Ezeket látta már?

Tűpontos agyi felvétel: beüzemelték a világ legerősebb MRI gépét

MRI agyi felvétel Alzheimer Parkinson

A gép alig négy perc alatt olyan részletes agyképet készített, amelyet eddig több órányi munkával sem.

Két évtized alatt közel kétszáz mérnök dolgozott egy olyan mágnesesrezonancia-képalkotó berendezés fejlesztésén, amely potenciálisan jobb betekintést nyújthat az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór működésébe.

A francia atomenergia-bizottság (CEA) kutatói beüzemelték a világ legnagyobb erejű MRI-készülékét, hogy demonstrálják annak képességeit. Az eredmény lenyűgöző volt: a gép alig négy perc alatt olyan részletes agyképet készített, amelyet a hagyományos eszközök több órányi munkával sem tudtak volna megvalósítani – számol be az IFLScience.

A mágnesesrezonancia-képalkotó berendezések erős mágneses térrel veszik körbe a vizsgált testrészt. Míg a legtöbb kórházi eszköz 1,5-3 tesla (T) erősségű, a mostani gép 11,7 T-vel dolgozik, ami rendkívül részletes felbontást tesz lehetővé sokkal rövidebb idő alatt. Ez különösen fontos, mivel a betegek csak rövid ideig tudnak mozdulatlanul feküdni. Az új technológia nagy segítséget jelenthet az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór kutatásában, mivel részletesebb információkat szolgáltathat az agy elváltozásairól, ami hatékonyabb terápiák kifejlesztését teszi lehetővé.

https://www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/psziches-betegsegek/pszichozis-skizofrenia-bipolaris-zavar-kezeles/0x44d45?utm_source=cikkvegi&utm_medium=egeszsegkalauz&utm_campaign=portfolio_offe Agyi felvételek Forrás: IFLScience

Nicolas Boulant, a CEA kutatási igazgatója szerint az ilyen erősségű MRI-vel akár bizonyos kémiai anyagok jeleit is rögzíthetik, mint például a lítiumot, amelyet a bipoláris zavar kezelésére alkalmaznak. A gép segítségével pontosan nyomon követhetik az anyag eloszlását az agyban, ami mélyebb betekintést nyújthat a működésébe.

Boulant elmondása szerint az Iseult-projekt egy teljesen új világot nyit meg előttük, és izgatottan várják, hogy felfedezzék azt. A CEA célja, hogy 2026 és 2030 között részletesen feltárják a neurodegeneratív betegségeket és a pszichiátriai problémákat, például a skizofréniát és a bipoláris zavart. A gép fejlesztése során több mint kétszáz ember dolgozott a projektben, és a végeredmény egy 132 tonnás, 5 méter hosszú és széles eszköz lett, amelyben 182 kilométernyi szupravezető vezeték található. A mágneseket folyékony héliummal hűtik -271,35 Celsius-fokra.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Pszichózis: hogyan lehet kezelni a skizofréniát és a bipoláris zavart?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

pszichoterápia

Forrás: IFLScience
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához