Boldogabbak a gyermektelen fiatal párok?

Szépségápolás
2011. március 24. 10:52
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Egy új tanulmány megcáfolni látszik azt az általános véleményt, hogy a gyerekek boldogabbá teszik a házasságot – különösen igaz ez a fiatal párok esetében. Az eredmények alapján minél több gyereke van egy harminc év alatti párnak, tagjai annál elégedetlenebbek az életükkel. E kor felett azonban már valóban öröm a kicsik jelenléte.

A Pennsylvaniai Egyetem két munkatársa, Mykko Myrskyla és Rachel Margolis által vezetett kutatás szerint a harminc év alatti párok az első és minden további gyermek érkezésével egyre kevésbé lesznek boldogok, míg 30 és 39 év között a legfeljebb három gyermeket nevelők ugyanolyan elégedettek az életükkel, mint akik egyet sem. Negyven év felett már a családosok tűnnek boldogabbnak, feltéve, hogy megálltak három gyereknél, az ötvenes éveikben pedig már utódaik számától függetlenül elégedettebbek, mint gyermektelen társaik.

Boldogabbak a gyermektelen fiatal párok?

Boldogabbak a gyermektelen fiatal párok?

Forrás: Napidoktor


Ez az első olyan tanulmány, amely egyértelműen ellentmond annak a közkeletű szemléletnek, hogy a gyereknevelés szükségképpen boldogságot hoz, noha már korábbi kutatások is úgy találták, hogy vagy semmilyen vagy negatív kapcsolat van a szülőség és a kiegyensúlyozottság között. "Úgy tűnik, az életkorhoz köthető megelégedettség független a nemtől, a jövedelemtől, a családi állapottól, sőt a gyerekek számától is. Egyedül az határozza meg, hogy az illető a szülői lét mely lépcsőfokán áll." – mondja Myrskyla.

Az első években a kevés alvás, a kicsiért való folyamatos aggódás és az anyagi nehézségek könnyen beárnyékolják az időszak szépségeit is. Ahogy azonban a szülők öregszenek, úgy lesznek egyre nagyobban és önállóbbak az utódok, így csökken rajtuk a nyomás. Az anyagi és érzelmi befektetés pedig negyven és hatvan éves kor között kezd megtérülni.

Említésre méltó, hogy főleg a volt szocialista országok középkorúira és időseire igaz, hogy az utódok számával egyenes arányban nő a boldogságuk. Ennek az oka valószínűleg az, hogy ezekben a társadalmakban kevésbé fejlett a jóléti rendszer, így ahogy telnek az évek, a szülők anyagilag is egyre jobban rá vannak utalva a gyermekeikre.

A tanulmány a Population and Development Review című folyóiratban jelent meg.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# Életmód# gyermeknevelés# pszichológia# szexuális egészség

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk