Ezeket látta már?

"Nagy pofont kaptam" - komoly betegséggel kezelik az ismert magyar színészt

Peller Károly cukorbetegség fogyás

A népszerű színész legújabb fotójához pár óra alatt több mint száz komment érkezett.

Peller Károly akkor jött rá, hogy sürgős változásra van szüksége, amikor túlsúlya már az egészségét veszélyeztette. saját bevallása szerint is hízékony típus, ezért nagyon oda kellett figyelnie magára az ével során - 2017-ben már végigcsinált egy hosszabb fogyókúrát, azért, hogy megkapja az Ének az esőben főszerepét. Az elért eredmény azonban ideiglenes volt, olyannyira, hogy végül 30 kiló szaladt fel rá az elmúlt években. Kiderült, hogy cukorbeteg, így az egészségi állapota miatt életmódváltásba kezdett, és egy súlyszabályzó esszenciát is bevetett sikeresen, hiszen 20 kilót fogyott, amit Facebook-oldalán mutatott meg.

"Nem csináltam a túlsúlyomból hiúsági kérdést, jól éreztem magam a bőrömben. Egészen addig így voltam ezzel, amíg az egészségem nem látta kárát. Először a térdeim kezdtek el sajogni, de még ezzel is megbékéltem volna. Aztán kiderült, cukorbeteg vagyok. Ez egy nagy pofon volt. Az édesapám és a nagyszüleim is azok voltak, tudtam, hogy milyen szövődményei vannak ennek a betegségnek és ezért határoztam el, hogy lefogyok és sikerült is" – írta a színész a Facebookon az új fotója mellé.

Ez a cukorbetegség gyakori szövődménye, amiről csak kevesen tudnak

A cukorbetegség kezelése során nagyobb figyelmet érdemel a cukorbetegség szövődményeinek felismerése és kezelése. Ennek hátterében egyrészt az áll, hogy sok esetben a cukorbetegségre csak a már kialakult szövődménynek hívják fel a figyelmet annak ellenére, hogy több éve fennálló cukorbetegség is előfordulhat.

Másrészt az utóbbi években jól kezelhetővé vált a cukorbetegség a fejlett gyógyszeres és inzulin terápiának köszönhetően, ezért a sokszor több évtizede fennálló cukorbetegség miatt lehetőség van a késői szövődmények kialakulására is. Ilyen szövődményei lehetnek a cukorbetegségnek:

  • látásromlás, vakság - retionopátia
  • idegi fájdalmak, zsibbadások - neuropátia
  • veseműködési zavar, fehérje ürítés - nefropátia
  • érszűkület - koszorúserek, agyi erek, végtagok
  • diabéteszes láb- lábszárfekélyek
  • szívinfarktus, agyembólia, bénulások

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ha cukorbeteg, a szíve is bajba kerülhet! Ezt teheti ellene a diabetológus szerint

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához