inkább egyfajta belső látásról vagy mentális képernyőről beszéltek, amelyen szerintük a keresett tárggyal kapcsolatos képek, jelek jelentek meg.

A kutatók mindenkit arra kértek, hogy a lehető legrészletesebben fogalmazza meg a benyomásait. Ha például a képen egy alma szerepelt volna, egy sikeres észlelés esetén az olyan tulajdonságok említését lehetett volna várni, mint a kerek forma vagy a piros szín.

Mesterséges intelligencia értékelte a leírásokat

Annak érdekében, hogy az eredmény ne az emberi értelmezéstől függjön, a beszámolókat mesterséges intelligencia segítségével elemezték. A rendszer minden résztvevő szövegét összevetette a száz lehetséges kép leírásával, majd hasonlóság alapján rangsorolta azokat.

Ha valaki valóban érzékelte volna a laptopon megjelenő tárgyat, a helyes képnek előkelő helyen kellett volna végeznie a rangsorban. Ez azonban nem történt meg. A tényleges célpontok a 16. és a 92. hely közé kerültek, az összesített eredmények pedig nem bizonyultak jobbnak annál, mint amit véletlenszerű találgatástól lehetne várni.

A módszer működését külön ellenőrizték. Amikor a rendszer valóban pontos képleírásokat kapott, megfelelően felismerte és kiválasztotta a hozzájuk tartozó célpontokat. Az eredmény tehát nem arra utalt, hogy az elemzőeljárás alkalmatlan lett volna a feladatra.

A kísérlet fő kérdésére így egyértelmű válasz született: nem találtak bizonyítékot arra, hogy a résztvevők a testen kívüli élmény vagy a belső látás segítségével felismerték volna a harmadik szobában látható képet.

Két beszámoló mégis meglepte a kutatókat

A történet ezen a ponton akár véget is érhetne, csakhogy két résztvevő nem a kijelzőn szereplő tárgyról, hanem a középső helyiségben tartózkodó kutatókról számolt be meglepő pontossággal.

A 7-es számú résztvevő azt mondta, hogy az egyik szakembert a szoba bal oldalán látta ülni, amint a számítógép képernyőjére figyelt. A másik kutatót hátrébb, az egyik sarokban érzékelte, miközben könyvet olvasott. A leírás megegyezett azzal, ami az adott kísérlet alatt ténylegesen történt. Különösen figyelemre méltó, hogy ez az elrendezés a korábbi alkalmak során nem fordult elő.

A 13-as számú résztvevő szintén a középső szobáról beszélt. Elmondása szerint az egyik kutató a jobb oldalon jegyzetelt, míg a másik bal oldalon, a számítógépnél ült. Az adott ülésen valóban így helyezkedtek el, ráadásul ez a felállás is eltért a szakemberek megszokott pozíciójától.

Érdekes megfigyelés, de nem tudományos bizonyíték

A két szokatlan egyezés önmagában nem igazolja, hogy a résztvevők érzékelése valóban elszakadt a testüktől. A beszámolók spontán módon születtek, és nem tartoztak a kísérlet előre meghatározott céljai közé. Emiatt statisztikai értékelésükre sem volt előre kidolgozott módszer.

A kutatók ezért anekdotikus eredményként kezelik őket. Ez azt jelenti, hogy az esetek érdekesek lehetnek, és új kérdéseket vethetnek fel, de belőlük még nem vonható le megbízható következtetés. Az sem zárható ki, hogy véletlen egybeesésről, korábban megszerzett információról vagy más, hétköznapi magyarázattal leírható folyamatról volt szó.

Marina Weiler szerint a váratlan megfigyelések akkor nyerhetnek valódi jelentőséget, ha azokat egy új vizsgálatban, előre rögzített feltételek mellett is sikerül megismételni. Mint fogalmazott: „A váratlan eredmények potenciálisan hasznos új irányt adnak nekünk, de előzetesen és szigorú körülmények között kell tesztelni őket, mielőtt megtudhatnánk, mit jelentenek.”

Korábban is történt hasonló

Nem ez volt az első olyan kísérlet, amelyben a résztvevő a kijelölt célpontot nem találta el, a környezet egyik váratlan eseményéről azonban látszólag helyes információt adott.

Az 1960-as években Robert Monroe-val, a testen kívüli tapasztalatok ismert gyakorlójával végeztek vizsgálatot. Monroe nem tudta azonosítani az elrejtett célpontot, de azt állította, hogy egy technikust látott egy számára ismeretlen férfival annak a szobának a közelében, amelyet meg kellett volna találnia. A férfi valóban ott tartózkodott: a technikus férje volt, akivel Monroe korábban nem találkozott.

A kísérletet vezető Charles Tart pszichológus ennek ellenére gyengének ítélte a bizonyítékot. Lehetséges magyarázatként felvetette, hogy Monroe egy szünetben meghallhatta a látogatót, így nem feltétlenül volt szüksége rendkívüli érzékelésre ahhoz, hogy tudomást szerezzen róla.

Lehet, hogy nem megfelelő célpontokat keresnek?

A mostani eredmények alapján felmerült egy új vizsgálati szempont. Elképzelhető, hogy egy mozdulatlan kép vagy egy számsor nem elég feltűnő ahhoz, hogy magára vonja a figyelmet egy testen kívülinek megélt állapotban. Egy ember mozgása, testhelyzete vagy tevékenysége talán érdekesebb, és ezért könnyebben bekerülhet az élményről szóló beszámolóba.

Ez egyelőre csupán feltételezés. Ahhoz, hogy ellenőrizhető legyen, a kutatóknak olyan új vizsgálatot kellene tervezniük, amelyben nemcsak a rejtett kép, hanem a másik helyiségben tartózkodó emberek elhelyezkedése és viselkedése is előre meghatározott célpontnak számít. A körülményeket véletlenszerűen kellene változtatni, a leírásokat pedig előzetesen rögzített értékelési rendszerrel elemezni.

A kudarc is fontos eredmény

A kísérlet nem támasztotta alá, hogy a résztvevők egy másik szobában elhelyezett képet hagyományos érzékszerveik használata nélkül képesek lennének felismerni. Ez a megállapítás önmagában is lényeges, még akkor is, ha kevésbé látványos, mint egy rendkívüli képesség bizonyítása.

A két különös beszámoló ugyanakkor megmutatta, hogy az ilyen tapasztalatok vizsgálata további, gondosan megtervezett kísérleteket indokolhat. Nem azért, mert az eredmények már igazolnák a testen kívüli észlelést, hanem azért, mert új ötletet adhatnak annak ellenőrzésére.

Weiler úgy véli, a kérdés túlmutat azon, hogy a testen kívüli élmények szó szerint valóságosak-e. A kutatás azt is vizsgálja, hogyan értelmezzük a tudat által létrehozott élményeket, és vajon a valóságról alkotott jelenlegi fogalmaink elegendőek-e mindannak leírására, amit az ember megtapasztalhat. A mostani tanulmány azonban egyelőre óvatosságra int: a rejtett célpont felismerése nem sikerült, a váratlan egyezések pedig érdekes kérdéseket jelentenek – nem bizonyítékot.

Figyelmébe ajánljuk

Halálközeli élmények: ezt mesélik, akik "visszatértek"

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!