Ne féltsük a gyerek "agyát" a képernyőtől: a pszichológia szerint azok a gyerekek, akik sok időt töltenek a képernyő előtt, jobb kognitív teljesítményt nyújtanak. Bár tény, az sem mindegy, hogy mire használja a digitális eszközöket.
Az emberi DNS működésének egyik fontos titkát sikerült közelebb hozniuk a kutatóknak: mesterséges intelligencia segítségével azonosították azt a mintázatot, amely számos gén esetében szerepet játszik az aktivitás elindításában.
Egy friss kutatás segíthet felismerni, mikor lehet a megmagyarázhatatlan fogyás a vastagbélrák egyik figyelmeztető jele.
A bébiételek fele elbukhat a WHO ajánlásain.
Sokáig úgy hittük, a szív- és érrendszeri betegségek elleni harcban az LDL-koleszterin (a köznyelvben „rossz koleszterin”) letörése jelenti a végső győzelmet.
Észrevette például, ha egymás után sokszor ismétel egy teljesen ismeretlen szót, egyszer csak értelmét veszti?
Az emberi agy úgy fejlődött ki, hogy megvédje a testzsírt a szűkösség idején, és egy korábbi magas testsúlyt tekinti az új normálisnak, erősebb éhséget, sóvárgást és alacsonyabb energiafelhasználást váltva ki a fogyás után.
Amikor az alvásról beszélünk, legtöbbször a másnapi fáradtságra vagy a kávééhségre gondolunk. Azonban az alvásunk minősége az agyunk legfontosabb védelmi rendszerét, a vér–agy gátat is közvetlenül befolyásolja.