Fogyókúraverseny - Szegeden

Dietetika
2012. január 02. 11:33
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Újra városi fogyókúraverseny indul Szegeden; az immár hagyományossá vált kezdeményezés résztvevőinek az elmúlt tíz esztendőben (összesen) több mint 11 tonna túlsúlytól sikerült megszabadulniuk.

Magyarország az európai "elhízottsági listán" a harmadik helyen áll, és közismert, hogy a túlsúly elsősorban a mozgáshiány miatt alakul ki – mondta Kovács Éva, az akció főszervezője a hétfőn kezdődő regisztráció előtt az MTI-nek.

Fogyókúraverseny - Szegeden

Fogyókúraverseny - Szegeden

Forrás: MTI


Bár a résztvevők átlagosan 8-12 kilogramm feleslegtől szabadulnak meg néhány hónap alatt, és akadnak olyanok – az évet 140-160 kilóval kezdő versenyzők –, akik több mint 30 kilót is leadnak, az akció célja mégsem a gyors fogyás, hanem az életmódváltás, az indulók életminőségének tartós javítása – fogalmazott a szakember.

A városi fogyókúraversenyben bekapcsolódik Szeged apraja-nagyja. Az eddigi legfiatalabb résztvevő még tízéves sem volt, a legidősebb pedig már 70. születésnapját is megünnepelte, amikor bekapcsolódott a rendszeres, heti legalább két alkalmat jelentő testmozgással járó programba.

Kovács Éva elmondta: tavaly 87, 2010-ben pedig 110 nevező volt, de akadtak olyan évek, amikor több mint háromszázan fogtak bele a fogyózásba. A jó közösségnek és a

társas mozgás örömének köszönhető, hogy 80-90 százalék végig is csinálja a kezdetben három-, jelenleg már öthónapos versenyt.

A jelentkezők állapotfelmérésen vesznek részt, majd a szervezők egyénre szabott edzéstervet dolgoznak ki, és étrendjavaslatot is készítenek, figyelembe véve a fizikai, fittségi állapotot, az életkort, a nemet, valamint a ráfordított, rászánt időmennyiséget.

Az idei verseny újdonsága, hogy a foglalkozásokat új helyszínen, a Napfényfürdő Aquapolisban tartják. A nagyobb súlyú vendégek számára az első időszakban ugyanis csupán néhány mozgásforma alkalmas a szárazföldön, a vízben végzett gyakorlatokkal azonban számukra is változatosabbá tehető a program.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# diéta# Életmód# fogyókúra

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk