Többszörözhető a tüdődaganatos betegek várható túlélése a csökkentett deutériumtartalmú víz alkalmazásával. A Nutrition and Cancer című orvosi folyóirat 2013. február 28-án közölte a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. és a Pécsi Tudományegyetem kutatóinak közös publikációját. A Nutrition and Cancer egy szakértői bírálattal készülő, magas idézettségű orvosi folyóirat, amely a táplálkozásnak a daganatos betegségek kialakulásában és megelőzésében játszott szerepét vizsgáló kutatások eredményeit közli.
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület kezdeményezésére és koordinációjával államigazgatási szervek és szakmai szervezetek fogtak össze és indítottak március 6-án kommunikációs kampányt az interneten forgalmazott, bizonytalan forrásból származó gyógyszerek keresletének visszaszorítása érdekében.
Az ajkakon kialakuló szájsömörnek is nevezett fájdalmas fertőzés sok kellemetlenséget okozhat a mindennapokban. Általában herpeszvírus okozta fertőzés, mely más testtájra is átterjedhet, sok esetben a közösen használt eszközök, használati tárgyak révén. Lássuk, hogyan küzdhetünk hatásosan az ajak- és szájüregi herpesz ellen?
A Magyar Fürdőszövetség a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) felhasználásáról szóló kormányrendelet módosítását kezdeményezte, hogy átjárhatók legyenek az alszámlák fürdőbelépők vásárlására. A módosítás szövegtervezetét benyújtották az illetékes helyettes államtitkárságra - mondta Vancsura Miklós, a szövetség ügyvezető elnöke Budapesten, az Utazás kiállításon tartott sajtótájékoztatón.
Húsz éve, 1993. március 3-án hunyt el Albert Sabin amerikai bakteriológus, orvos, a gyermekbénulás elleni vakcina feltalálója. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
A D-vitamin-hiány megszüntetésével a magyarok halandósága 7-10 százalékkal csökkenne, az átlagéletkor pedig 2-3 évvel nőne - hívja fel a figyelmet a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) a II. D-vitamin nap alkalmából.
A Közel-Keleten nemrégiben megjelent új, SARS-szerű koronavírus jól adaptálódott ahhoz, hogy embereket fertőzzön meg, de immunmoduláns vírusellenes szerekkel kezelni lehet - mutatta ki tanulmányában egy nemzetközi kutatócsoport.
Emésztési zavarok, puffadás, ismert epekövesség, társult betegségek emésztőrendszeri tünetei: egy hasznos szer mindezen panaszok kezelésére.