Ezeket látta már?

Az egyik legfontosabb vitamin, mégis keveset beszélünk róla – ilyen tüneteket okozhat a hiánya

Betegségek
2025. július 30. 19:54
cinkhiány tünetei hajhullás pattanás

Egy ritkán emlegetett nyomelem, ami az egész test kulcsfontosságú szabályozója lehet.

Kevés szó esik róla, pedig a cink alapvető működéseket biztosító ásványi anyag. Bár ritkán kerül reflektorfénybe, hiánya számos szervrendszert és életfunkciót veszélyeztethet. Hatással van ugyanis az anyagcsere-folyamatokra, az immunreakciókra, a sebgyógyulás sebességére, sőt még a sejtek fejlődésére is.

A cink elsősorban állati eredetű ételekből – például húsfélékből, tojásból vagy tejtermékekből – szívódik fel jól, de teljes értékű növényi forrásai közé tartoznak a hüvelyesek és a teljes kiőrlésű gabonák is. Mivel a szervezet nem képes saját maga előállítani ezt a nyomelemet, külső bevitelre – táplálékkal vagy kiegészítőkkel – mindenképpen szükség van.

A hiány kialakulása általában ritka, de fokozott veszélynek vannak kitéve azok, akik emésztőrendszeri betegségekkel élnek, étkezési zavarokkal küzdenek, vegán vagy vegetáriánus étrendet követnek, illetve idősebb koruknál fogva csökken a felszívódási képességük. Túlzott pótlása azonban nem veszélytelen: hányinger, fejfájás és hányás is jelentkezhet, ezért mindig orvosi tanácsot érdemes kérni a szedés előtt.

Íme néhány tünet és állapot, amely mögött cinkhiány is állhat:

Nehezen gyógyuló sebek

Az időskorúak körében különösen gyakori, hogy a sebek lassabban regenerálódnak. A cink ebben a folyamatban nélkülözhetetlen: elősegíti a vérlemezkék működését, mérsékli a gyulladást és támogatja a bőrsejtek újraképződését. Antioxidáns hatása révén ráadásul megóvja a szöveteket a károsodástól is, így a sebgyógyulás nemcsak gyorsabb, hanem biztonságosabb is lehet. Helyileg alkalmazott cinkszulfát-tartalmú kenőcsök gyorsíthatják a regenerációt.

Hajhullás, kopaszodás

A hajhullás háttérben akár cinkhiány is állhat. Ez a nyomelem szerepet játszik a keratin szintézisében, ami a haj szerkezeti építőköve. A hajhagymák gyengülése, valamint a DHT hormon szabályozásának zavara hozzájárulhat a hajritkuláshoz, ami súlyosabb esetben alopecia vagy androgén eredetű kopaszodás formájában jelentkezhet.

Pattanások, bőrproblémák

Nemcsak a serdülőkor sajátja, de felnőtteknél is gyakran előforduló bőrpanasz a pattanás. Kutatások szerint a pattanásokkal élők szérum-cinkszintje alacsonyabb lehet, mint azoké, akiknek nincsenek ilyen panaszai. A cink gyulladáscsökkentő, antibakteriális hatása révén enyhítheti a tüneteket, valamint a faggyútermelés egyensúlyban tartásával megelőzheti a pórusok eltömődését. A cinkhiány ráadásul ekcémás fellángolásokat, bőrszárazságot és hámlást is kiválthat.

Tartós fertőzések és krónikus kórképek

A cink aktívan részt vesz az inzulintermelés és -felszabadítás szabályozásában, hiánya pedig hozzájárulhat a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához. Ugyanakkor immunerősítőként is ismert: növeli a T-limfociták és a természetes ölősejtek aktivitását, így segíthet kivédeni a gyakori fertőzéseket, mint amilyen például a tüdőgyulladás is.

Látásromlás, makuladegeneráció

A retina és az agy közötti kapcsolat kulcseleme a cink. Ha ebből kevés áll rendelkezésre, a fényérzékelő receptorok működése romolhat, ami homályos látáshoz, súlyosabb esetben pedig vaksághoz is vezethet. Emellett az A-vitamin hasznosulása is cinkfüggő, így az UV-sugarakkal szembeni védelem is gyengülhet. Az időskori látásromlás előrehaladását antioxidáns vitaminokkal kombinált cinkbevitel lassíthatja.

Ízérzékelési zavarok

Az ízlelőbimbók folyamatosan megújulnak, de ehhez is szükség van cinkre. Ennek hiányában az új ízlelő sejtek nem képződnek megfelelően, így az ételek íze más lehet. A nyálban található cinkfüggő enzimek zavara szintén hozzájárulhat az ízérzékelés torzulásához.

Lassú, stagnáló növekedés

A megfelelő testi fejlődés egyik alappillére a cink, hiszen elengedhetetlen a DNS-másolásban és a fehérjék képződésében. Nélküle a sejtosztódás lelassul, ami akadályozza a gyermekek növekedését. A cinkhiány ráadásul étvágytalansághoz, hasmenéshez vezethet, amelyek tovább fokozzák a tápanyaghiányt. A cink hozzájárul a csontképződéshez is azáltal, hogy serkenti a D-vitamin hatékonyságát.

Ha cinkhiányos, könnyebben lebetegedhet! Így pótolhatja ételekkel a cinket
Figyelmébe ajánljuk

Ha cinkhiányos, könnyebben lebetegedhet! Így pótolhatja ételekkel a cinket

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: dailymail
# cink # cinkhiány # immunrendszer # hajhullás # látásromlás # fertőzések # ízérzékelési zavar # pattanás # táplálkozás

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés