ADHD vagy egyszerű feledékenység? Így döntheti el

Betegségek
2025. december 03. 12:24

A közösségi médiában terjedő, gyakran félrevezető ADHD-tesztek könnyen elhitetik bárkivel, hogy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral él. A valóság azonban jóval összetettebb.

Manapság az ADHD diagnózisa szinte mindenhol felbukkan: influenszerek beszélnek róla, rövid videók sorolják a tüneteket, és úgy tűnik, mintha mindenkinek lenne legalább néhány jele. Eközben a valóságban több százezer ember vár hónapok óta – vagy akár évek óta – hivatalos vizsgálatra, hogy választ kapjon arra, mi is a baj vele.

A mindennapok rohanása valóban mindenkit megvisel, mégis fontos különbséget tenni aközött, ami normális túlterheltség, és aközött, amikor már egy valódi neurofejlődési zavar áll a háttérben.

Mi is valójában az ADHD?

- Az ADHD születéstől jelen lévő neurofejlődési állapot, amely az agy működését, a figyelem szabályozását, az impulzusok fékezését és az érzelmi kontrollt is érinti – magyarázza Dr. Selina Warlow klinikai pszichológus a The Sun-nak.

A szórakozottság tehát önmagában még nem utal betegségre. Ami valóban elkülöníti az ADHD-t a mindennapi túlhajszoltságtól és fáradtságtól, az a tartósság és az életvezetést akadályozó hatás. A diagnosztikához használt DSM-5 kritériumai egyértelműek: a tüneteknek következetesen kell jelen lenniük, és akadályozniuk kell a munkát, a tanulást, a társas életet.

A diagnózisok száma nő

Az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az ADHD-val kapcsolatos társadalmi érdeklődés. Ennek részben a közösségi média ad lendületet, hiszen sok rövid videó kínál tünetlistát, amelyben bárki magára ismerhet.

Egy friss kutatás szerint a pandémia óta 18%-kal több ADHD-gyógyszert írnak fel csak az Egyesült Királyságban. A szakértők szerint ennek oka a fokozódó médiafigyelem – és talán az is, hogy sokan most kezdenek gyanakodni, hogy a gyerekkoruk óta hordozott nehézségeknek neve is van.

Hol kezdődik az ADHD, és hol ér véget a hétköznapi figyelmetlenség?

Az alábbi jelenségek mind előfordulhatnak bárkivel – de ha tartóssá válik és a mindennapi életet is akadályozzák, úgy már felmerülhet az ADHD jelenléte.

1. „Állandóan eltűnik valami a táskámból.”

Időnként mindenki keresi a kulcsait, főleg kapkodós napokon. ADHD esetén azonban ez mindennapos mintázat: nem egyszerű feledékenység, hanem a végrehajtó funkciók zavara. Ahogy Samantha Lavender neurodiverzitási szakember fogalmaz: ha a szervezettségbe fektetett energia ellenére is naponta veszíti el a legfontosabb tárgyait, az már túlmutat a hétköznapi szétszórtságon.

2. „Elkalandozom a megbeszéléseken, még akkor is, ha érdekelne a téma.”

Álmodozni emberi dolog. A különbség ott van, amikor a figyelem nem egyszerűen elvándorol, hanem nem marad meg egy feladaton sem hosszabban. Az ADHD-s figyelem nem csupán ingatag – gyakran rossz célpontra tapad rá. Lehet, hogy Ön jegyzetelne, de közben azon mereng, milyen animációt használ a prezentáció.

3. „Halogatok, pedig tényleg szeretnék belekezdeni.”

A halogatás ismerős érzés lehet bárkinek, de ADHD esetén ez krónikussá válik. Sok érintett pontosan tudja a teendőit, mégsem képes elindulni. Nem lustaság áll a háttérben, hanem az, hogy a feladat elkezdéséhez szükséges mentális lépések nem állnak össze.

4. „Olyan apróságok is kiborítanak, amelyek másokat egyáltalán nem.”

Az ADHD-s érzelmi reakciók gyakran intenzívebbek. Ami egy másik ember számára bosszúság, az ADHD esetén könnyen túlterhelő hullámmá válik. A szakértők szerint ez nem drámaiság vagy túlérzékenység, hanem az érzelmi szabályozás nehézsége, amely a neurofejlődési zavar része.

5. „Akárhogy próbálom, mindig elkésem.”

Az idővakság az ADHD egyik legjellemzőbb vonása. Aki ezzel küzd, rendszeresen alábecsüli, mennyi idő kell egy-egy tevékenységhez, vagy teljesen elveszíti az időérzékét. Lehet, hogy Ön úgy gondolja, két perc alatt befejezi a mosogatást indulás előtt – valójában negyed óra is eltelik.

6. „Amikor lefekszem, elkezd száguldani az agyam.”

A legtöbb embernek vannak álmatlan éjszakái stresszes időszakokban. ADHD esetén viszont az elme rendszeresen pörög tovább, egyik gondolatról a másikra ugrálva. Ez az ADHD-val összefüggő hiperaktivitás része – csak éppen nem a testben, hanem a gondolatokban jelenik meg.

7. „Mindig leverek valamit, vagy megbotlom.”

Az alkalmi ügyetlenség mindannyiunkkal előfordul. De ha ez gyakori, ismétlődő, és úgy érzi, mintha a teste nem működne együtt Önnel, akkor ez az ADHD-hoz társuló koordinációs nehézségek – vagy akár diszpraxia – jele is lehet.

Miért nem szabad „TikTok-ellenőrzőlistákra” támaszkodni?

A szakértők egyetértenek abban, hogy bár jó dolog, hogy a nyilvánosság többet beszél az ADHD-ról, a közösségi média leegyszerűsített listái félrevezetők lehetnek. A feledékenység és figyelemelterelés valóban mindenkit érint – ettől még nem lesz mindenkinek ADHD-ja.

A téves öndiagnózis ráadásul árthat is: bagatellizálhatja azok nehézségeit, akik valóban ezzel a betegséggel élnek, és elterelheti a fókuszt arról, hogy sokan még mindig hosszú várólistákon állnak segítségre várva.

Mit tegyen, ha magára ismer a tünetek egy részében?

A legfontosabb, hogy ne közösségi média alapján ítélje meg a saját helyzetét. Kérjen segítséget szakembertől – pszichiátertől vagy klinikai pszichológustól –, aki a hivatalos diagnosztikai kritériumok szerint tudja megvizsgálni.

Ha valóban ADHD áll a háttérben, a diagnózis hatalmas megkönnyebbülést jelenthet. Megnevez valamit, amivel talán egész életében birkózott, és elindítja abba az irányba, hogy megkapja azt a támogatást, amely egyszerűbbé, kiszámíthatóbbá és élhetőbbé teszi a mindennapjait.

A felnőttkori ADHD legjellemzőbb tünetei

  • tartós figyelemzavar
  • gyakori elkalandozás, „kikapcsolás” helyzetekben
  • krónikus halogatás
  • szervezetlenség, rendetlenségre való hajlam
  • határidők ismételt elmulasztása
  • feledékenység mindennapi helyzetekben
  • impulzív döntések, hirtelen reakciók
  • érzelmi labilitás, hangulatingadozás
  • túlzott ingerlékenység vagy frusztráció
  • idővakság, a feladatok időigényének alábecslése
  • hiperfókusz bizonyos tevékenységeknél
  • álmatlanság a száguldó gondolatok miatt
  • gyakori figyelemelterelődés
  • szociális nehézségek, beszélgetések „elvesztése”
  • állandó mozgáskésztetés vagy belső nyugtalanság
 10 jellegzetes viselkedés, ami az ADHD-s nőknél igen gyakori: a „tartalék agytól” az igazságérzetig
Figyelmébe ajánljuk

10 jellegzetes viselkedés, ami az ADHD-s nőknél igen gyakori: a „tartalék agytól” az igazságérzetig

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: thesun
# ADHD# felnőtt ADHD# tünet# közösségi média# feledékenység# diagnózis

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk