Ezeket látta már?

Béremelés az egészségügyben: vannak, akik kimaradnak belőle?

MOK, MOK-tagság, egészségügy, kamarai tagság

Vannak olyan alapellátásban dolgozók, akik nem szerepelnek a jogszabályban.

Az alapellátók szakasszisztensei, ápolói kimaradnak a mostani bérrendezésből – vélik háziorvosok, fogorvosok - írja a Népszava.

Megjelent a Magyar Közlönyben az egészségügyben dolgozók 18 százalékos fizetésemeléséről szóló jogszabály. Az érintettek az első emelt fizetést csak augusztus elején kapják meg az érintettek, és a jogszabály szerint az induló bruttó bér 288 ezer forint, melynek a nettója 191 500 forint.

"A most bejelentett 18 százalékos többlet nem ad alapot az elégedettségre"

– mondta Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke, hiszen ez a béremelés a magas infláció miatt még a fizetések értékének megőrzéséhez is kevés.

Az alapellátó fogorvosok és háziorvosok pedig úgy látják, hogy ők – pontosabban praxisaikon keresztül szakasszisztenseik – még ebből is kimaradnak. Dúl Zoltán szombathelyi gyermek fogorvos felhívta a figyelmet, hogy a fizetésemeléssel kapcsolatos jogszabályból kimaradt az alapellátók praxisaiban alkalmazott mintegy 8000 szakdolgozó.

"Természetesen érdeklődtünk az alapellátás kollegiális vezetőinél is, hogy mi történhetett, tőlük azt hallottuk, hogy szóban van ígéret az e területre vonatkozó béremelésre is" - tette hozzá Dúl Zoltán, majd megjegyezte, hogy ez még nem jogforrás.

Néhány napja a béremelés nagyságával elégedetlen ápolók egyen pólót viselnek. „A gyógyítás nem várhat, ezért az elismerés sem!” – ez a felirat olvasható a trikókon, amivel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a béremeléssel nem lehet augusztusig várni az egészségügyben.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

MOK: csak öt 30 év alatti háziorvos van egész Magyarországon

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#MOK

Forrás: népszava
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához