Ezeket látta már?

Sokat éjszakázik? Erre a betegségre nagyobb az esélye!

alvás, alvászavar, koronavírus, covid

Szakemberek azt vizsgálták, hogy a lefekvés, valamint az ébredés ideje, illetve a szívbetegségek kockázata között van-e valamilyen kapcsolat.

Az Experimental Physiology című szaklapban megjelent új tanulmány szerint a későn fekvők hajlamosabbak lehetnek a cukorbetegségre és a szívbetegségekre, mint a korán kelők, mivel szervezetük nem égeti olyan hatékonyan a zsírt.

A késői fekvés növelheti a szívbetegség, cukorbetegség kockázatát

A korán ébredő emberek hajlamosabbak a zsírra, mint energiaforrásra támaszkodni, és gyakran aktívabbak napközben - állapították meg a kutatók. Azok, akik tovább maradnak fent, nem használnak fel annyi energiát. Ez azt jelenti, hogy a zsír felhalmozódhat a szervezetükben, ami növelheti a cukorbetegség és a szívbetegség kockázatát.

Steven Malin, PhD, a tanulmány egyik szerzője, a Rutgers Egyetem anyagcsere-specialistája azt mondta, hogy az éjszakai baglyoknál a korán kelőkhöz képest nagyobb az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek kockázata.

Jobb korábban kelni?

Malin és munkatársai 51 elhízott középkorú felnőttet alvási szokásaik alapján korán kelőkre és későn fekvőkre osztottak. A kutatók egy héten keresztül követték a résztvevők aktivitási szokásait, és tesztelték a szervezet energiafelhasználását nyugalomban, valamint futópadon végzett közepes vagy nagy intenzitású edzés közben.

A kutatócsoport megállapította, hogy a korán kelőknek jobb volt az inzulinérzékenységük , és több zsírt égettek el nyugalmi állapotban és edzés közben, mint a későn fekvők. Az későn fekvők viszont kevésbé voltak érzékenyek az inzulinra, és inkább szénhidrátot, mint zsírt égettek el energiaforrásként.

Malin szerint egyelőre nem világos, hogy miért vannak az anyagcsere-különbségek a korán fekvők és a későn fekvők között. Az egyik magyarázat azonban az lehet, hogy a természetes testciklus és az ember tényleges alvási és ébredési ideje között nincs összhang.

"Ha olyan időbeosztást támogatunk, amely nincs szinkronban a természettel, az súlyosbíthatja az egészségügyi kockázatokat" - tette hozzá Malin.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ezzel a 9 tünettel jobb, ha kardiológushoz fordul!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#alvás

Forrás: Webmd
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához