Ezeket látta már?

Kimaradó légzés alvás közben: cukorbetegséget, szívbetegséget is okozhat

Parkinson-kór, alvászavar

Sokan szenvednek a horkolás és az alvás alatti légzéskimaradás tüneteitől, a háttérben álló okok felderítésére azonban kevesebben szánják rá magukat.

Egyeseket a hosszú várólista, másokat az idegen környezetben eltöltött éjszaka tart vissza attól, hogy alvásvizsgálatra vállalkozzanak. Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, szomnológus szerint számukra jelenthet megoldást az otthoni alvásdiagnosztika.

Horkolás: mikor szükséges az alvásvizsgálat?

Az alvásbetegségek jeleit a páciensek a legtöbb esetben napközben észlelik magukon. Szokatlan fáradtság érzet, álmosság jelentkezik annak ellenére, hogy az éjszakai alvás mennyisége elérte a felnőttek esetében szükséges napi 7-8 órát. Az alvászavarral küzdők rendszerint nehezebben koncentrálnak, csökken a teljesítőképességük, ingerlékenyebbek lesznek.

Az alvásproblémák éjszaka jelentkező tüneteire rendszerint a hálótársak figyelnek fel. A horkolás mellett a légzéskimaradás – vagyis amikor hosszabb légzésszünet után a páciens hirtelen levegő után kapkod - is gyakori panasz. A tünetek nem pusztán zavaróak, de hosszú távon magas vérnyomást, szív- és agyi érbetegséget, cukorbetegséget is előidézhetnek.

Mit vizsgálnak az alvásvizsgálaton?

Az alvásvizsgálat során a szervezet alvás alatti működését, illetve ennek kóros eltéréseit vizsgáljuk, így a vizsgálatra is alvás alatt, klasszikusan éjszaka kerül sor. Az alvásfüggő légzészavar, melynek leggyakoribb tünete a horkolás, két módon vizsgálható. Lefekvés előtt a betegre felhelyezik azokat a szenzorokat, érzékelőket, melyek az alvás alatti életfunkciókat rögzítik.

- Alvászavar gyanúja esetén részletes elemzést tudunk végezni az úgynevezett poligráfiás vizsgálattal. A kéz egyik ujjára helyezünk fel egy érzékelőt, amely a szervezet oxigén-ellátottságát és a szívfrekvenciát méri. Az adatokat a csuklóra rögzített, karórához hasonló szerkezet tárolja, ezek letöltése és kiértékelése az alvásambulancián történik. Ezen túl további érzékelőket is felhelyezünk.

Az orr elé illesztett szenzorral regisztráljuk a ki-, és belélegzett levegő áramlását, ilyen módon felismerjük azokat a finomabb eltéréséket az éjszakai légvételek során, melyek még nem okoznak jól regisztrálható oxigénszint csökkenést, de az alvás minőségét akár súlyos mértékben rontják. Ennek következménye a napközbeni álmosság, a felületes alvás, a vérnyomás- és szívfrekvencia-ingadozás, akár az éjszakai szívritmuszavar lehet. A mért adatokat a mellkasi pánton elhelyezett mobiltelefonhoz hasonló műszer regisztrálja - – ismerteti dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, szomnológus.

Alvásvizsgálat otthon

Az alváslaboratóriumi körülményekre néhány páciens rosszul reagál: nem a szokott módon, a szokott ideig, a szokott minőségben alszik, vagy esetleg nem is alszik. Az így kapott eredmény pedig félrevezető, akár értékelhetetlen lesz.

Vida doktornőtől megtudható, hogy az említett vizsgálati módszerek otthon, a megszokott alvási körülmények között is hatékonyak lehetnek.

- Mindazoknak, akik váltott műszakban, folyamatos munkarendben vagy állandó éjszakai műszakban dolgoznak, különösen nagy előny, hogy a hazavitt műszerrel az általuk megszokott időben tudnak aludni. Az otthon elvégezhető vizsgálatok felügyeletet nem igényelnek, de ha megoldható, sokat segíthet egy hálótárs, aki figyeli, véletlenül nem csúszott-e el egy érzékelő, ezzel növelve az alvó személy biztonságérzetét.

Így a mindennapihoz hasonló alvás jöhet létre – ismerteti a szomnológus. - Az alvás közben, otthon mért adatokat másnap, az alvásambulancián letöltjük a műszerekről. Az eredmények birtokában pedig már felállíthatjuk a diagnózist és terápiát javasolhatunk, vagyis elindulhat a páciens egy egészségesebb, jobb minőségű élet felé.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Stroke éjjel: gyakran ébred horkantva? Életmentő, ha időben felismeri az alvási apnoét

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#Alvászavar

Forrás: JóAlvás Központ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához