Ezekhez az oltóanyagokhoz hasonlít a világ első belélegezhető covid vakcinája

Gyógyszerterápia
2022. szeptember 05. 18:19

Kínában már engedélyezték: tűszúrás nélkül kiszúr a koronavírussal.

Alapimmunizálásra és boosterként egyaránt hatásos lehet az egy szippantással felvehető, szájon át történő belélegzésre szánt koronavírus elleni „oltás”.

El lehet felejteni a hagyományos oltásokat?

Több tudós vallja, hogy a koronavírus omikron variánsa okozta fertőzések kivédésére a leghatásosabb módszer a nyálkahártya-immunitás fokozása lehet. Mindez a leghatékonyabban nem izomba adott injekciókkal, hanem a szájon át belélegzett vagy az orrüregbe fújt vakcinákkal valósítható meg.

Ahogy az USA-beli tudós, Eric Topol fogalmazott: „ez (a fajta, belélegezhető vakcina) már a game over lenne – a vírusnak”. Vagyis, hagyományos tűszúrás helyett akár belélegzéssel is fel lehetne venni az oltóanyagot. Eddig mindez teoretikus volt, hiszen nem állt rendelkezésre engedélyezett belélegezhető vakcina, mindez azonban a napokban megváltozott.

Indulhat a belélegzéssel történő vakcináció

A kínai Cansino Biologics kutatói a Katonai Orvostudományi Akadémiával együttműködésben megalkották az inhalációs módon alkalmazható Covid-19 elleni „oltást”, amit a kínai hatóságok 2022. szeptember 4-én engedélyeztek. Mindez jelentős mérföldkő a koronavírus elleni küzdelemben és a vakcinák gyártástechnológiájában egyaránt. Ezt támasztja alá az is, hogy a belélegezhető oltást fejlesztő cég (Cansino) részvényeinek a tőzsdei árfolyama a hírt követően 8 %-ot ugrott hétfőn.

Az oltóanyag neve „Convidecia Air”

A Covidecia Air vakcina készüléke egy speciális porlasztó segítségével a folyékony formájú oltóanyagból permetet képez, amit az oltandó személynek szájon át kell belélegeznie. Mint a Cansino szakemberei mondják:

„a vakcina már egyetlen lélegzetvételt követően hatásos immunvédelmet kínál a SARS-CoV-2-vel szemben”.

A fázis III. klinikai kipróbálási adatok alapján ez az újfajta „védőoltás” meglehetősen erős, a humorális, a celluláris és a nyálkahártya immunitást egyaránt fokozó védelmet kínál.

A Covidecia Air egy vektor típusú oltóanyag, vagyis összetételét és technológiáját illetően a hazánkban is ismert és alkalmazott Szputnyik, AstraZeneca, illetve Johnson&Johnson oltóanyagokhoz hasonlít.

Az új beviteli móddal rendelkező, belélegezendő vakcina alapimmunizálásra és booster (= emlékeztető) oltásként is alkalmazható. Azoknál, akik két alapoltást (elölt vírussal való oltás) követően lélegezték be a Convidecia Air-t, magasabb ellenanyagszint alakult ki, mint azoknál, akik egy hagyományos, elölt vírusos oltást kaptak harmadik oltásként, derült ki a vizsgálatokból. Az inhalációs booster oltást követően 4 héttel a vakcinált személyek 92,5 %-ánál alakultak ki omikron vírusvariáns elleni neutralizáló antitestek.

Dr. Budai Marianna PhD.

szakgyógyszerész

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Fortune.com
# koronavírus# Covid-19# Covidecia Air# belélegezhető vakcina# omikron# vakcina# Cansino Biologics# fertőző betegség# vírus# booster# Kutatás

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk