Ezeket látta már?

Egyre többen járunk magánorvoshoz, mi lesz ebből? Ezek a távlatok

magánegészségügy, magápraxis, magánszektor,Top30

A magánegészégügy megterheli a pénztárcánkat, de azért van lehetőség csökkenteni a kiadásainkat.

Már évek óta szívesen járunk magánorvoshoz, ez egyáltalán nem újkeletű dolog. Az utóbbi 2-3 évben azonban jelentősen megnőtt a magánegyészségügy szerepe az orvosi ellátásban. Ez eléggé megterheli a pénztárcánkat, de van lehetőség csökkenteni a kiadásainkat. Egyre többen élnek a lehetőséggel.

A magánorvos régebben csak egy plusz lehetőség volt

A magánszféra népszerűsége évtizedes múltra tekint vissza, de a szerepe az egészségügyi ellátáson belül jelentősen változott az elmúlt években. Korábban viszont inkább csak választásbővítő szerepe volt, és a súlya az egészségügyi rendszerben kicsi volt.

Akkor mentünk magánorvoshoz, ha nem volt kedvünk az SZTK-ban zsúfolódni és órákat szánni a várakozásra, és ha anyagilag is megtehettük, hogy magunk fizessünk egy olyan vizsgálatért, amit ingyen is megkaptunk volna az állami keretek között. Anyagi helyzetünk szerint dönthettünk úgy, hogy inkább kényelmes fotelekben várakozunk, ha egyáltatlán várnunk kell, az orvos pedig részletesen válaszol minden kérdésünkre és sehová sem sietünk.

Közben a viszonylagos jólét évei alatt a magánszféra folyamatosan fejlődött. Egyre modernebb berendezésekkel egyre komolyabb problémákra is tudtak megoldást kínálni, és tényleges alternatívát kezdtek jelenteni az állami rendszerrel szemben.

Pedig nem tartjuk olyan rossznak az állami rendszert

A Prémium Egészségpénztár nemrégiben reprezentatív felmérést készített annak érdekében, hogy megtudja, milyennek tartják a betegek a magán és az állami egészségügyi ellátást. A kutatás eredménye meglepetést is hozott, mert arra jutottak, hogy a betegek általában véve elégedettek az állami szférában kapott szolgáltatással.

Az eredmény abból a szempontból nem meglepő, hogy az orvosok túlnyomó többsége az állami rendszerben is dolgozik, de magánrendelése is van, így az orvosi ellátás tekintetében nem lehet túl nagy a különbség.

Ami viszont lényeges eltérés, az a szolgáltatás elérhetősége. Az állami ellátórendszerben gyakran egyáltalán nem lehet előre időpontot foglalni egy vizsgálathoz, pláne nem online. Ahol pedig lehet foglalni, ott nem ritka, hogy csak hetekkel későbbre. A betegek 36%-a mondta, hogy későbbre kapott időpontot, mint szerette volna.

Amikor pedig megjelennek az előre foglalt időpontjukon, akkor az állami rendszerben egyáltalán nem ritka, hogy még így is több, mint fél órát kell várniuk, míg bejutnak az orvoshoz.

Mostanra a magánorvos nem mindig választás kérdése

A Covid-járvány óta a magánorvos gyakran létszükséglet. Az állami egészségügy olyan mértékű leterheltséggel küzdött, hogy az emberek nem tudtak megfelelő időben orvosi ellátáshoz jutni. Ez a helyzet máig sem szűnt meg. Vannak olyan szakterületek, ahol a várólisták hossza arra kényszeríti a betegeket, hogy mindenképpen magánorvoshoz forduljanak, még akkor is, ha ezt egyébként nem tennék.

Mára a legnépszerűbb területeken, mint amilyen a bőrgyógyászat, az endokrinológia vagy a nőgyógyászat, a magánszférában is többhetes várólistákra számíthatunk.

A magánegészségügyben a tulajdonosok komoly fejlesztéseket hajtottak végre az utóbbi időben, és mostanra a magánszféra az állami rendszer fontos kiegészítőjévé vált. A szabályozása azonban még várat magára, de addig is nekünk, pácienseknek ebben a rendszerben kell megtalálnunk az utunkat, és főleg annak a módját, hogyan fizetünk az ellátásért.

Fontos az ár

Az Ipsos felmérése alapján a betegeknek általában véve fontos az ár. Közel egyharmaduk a szolgáltatás ár-érték aránya alapján dönt egyik vagy másik rendelőintézet mellett, és csak mindössze 18% szerint megfizethetők a legnagyobb magánintézmények szolgáltatásai.

Az emberek tehát drágának találják a magánorvost. Az energiaárak emelkedésének és a folyamatosan növekvő inflációnak köszönhetően a magánrendelők és az egyszemélyes vagy kis létszámú rendelőkben dolgozó orvosok is többször kényszerültek áremelésre az utóbbi időben, és a magánintézmények saját bevallásuk szerint is elérték mostanra a felső lélektani határt. A foglaljorvost.hu népszerű foglalási rendszer tapasztalatai alapján az árak gyakran pár havonta változnak, és ez nem könnyíti meg a dolgunkat.

Sokat spórolhatunk, ha egészségpénztárunk vagy egészségbiztosításunk van.

Egyre többen használják az öngondoskodás formáit

Az egészségpénztárak az elmúlt pár évben a taglétszámuk folyamatos növekedését tapasztalják. És nemcsak a taglétszám nő, de ezek a tagok aktívan használják is az egészségpénztári számláikat.

Emellett az is látszik, hogy a pénztárba befizetett pénzüknek egyre nagyobb részét költik egészségügyi szolgálatásokra, azaz járnak belőle magánorvoshoz. Míg pár évvel ezelőtt a pénzük felét gyógyszerekre költötték, mára már – a maga több, mint 30%-ával - nagyon markánssá vált a szolgáltatások felhasználása is.

Közben a magánrendelők is látják, hogy a hozzájuk érkező betegek fele egészségpénztáron vagy egészségbiztosításon keresztül fizet.

De hogyan tudunk spórolni az egészségpénztárral?

Az egészségpénztárral jelentősen tudjuk csökkenteni az egészségügyi kiadásainkat – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az egészségpénztári befizetésünk 20%-át visszaigényelhetjük az adónkból, ami akár 150 000 forint adójóváírást is jelenthet évente. Ez a kedvezmény maximuma.

A visszatérítést azonban nem kapjuk meg automatikusan – hívja fel a figyelmet a szakértő. Azt minden évben az adóbevallásunkban kell kérnünk a pénztár által kiadott igazolás alapján.

Ne feledjük, hogy ha egészségszámlánk van, és arra be is fizettünk pénzt év közben, akkor ez a kedvezmény jár nekünk, és segít abban, hogy olcsóbbá tegyük vele az orvosi kiadásainkat. Ha úgy tetszik, visszakapjuk annak az áremelkedésnek az összegét, amit év közben kellett elszenvednünk. Az egészségügyi kiadásainkat tehát függetleníthetjük az inflációtól.

Az egészségpénztár kényelmes

Az egészségpénztárak igyekeznek minél több fejlesztéssel a tagjaik kedvében járni. Több pénztárba már online is beléphetünk anélkül, hogy bármit postáznunk kellene. Az elektronikus ügyintézés több helyen lehetséges.

Már modern egészségpénztári kártyák is vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy ne kelljen nagyobb összeget az egészségszámlánkon tartanunk, hanem csak akkor kerüljön át a pénz a bankszámlánkról, ha felhasználnánk.

Nemrégiben vezette be az automatikusan feltöltődő kártyáját a Patika Egészségpénztár. A kártya különlegessége, hogy beállíthatjuk, hogy ha az egyenlegünk egy bizonyos összeghatár alá esik, akkor az általunk előre meghatározott összeggel automatikusan feltöltődjön. Így nem áll fent az a veszély, hogy állunk az orvosi rendelőben és nincs elég pénz a kártyánkon. Ezt a megoldást biztosítja az Új Pillér Egészségpénztár is.

Automatikusan töltődő kártyája van az IZYS Egészség- és Önsegélyező Pénztárnak és a Prémium Egészségpénztárnak is. Ezek a kártyák az aktuális vásárlásnál kérik le a pontos összeget, ha az egészségszámlán nincs pozitív egyenleg.

Igazán kényelmes ügyintézést tesznek lehetővé a mobilapplikációk. Az OTP Egészségpénztár mobilappjában két kattintással befizethetünk a pénztái számlánkra a bankkártyánkról. Megnézhetjük, hogy mekkora az egyenlegünk, és milyen tételek várnak kifizetésre, így könnyebb eldönteni, hogy mekkora összeggel töltsük fel a számlánkat.

A kártyák adatait és ha vannak, a társkártyák adatait is láthatjuk a mobilappban. További előnye, hogy térképes keresőn láthatjuk, hogy hol vannak a közelünkben a pénztárral szerződött szolgáltató partnerek, ahol biztosan fizethetünk az egészégszámlánkról.

Mobilapplikációja az MKB Pannónia Egészségpénztárnak és a Generali Egészségpénztárnak is van, a Prémium Egészségpénztár mobilappja pedig most már iOS-re is elérhető.

Egy darabig még így lesz

A magánorvos tehát ma már inkább szükséglet, mint luxus, és valószínű, hogy ha használni szeretnénk, akkor sokat kell rá költenünk. Arra sem számíthatunk, hogy a gyógyszerek, orvosi segédeszközök egyhamar olcsóbbak lesznek. Használjuk hát ki a lehetőségeinket, és csökkentsük a kiadásainkat.

Ne korlátozzuk magunkat, ha már nyitottunk egészségpénztári számlát, akkor használjunk ki minél több pénztári szolgáltatást. Néha meglepőnek tűnik, hogy mi mindenre használható. Gondolná, hogy akár lakáshitelt is törleszthet belőle?

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Egészségbiztosítási kisokos: ezek az egészségbiztosítás legfőbb típusai

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához