Ezeket látta már?

A 99 éves magyar háziorvos szerint az egészségügy most kapja meg a kegyelemdöfést

orvos, háziorvos, mok, ügyeleti rendszer

Az ország legidősebb háziorvosa is megszólalt az RTL interjújában, amiben elmondta: örül, hogy nem most kezdett praktizálni, mert nem sok jót lát a jövőre vonatkozóan.

A közelmúltban a kormány a Magyar Orvosi Kamara javaslatainak figyelembe vétele nélkül fogadta el az ügyeleti rendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot, így a MOK bojkottra szólította fel a háziorvosokat. Erre a kormány eltörölte a kötelező kamarai tagságot, és az etikai ügyek kivizsgálását is elvette tőlük. Az orvosoknak 30 nap alatt kell eldönteniük, hogy maradnak-e a kamarában, vagy sem. 3 megyében már gyökeresen átalakult a betegellátás, a Házon kívül riportjában háziorvosok mondják el, hogy ez pontosan mivel jár.

Az RTL megkereste az ország legidősebb háziorvosát, az idén a 100 évet betöltő Körmendi István, aki még az édesapjától vette át a praxist 66 évvel ezelőtt, még ma is minden nap rendel a budai lakásrendelőben. Elmondta, hogy ha valaki hozzáfordul, ő megpróbálja maga ellátni, és nem egyből szakrendelésre küldeni, és szerinte ez az a hozzáállás, amivel a többi háziorvos mentesíthetné a túlterhelt szakellátást. Bár látja, tudja, hogy az orvostudomány rengeteget fejlődött az elmúlt 60 évben, de úgy véli, ennek ellenére rossz állapotban van a magyar egészségügy:

A hatalom, illetve a hatalommal visszaélők súlyos bűne, hogy ilyen minőséget nyújtunk, amilyet. Az miféle lenézése a szakmának, hogy az egészségügynek, ami talán a legfontosabb, annak ne legyen minisztériuma? Most kapja meg a magyar egészségügy a kegyelemdöfést

Az RTL megkereste az ország az kevés háziorvosainak egyikét, aki 40 év alatti. Erfan Vladimir Szegedre járt egyetemre, egy éve vette át Fonyódon a megüresedett praxist - egyetemi csoporttársai közül csak ő lett háziorvos. Kiemelte az emberhiányt, az alacsony bérezést, és azt is, hogy többen úgy érzik, nem képesek a tudásuknak megfelelően gyógyítani. Elmondta, hogy a napi 4 órás rendelés után 4 óra készenléti idő következik, amikor beteghez hívhatják, és ezt követi az ügyelet délután 4-től másnap reggel 8-ig, hétvégén pedig 24 órában.

A stáb a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorja háziorvosát, Mihályi Zsuzsát is megkereste, aki 18 éve praktizál, 3300 betege van, de csak 2500 főig kap finanszírozást:

Soha nincs kikapcsolva a telefonom, folyamatosan hívnak. Ha egy faluban háromezren laknak, akkor annak a háziorvosnak háromezer betege lesz, hiába kap csak 2500-ig finanszírozást.

Országosan 220 ügyelet szűnt meg. A doktornő azok közé tartozik, akik nem írták alá az új ügyeleti szerződésüket, úgy érzi, olyan a jelenlegi helyzet, mintha elgáncsolták volna őket.

Az OMSZ ragyogóan működik félkatonai szervezetként, ez a dolguk, krízishelyzetben, katasztrófahelyzetben kell helytállniuk. A háziorvosi ügyelet másfajta munka.

Azt szeretnék, ha emelnék a szakdolgozók, így például a háziorvosok mellett dolgozó nővérek bérét is, de a kormányzat ezt uniós pénzből fizetné, amit egyelőre visszatart az Európai Bizottság a magyar jogállamiság helyzete miatt. Emellett szerintük át kell alakítani a háziorvosi praxisok finanszírozását is, de nem úgy, ahogy azt a kormány eldöntötte, hiszen jelenleg jóformán ki sem tudja számolni egy orvos, hogy mennyit fog keresni.

Ezentúl ugyanis az eddig kapott állami pénz egy részét megvonják, és egy pontrendszer alapján fogják megkapni a háziorvosok a pénzt.

A Házon kívül stábjának nyilatkozó háziorvosok azt mondták: a fizetésük gyakorlatilag azon fog múlni, hogy a beteg elment-e a mammográfiára, vagy sem, kiváltotta-e a vérnyomáscsökkentő gyógyszerét, vagy egy anya anyatejjel vagy tápszerrel táplálja-e a csecsemőjét.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

MOK: csak öt 30 év alatti háziorvos van egész Magyarországon

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához