Ezért tűnik úgy manapság, hogy mindenkinek ADHD-ja van
Idővakság, késéssek, általános rendezetlenség, érzelmi zűrzavarok - jobban belegondolva, kire ne lenne ez igaz olykor ebben a rohanó világban?
Az utóbbi években egyre gyakrabban halljuk a mondatot: „Nekem is biztos ADHD-m van, hiszen mindig elfelejtem a kulcsaimat”. Sokan úgy érzik, mintha az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) hirtelen mindenütt jelen lenne – a közösségi médiában, a baráti beszélgetésekben, sőt, néha az önironikus mémekben is. De vajon tényleg arról van szó, hogy mindenkinek ADHD-ja van, vagy inkább arról, hogy ma nagyobb figyelmet kap egy régóta ismert, de gyakran félreértett állapot?
Az ADHD-val élők valósága és a bagatellizálás fájdalma
Egy Metro-cikkben egy fiatal nő így mesélt diagnózisa után: amikor a barátnőjének bizalmasan beszélt az évek óta tartó nehézségeiről – idővakság, szervezetlenség, érzelmi hullámzások –, a reakció ennyi volt: „Valószínűleg nekem is ADHD-m van, ha ez így van.” Ez a könnyed megjegyzés fájdalmasan elbagatellizálta azt, ami számára egy életre szóló küzdelem.
Ahogy korábban az OCD-t (kényszerbetegséget) is leegyszerűsítették a „rendet szerető ember” sztereotípiára, úgy ma az ADHD-t is sokan azonosítják azzal, ha valaki kicsit szétszórt, késik tíz percet, vagy elhagyja a pénztárcáját. Pedig ez ennél sokkal többről szól.
Tényleg nőtt az ADHD-sok száma?
A diagnózisok száma valóban megugrott az elmúlt két évtizedben. Egy londoni kutatás szerint 2000 és 2018 között hússzorosára nőtt az ADHD diagnózisok száma, a 18–29 éves férfiaknál kiadott gyógyszerreceptek pedig ötvenszeresére emelkedtek.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy maga az állapot lett gyakoribb. Sokkal inkább arról van szó, hogy:
- jobb a felismerés, különösen felnőttkorban;
- több az ellátáshoz való hozzáférés, beleértve a magánszolgáltatásokat;
- és megnőtt a tudatosság, részben a közösségi média hatására.
Ezzel párhuzamosan a King’s College London 2025-ös összefoglalója, amely 17 ország 40 tanulmányát vizsgálta, arra jutott: az ADHD valódi prevalenciája (vagyis a tényleges gyakoriság) 2020 óta nem nőtt számottevően.
Miért érezzük mégis azt, hogy „mindenkinek ADHD-ja van”?
1. A modern világ túlterhelő
A digitális eszközök, a közösségi média és a folyamatos multitasking sokunk figyelmét próbára teszi. Egyre több kutatás jelzi, hogy a neurotipikus emberek figyelmi ideje is rövidülhet, és könnyebben elkalandoznak, még ha nincs is ADHD-juk.
2. A közösségi média hatása
A TikTokon és Instagramon az ADHD-témájú videók milliárdos nézettséget érnek el. Ez egyrészt segít a tudatosításban, másrészt viszont azt az érzetet kelti, hogy az ADHD szinte mindenkinél jelen van. A brit gyógyszerfelírási adatok a pandémia után évi 18%-os növekedést mutatnak, amihez szakértők szerint a közösségi média is hozzájárul.
3. Az öndiagnózis jelensége
Az NHS-ben több térségben több év is lehet a várakozás a diagnózisra, a magánvizsgálatok pedig nem olcsók. Ez sokakat az öndiagnózis felé terel, amely bár segíthet a saját tapasztalatok megértésében, nem helyettesíti a szakmai értékelést.
Különösen érintettek a nők
Az ADHD sokáig „fiúbetegségként” élt a köztudatban, hiszen a hiperaktív tünetek látványosabbak. A nők figyelmi zavara gyakran rejtve maradt, így sokan felnőttkorban, sok szenvedés után jutnak diagnózishoz. Egyes becslések szerint az Egyesült Királyságban élő ADHD-s nők 50–70%-át soha nem diagnosztizálják. Ez nemcsak pszichológiai, hanem társadalmi egyenlőtlenségi kérdés is.
Hol a határ a szétszórtság és az ADHD között?
A DSM-5 diagnosztikai kritériumai szerint felnőtteknél legalább öt tünet (figyelmetlenség vagy hiperaktivitás-impulzivitás) tartós és átható fennállása szükséges, amelyek több életterületen – munkahelyen, iskolában, családban – jelentős működésromlást okoznak, és a tüneteknek 12 éves kor előtt kellett elkezdődniük.
Ez azt jelenti, hogy nem elég „néha elveszíteni a kulcsot” vagy „elkalandozni egy megbeszélésen”. Az ADHD mélyebb, állandóbb és életminőséget rontó állapot.
Tévhitek és tények
- Tévhit: „Mindenki ADHD-s egy kicsit.”
- Tény: Az ADHD a világ népességének kb. 2–6%-át érinti, tehát korántsem mindenkit.
- Tévhit: „Csak gyerekkorban létezik.”
- Tény: Az ADHD felnőttkorban is fennmaradhat, sokaknál csak ekkor diagnosztizálják.
- Tévhit: „Ez szuperképesség.”
- Tény: Az ADHD bizonyos kreatív előnyökkel járhat, de alapvetően neurofejlődési zavar, amely jelentős nehézségeket okozhat a mindennapi életben.
Mit tegyen, ha magára ismer?
Ha úgy érzi, hogy az ADHD tünetei tartósan és átfogóan jelen vannak az életében, ne elégedjen meg az öndiagnózissal. Keressen fel szakembert – pszichiátert, pszichológust –, aki strukturált felmérést végez. Fontos tudni: a diagnózis nem nyalókaosztogatás, hanem alapos klinikai vizsgálat, amely figyelembe veszi a teljes élettörténetet és a funkcionális működést.
A lényeg összegezve
Nem, nincs „ADHD-járvány”. Van viszont nagyobb tudatosság, több diagnózis, hosszú várólisták, sok önazonosító történet, és egy társadalmi-kulturális környezet, amely könnyebben felszínre hozza a figyelmi nehézségeket.
Az ADHD nem divat és nem szeszély – hanem egy komoly, neurofejlődési eredetű állapot, amelynek felismerése életmentő lehet. Bagatellizálni helyett inkább arra van szükség, hogy jobban értsük, és megfelelően támogassuk az érintetteket.
ADHD tünetei: így ismerheti fel a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart gyermeknél és felnőttnél
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!
