Ezeket látta már?

Ételmérgezés nyaraláskor: ezekkel az ételekkel is vigyázzon!

ételmérgezés, kagyló, hal, hasfájás, hasmenés

Tudjuk, nyáron jobb kerülni a nyers tojásos ételeket, desszerteket, ám arról kevesebb szó esik, hogy a húsok és a zöldségek is okozhatnak ételmérgezést.

Az ételmérgezés általában nem súlyos, nem jár együtt komoly szövődményekkel, de a kisgyerekek, az idősebbek, a terhes nők, illetve a krónikus betegségben szenvedők számára veszélyes lehet, mert esetükben nagyobb a kiszáradás rizikója.

Nyers szárnyashúsok

A csirkében, pulykában, kacsában nagyon gyakran megtalálható a Salmonella és a Campylobacter baktérium, mert ezek a madarak tollában és bélrendszerében telepednek meg, és a vágást követően egészen addig képesek életben maradni a húsban, míg el nem készítik azokat. A baktériumok hő hatására elpusztulnak, éppen ezért nagyon fontos a csirke, pulyka átfőzése, átsütése.

Az előkészítés során ügyeljünk arra, hogy a nyers hús ne érintkezzen más élelmiszerekkel, evőeszközökkel, a hús előkészítésénél használt kést és vágódeszkát pedig nagyon alaposan mossuk el. Furcsának tűnhet, de a szakemberek azt sem javasolják, hogy a nyers húst megmossuk! A vízcseppekkel könnyen „szétszórhatjuk” a baktériumokat, a víz fröcskölődése során akár 50 cm távolságra is elkerülhetnek az aprócska cseppek. Mivel a hő hatására a baktériumok elpusztulnak, a mosásra tulajdonképpen nincs is szükség.

Halak, tengeri herkenytűk

A halak, kagylók, rákfélék is gyakran okoznak ételmérgezést, elsősorban a nem megfelelő tárolás miatt. Ha nincsenek megfelelően lehűtve ezek az élelmiszerek, a bennük található baktériumok, illetve toxinok elszaporodhatnak. Ezeket ráadásul a hő sem pusztítja el, így főzés után is megtalálhatóak a halak húsában. Szerencsére, a hazánkban kapható egzotikus halak, kagylók szigorú ellenőrzésen mennek át, a fogyasztásuk biztonságosnak tekinthető, de a távoli országokban nyaralóknak érdemes arra figyelniük, hogy csak ellenőrzött helyen kifogott és megfelelően, hűtve tárolt halat és kagylót egyenek.

Saláták, zöldségek

A zöldségek, elsősorban a zöld leveles zöldségek, salátafélék is okozhatnak ételmérgezést, ezek ugyanis E. colival, Salmonellával vagy Listeriával is szennyeződhetnek. A szennyeződés tulajdonképpen bármikor megtörténhet, elég hozzá, ha fertőzött vízzel öntözik őket vagy nem megfelelő a csomagolásuk, előkészítésük. Ezek a zöldségek vagy a belőlük készült zöldségkrémek (például ajvár) azért is hordoznak magukban veszélyeket, mert a legtöbbször nyersen fogyasztjuk őket. A fertőződés rizikójának minimalizálása érdekében mindig nagyon alaposan mossuk meg a zöldségeket fogyasztás előtt, lehetőleg ne vásároljunk előre felvágott zöldségeket.

Gyümölcsök

A zöldségekhez hasonlóan bizonyos gyümölcsök is felelősek lehetnek az ételmérgezésért, elsősorban a földhöz közel növő gyümölcsök (pl. eper, dinnyefélék és a bogyós gyümölcsök), főként a sárgadinnye, melynek érdes héja nagyszerű „búvóhelyet” nyújthat a baktériumoknak, elsősorban a Listeriának. Különösen óvatosnak kell lenni az előre elkészített gyümölcssalátákkal, ha tehetjük, ne fogyasszunk ilyeneket. Minden gyümölcsöt alaposan mossunk meg, mielőtt megesszük!

Tojás

Mindenki ismer szalmonellás fagylaltról, mérgező majonézről szóló történeteket. Ezekben a tojás a fő bűnös, hiszen a tojás héját és belsejét is megfertőzheti a Salmonella. Szerencsére, egyre ritkábban hallani szalmonella-járványról, de azért érdemes biztos forrásból beszerezni a tojást és alaposan megtisztítani a héját, mielőtt eltennénk. Kerüljük azon tojások megvásárlását, melyek héja repedt, törött vagy láthatóan nagyon szennyezett!

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ételmérgezés oka, kialakulása, tünetei és kezelése

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

hasmenés

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához