Ezeket látta már?

Annyi ereje sem maradt, hogy ajtót nyisson: így mentették meg az idős asszonyt

mentő, köszönőlevél, szívleállás, újraélesztés

Az egyik mentőtiszt megpróbált bejutni a bejárati ajtó ablakán. Épp befért rajta, de a következő pillanatban megállította valami.

Komárom-Esztergom vármegyében egy 80 év körüli tüdőbeteg nő kérte a mentők segítségét, miután annyi ereje sem maradt, hogy ajtót nyisson.

A helyszínre érkező mentőegységek azonban hamar szembesültek azzal a problémával, hogy a bejutás nem lesz olyan egyszerű, mivel a beteg asszony a zárt ajtó mögött rekedt. A gyors és hatékony segítségnyújtás érdekében a mentők a Katasztrófavédelem segítségét kérték.

A katasztrófavédelmi egységek rövid időn belül a helyszínre érkeztek. Egy mentőtiszt, aki éppen befért a bejárati ajtó ablakán, se tudott bejutni mert az ott lévő rácsok megállították. Ezért a tűzoltóknak le kellett vágni az ott található rácsokat. Ez lehetővé tette a mentőtiszt számára, hogy bejusson az épületbe, ahol szerencsére megtalálta a kulcsot is. Az ajtónyitás során nem keletkezett különösebb anyagi kár.

Miután a mentősök sikeresen bejutottak a lakásba, azonnal elkezdték a beteg asszony állapotának stabilizálását. Az emelt szintű ellátásnak köszönhetően sikerült stabilizálni az asszony állapotát, és végül kórházba szállítani. A gyors és hatékony beavatkozásnak köszönhetően a beteg időben megkapta a szükséges orvosi ellátást.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Sikeres újraélesztés egy budapesti idősotthonban - félrenyelt egy idős lakó, majdnem az életébe került

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

újraélesztés

Forrás: Országos Mentőszolgálat
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához