Kevés fájdalmasabb élmény létezik, mint egy vesekő okozta roham. A jó hír viszont az, hogy a helyes étrend segíthet megelőzni a bajt – sőt, enyhítheti a meglévő panaszokat is. Mutatjuk, mit érdemes enni, és mit célszerű kerülni!
Ezeket az ételeket és italokat lehetőleg ne fogyassza a repülőn!
Ügyeljen arra, hogy ezeket soha ne tegye a mikróba!
Miközben arra törekszünk, hogy minden vendégnek bőségesen jusson a finom falatokból, az ünnepek után viszont azon kaphatjuk magunkat, hogy maradékok tömkelege lepi el a hűtőnket, amik aztán néhány nap után végül a kukában végzik.
Nemsokára karácsony, és bár szinte minden évben előkerül, valamint számtalan útmutató van róla a neten, nagyon sok kismama dilemmázik azon, hogy mit is ehet.
Bár többé-kevésbé nyitottak vagyunk az újdonságokra, egyértelműen ragaszkodunk a hagyományos karácsonyi étkekhez.
Főként az összetétel és a tápérték jelölések nem fedték a valóságot. A feltárt hibák miatt az érintett élelmiszer-vállalkozókkal szemben hatósági eljárás indult.
A Nemzetgazdasági Minisztérium fogyasztóvédelmi felügyelete rendkívüli ellenőrzést kezdeményezett a legnagyobb ételfutár-szolgáltatóknál.