Ezeket látta már?

A mentők szeme láttára omlott össze egy férfi keringése

Hírek
2025. május 26. 09:24
újraélesztés mentők férfi körment

A férfi egész nap rosszul érezte magát, de azt gondolta, idővel jobban lesz.

Az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán tette közzé az alábbi, szerencsésen végződő esetet:

"Szerdán egész nap rosszul érezte magát, nehezen kapott levegőt egy idős férfi Fejér vármegyében, de nem kért segítséget, úgy gondolta, idővel biztosan szűnnek majd a panaszai. Este azonban szobájából kilépve hirtelen összeesett és nem tért magához.

A beteg egy hozzátartozója, miután nem tudta felébreszteni a férfit, a mentők segítségét kérte. Mentésirányító bajtársunk telefonos utasításai alapján megvizsgálta a beteget, aki ekkor még lélegzett.

Az első mentőegység perceken belül a helyszínre érkezett és megkezdték a vizsgálatokat, a férfi keringése azonban ekkor összeomlott. A bajtársak azonnal újraélesztésbe kezdtek, amihez rövidesen esetkocsi is csatlakozott, így közösen folytatódott az életmentés.

Az időben megkezdett szakszerű ellátás végül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők."

Újra kellett éleszteni egy utast a román határon – Zacher Gábor épp arra járt, ő is segített
Kapcsolódó cikk

Újra kellett éleszteni egy utast a román határon – Zacher Gábor épp arra járt, ő is segített

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: Országos Mentőszolgálat
# rosszullét # mentők # újraélesztés # szívleállás

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés